Na, mivel VÉGRE elhagytuk a Juntada Tinista-t (aminek megjegyzem, hogy szerintem én repesek a legjobban) megpróbálom szabadjára engedni a fantáziám.
Azok lepődtem meg a legjobban, hogy tartunk már nem is tudom hányadik résznél, de mindenki Pink Zebra fan lett!
Komolyan, hogyha ennyire jó pajtás lett, ez a ,,látomás" akkor kampányt fogok indítani.
Együtt a Pink Zebrákért! Az állatvédők zabálnák ezt az ötletet.
A mostani időkben, sokkal de sokkal többet kutakodtam a sztárjaink iránt, és rájöttem, hogy Stephie is, hát.. ,,jó fej" de ez nem azt jelenti, hogy tovább növelem a rajongói táborát,
de annyit elárulok, hogy jobban fogjátok szeretni Stephie-t, mint Szamócát ^-^ (Yio)
Na de nem vakerálok tovább, mert unom magam, inkább menjen a RÉSZ! :D
Végre szünet van! Csak ez van a fejemben, megőrültem! Egész héten, Juntada Tinista, szerintem ezt a három napot megérdemlem.. De lehet, hogy nem, de aki így gondolja, hát, menjen panaszkodni a pletykalaphoz! *o*
Áh.. Este alig bírtam lecsukni a szemem, akármennyire is voltam élőhalott. Végig a srácokra gondoltam.. Úgy érzem mindenért én vagyok a hibás.. Ma reggel az az érzés is elkapott, hogy egy szörny vagyok, ami miatt Yio életét tettem tönkre.. De szerencsémre nem, mert ő tett keresztbe mindenkinek! Áh..
-Imádom a szünnapot..-fúrtam az arcom a párnámba, amikor halk koppanásokra lettem figyelmes.
Gyorsan felültem, és az ablakra pillantottam. Láttam, ahogy apró kavicsok szállnak felfelé.
Kómásan felkeltem és lassan az ablakhoz botladoztam. Az ablakban Jorge feje bukkant fel.
- Jorge!-ijedtem meg. Amikor megpillantottam, megfagyott bennem a vér. Nem csak azért, mert életem szerelme, olyan állapotban látott, mint egy zombi, hanem mert én a második emeleten lakok.
- Engedj be, könyörgöm!-visítozott, mire kinyitottam az ablakot, és hagytam, hogy beljebb jöjjön.
- Jól vagy?-estünk le a földre.
- Igen.. Igaz, idefele egy egész madárraj csinált a fejemre, de sebaj. Legalább beáll a hajam.-nevetett mire hátraléptem egyet.
- Túl hiszékeny vagy.-röhögött.
-Te viszont túl őszinte!-vigyorogtam.
- De te ezt szereted..-mosolygott majd lágyan megcsókolt.
- Igen, nagyon is.-nevettem.
- Mit keresel itt, én Rómeóm?-karoltam át a nyakát.
- Gondoltam, megleplek valamivel.-mosolygott.
- Nekem már az is elég, hogy itt vagy..-bújtam hozzá.
Jorge csak felnevetett és erősen magához szorított. Nem is emlékszem, hogy mikor éreztem magam ennyire biztonságban a karjai között, olyan régen volt már.
Annyira hiányzott, jól esett.
- Biztos, hogy nem kell az ajándék?-suttogta a fülembe.
- Nekem csak te kellesz!-öleltem szorosabban.
- De én csak az ajándékhoz járok!-tolt el magától.
- Akkor kérem!-ugrottam rá.
- Megőrültél, így reggelre?-kalimpált.
- Nem emlékszem, hogy mikor éreztem magam ennyire biztonságban, mint a te karjaid között..-hajtottam le a fejem.
Jorge nem mondott semmit, csak megfogta a kezem.
- Most már itt vagyok.. nem elég?-mosolygott.
- Csak meddig..-hajtottam le a fejem.- Ez mit jelentsen?-lépett hátrébb.
- Meddig? Meddig leszel itt? Egy óra? Két nap, egy hét? Jorge, ez nekem nem elég! Én éveken keresztül vártam rád!-magyaráztam.
- Nyugodj meg! Itt vagyok, melletted!-ölelt szorosan magához.
Annyira imádom amikor magához ölel. Van az a mondás, hogy az ölelés megnyugtat.. Ez TELJESEN IGAZ! A szerelme kezében megnyugszik az ember, és elfelejti minden gondját! Vagyis hát, én így érzek Jorge karjaiban.
- Gyere..-suttogta a fülembe.
- Mégis hova?-kérdeztem, de nem válaszolt, csak az ajtó felé húzott.
- Jorge, ha kimegyünk anyáék észrevesznek, és mindennek vége! Még az ablakot is lelakatolják!-hadartam.
- Velem akarsz jönni?-nyújtotta a kezét.
- Idézzem anyát? "Ki nem teheted a lábadat a szobádból, megértetted?!"-utánoztam anyám hanglejtését.
- Ezt könnyen megoldhatjuk!-mondta majd egy gyors mozdulattal felkapott.
- Te meg mit csinálsz?-nevettem el magam.
- Én vagyok Rómeó, megmentem a Júliám.-nyomott puszit az arcomra.- Mariana azt mondta, hogy nem teheted ki a lábad. Nem is teszed.. Nem állsz a lábadon..-röhögte el magát.
- Olyan hülye vagy!-nevettem fel én is.
- Igen, szerintem a madárürülék megszállja az agyam..-nevetett.
- Az biztos!-karoltam át szorosan.
Jorge ismét nevetni kezdett, majd halkan kilépett az ajtón. Óvatosan körbenézett, hogy vannak-e a folyosón. Francisco épp a fürdésből jött, nagyon szívdöglesztő volt, apa kék köntösében.
- Francisco?-lepődött meg Jorge.
- Apa köntösében..-tartottam vissza a röhögést.
- Jól áll neki.-mosolygott Jorge.
- Igen, amúgy szerintem is.-bólogattam.
Amint Fran besétált a szobájába, Jorge újra osonni kezdett, velem a karjai közt.
Szép lassan lesétált a lépcsőn, majd a konyhában óvatosan a talpamra állított.
- Halkan! Lehet, hogy anya a nappaliban van, apával!-suttogtam.
- Maradj itt, egy pillanat!-mondta, majd a pult mögé rejtőzött, onnan figyelve anyáékat.
A nagy csöndben, halk zörejt hallottam a kerti ajtó felől.
- Anya!-suttogtam, majd ijedősen térdre ereszkedtem, apa féltve őrzött virága mögé.
- Mi elől bujkálunk?-szólalt meg mellőlem Sarah, mire ijedtemben felsikítottam.
- Csöndesebben már!-fogta be a szám.
- Alejandro, hallottad?-állt fel anya a fotelból, majd egyenesen felénk indult.
- Gyertek!-húzott ki minket a virág mögül Jorge. Gyorsan felálltunk, és kirohantunk az ajtón, egyenest a ház elé.
- Sarah! Úgy megijesztettél!-lihegtem.
- Ne haragudj, csak bejöttem, és megláttalak a gaz mögött, gondoltam, ne unatkozz, jövök beszélgetni.-mosolygott.
- Várjunk csak!-nyújtotta fel a mutatóujját.- Ez mit keresett nálatok?-mutatott Jorge-ra.
- Meglepetés?-vigyorogtam.
- Posta?-állt mellém vigyorogva.
- Vissza a feladónak!-hunyorított Sarah.
- Ő az ÉN ajándékom!-öleltem át Jorge-t.
- Szerintem a szomszédba szánták volna.-jelent meg Fran.
- Szerintem is!-vágta rá Sarah.
- Hol hagytad apa köntösét?-tettem keresztbe a kezem.
- Mi?-pirult el.
- Jól áll a kék.-kacsintott Jorge.
- Na kopj le, Blanco!-gőzölt be Fran.
- Mi ez a zsibvásár?-szólalt meg egy rekedt hang a hátunk mögül.
Jorge megszeppent... Reakciója láttán, inkább én se akartam megfordulni, de megtettem. -meg is bántam-
- Mit keresnek itt?-dadogtam.
- A fiunkhoz jöttünk... Mivel otthon nem volt, ezért egyértelmű, hogy a Stoessel család falai közt bújik!-tette keresztbe a kezét Jorge anyja.
- Hogyhogy eljöttetek Mexicóból?-ölelte meg az anyját.
- Érted jöttünk Jorge. Haza költözöl velünk, újra egy család leszünk! Stephie, te, és mi!-mosolygott lelkesen az apja.
- Hogy mi? Jorge, visszamegy? Mexicóba?-ziháltam, mert úgy éreztem, itt az álom vége... Bilibe lóg a kezem!
 |
| -Meglátja Yoyi szüleit- |
Chau!
Na szóval, ez a rész eléggé rövid lett, mert nem találtam a szavakat, és időm se volt sok, de a P.S.A-t nincs szívem abbahagyni. Sok blogom volt már, de ez a téma éltet a legjobban...
Remélem ez is tetszett, -valamennyire- és jövőhéten találkozunk!
Buenos Días, chau! :3
