Az alacsony, kreol bőrű lány szemeiből potyognak a könnyek, az arcán mégis halvány mosoly terül szét. Ahogy rám emeli átható, mélyzöld tekintetét, sikerül megnyugodnom, ugyanis a szeme alatti lila foltot nem én okoztam, csupán az elsírt szemfesték.
- Ahogy elnézem, te jobban megijedtél, mint én. Mintha szellemet láttál volna. Remélem azért elájulni nem fogsz. - szipog, és sötét pulóverével letörli a könnyeit, még jobban elmosva ezzel a festéket.
Képtelen vagyok szóhoz jutni. De örülök, hogy ő nem emlékszik rám.
Három éve, amikor Sarah belépett az életembe, választanom kellett. Biztosan mondd valamit Chen neve. Ő volt az a lány, akivel anyám mindenáron össze akart boronálni, és aki kiköpött hasonmása az én szerelmemnek. A hátamon feláll a szőr, hogy a bőre színén kívül, még mindig kiköpött Sarah.
Megköszörülöm a torkom, és hátrébb lépek.
- Eléggé megijedtem. - mosolygok rá. - De annak örülök, hogy nem tettem kárt benned.
- Most, vagy a múltban? - pillant fel rám a kapucnija alól, és halkan felkuncog.
- Tehát emlékszel rám. - sóhajtom.
A picsába. Miért nem tud a "vérszegény szurikáta" testem eltűnni az ismerős arcok elől? Túl nagy kérés lenne, ha nem is tudom... Taylor Swift rohanna el előttem? Esetleg Jennifer Lopez? Amint visszamegyek a lakosztályba, megemlítem Ruggero-nak Demi Lovato-t, hátha holnap reggel ellibben előttem valami szexi fehérneműben...
A picsába. Miért nem tud a "vérszegény szurikáta" testem eltűnni az ismerős arcok elől? Túl nagy kérés lenne, ha nem is tudom... Taylor Swift rohanna el előttem? Esetleg Jennifer Lopez? Amint visszamegyek a lakosztályba, megemlítem Ruggero-nak Demi Lovato-t, hátha holnap reggel ellibben előttem valami szexi fehérneműben...
- A mosolyod elárult. Egy kontinensen sincs ilyen mosolyú srác, mint te, Stoessel.
- Köszönöm... Azt hiszem. - vonok vállat. - Elég régen láttalak, Chen. Sokat változtál. Igaz, még mindig a régi vagy, de azért... Változtál is... - makogok esetlenül.
A lány lerántja a fejéről a kapucniját, ami alól kihullanak mogyoróbarna, göndör tincsei. Lábujjhegyre áll, majd felém hajol, és kivesz egy apró, zöld falevelet a hajamból, majd elpöccinti azt. Rohadt kellemetlen helyzet.
- Jézusom, látnád az arcodat.
- Már bocs, de egyesek szerint rohadt jóképű vagyok, oké? - bukik ki belőlem. Chen szemöldöke az egekig szalad. Szép munka, Stoessel. Ha Sarah nem lenne ízlésficamos, a mai napig a jobb kezed lenne a legjobb barátod. Baszki.
- Akkor most úgy teszek, mintha ezt meg sem hallottam volna. - nevet rám dülledt szemekkel. - Te pedig meghívhatsz egy kávéra, akár te okoztad a sérülésemet, akár nem. Megegyeztünk?
Nem.
Nem.
- Ezer örömmel.
Fatökű.
Fatökű.
- Elevenítsük fel a régi emlékeket. - kacsint rám egy csábos mosoly kíséretében.
A homlokomra van írva, hogy "életképtelen tarisznyarák"?
- Ezer örömmel. - ismétlem bárgyún.
Elírták az anyakönyvemet. A családi nevem "III. Fatökű Féreg". Csak a pápának nem tetszett.
Igyekeztem elhessegetni a zavaró gondolatokat, és nem gondolni a lány fűszeres illatára, a bőre színére, és az átható tekintetére. Bűntudat marja végig a bensőmet azért, amit vele tettem, és amit most a barátnőmmel készülök elkövetni. Miért nem vagyok képes egyszerűen elköszönni, és elkerülni a bajt? Pedig Chen egyáltalán nem játszott fontos szerepet az életemben. Mármint, kedveltem, mint embert, és vonzónak találtam, mint nőt, de az a kis plusz, ami a szerelemhez kellett, nem volt meg benne. Nem éreztem semmit, amikor ránéztem, és nem dobogtatta meg a szívemet az érintéseivel. Ellentétben Sarah-val, akinek már a puszta gondolatától is elborult az agyam, akármit is csináltam éppen.
- Minden rendben? - pillant fel rám, és ujjait óvatosan az enyémek köré kulcsolja.
- Ami azt illeti... - óvatosan elhúzom a kezem. - Tudod, nem vagyok egyedül.
Hirtelen, mintha a levegő is megfagyna körülöttünk. A lány ajkán ülő mosoly egy pillanatra lehervad, majd azonnal visszavarázsolja az áthatolhatatlanság álarcát. -
- Gondolhattam volna, hogy a barátaiddal vagy itt. - morogja maga elé.
Kínos mosollyal megcsóválom a fejem.
- Családdal?
Nem talált.
- Munkatársakkal?
Kérlek, Chen.
- Turistákkal?
Fejezd be.
- Apácákkal...? - kapaszkodik meg az utolsó szalmaszálban, sajnos reménytelenül. Öntsünk tiszta vizet a pohárba.
- A barátnőmmel vagyok itt. - nyögöm ki.
- Neked van...? - morogja maga elé, majd hitetlenül rám pillant. - Az a Muller lány?
Halvány mosolyt erőltetek az arcomra, és bólintok egyet. Ez egyértelmű. Nem is tudnám elképzelni az életemet mással...
- Igen, Sarah.
- De hiszen nem úgy volt, hogy nem lehettek együtt? - bukik ki belőle. - Te mindig szót fogadtál a szüleidnek, azt a lányt pedig egyértelműen nem szerették. Hány éve lehettek együtt? Három? Ezt el sem hiszem. Azt hittem, hogy csak egy nyári kaland lesz az egész. El sem hiszem, hogy én ebben reménykedtem... - morogja maga elé kétségbeesetten.
Felvont szemöldökkel karolom át a vállát, de ellök magától.
- Chen, minden oké? - kérdezem.
- De hiszen még csak nem is érdekelted. - folytatja, mintha meg sem hallott volna. - Most alaposan megleptél, Stoessel. Egyértelműen azt mondta, hogy semmi komolyat nem akar tőled, csupán meg akarja tapasztalni, hogy milyen egy magadfajtával kufircolni... Basszus, Francisco, én azt hittem visszajössz! Ő nem érdemelt meg téged akkor, de én hűségesen vártam rád! Amikor az anyád felajánlotta, hogy kéne neked egy barátnő, azt hittem, te is akarni fogod. Azt hittem, én leszek a tökéletes pár hozzád, és aztán kiderült, hogy mégsem vagyok elég jó. Jött egy jöttment Olasz fruska, és lecsapott téged a kezemről, pedig én őrülten szerettelek. Hogy tudtad megbocsátani neki, hogy hazudott neked? És azt, hogy megcsalt? Basszus, el sem hiszem, hogy még ezek után is hagytad, hogy veled legyen. - hadarja veszettül, nekem pedig akaratlanul is elpattan az agyam.
- Mi a fenét hadoválsz itt össze? - rivallok rá. - Chen, nem szerettük egymást! Folyton ki akartál rángatni a nyilvánosság elé, mindenféle flancos divatbemutatóra, hogy az egész ország szeme láttára dörgölőzhess hozzám! Ugye nem kell emlékeztetnem téged arra, hogy azok a riporterek és újságírók megkeserítették az életemet? És mégis mit képzelsz, ki vagy te, hogy így beszélhess a barátnőmről? Sarah az első pillanattól kezdve szeretett engem! Mindig őszinte volt hozzám, és biztos vagyok benne, hogy valami nagyon rossz dologban sántikálsz. Mégis miféle hazugságról és megcsalásról beszélt? Én nyitottam őfelé, és az első éjszaka után mindenhová együtt mentünk. Akkor mégis miről magyarázol? - sziszegem a fogaim közt, és érzem, hogy csupán egy másodperc, és ideg összeroppanást kapok.
Chen rezzenéstelen arccal tűrte, ahogy kiabálok vele, de a mondandóm végére olyan mérhetetlen gúny, undor és káröröm vegyült szét azokban a csillogó szemeiben, hogy nem is értem, mi fogott meg bennük alig tíz perccel ezelőtt.
- A kis barátnőd nem egyedül jött el Olaszországból. És ha nem hiszel nekem, nyugodtan kérdezd meg azt a bongyor hajú Olasz barátodat, akivel szenvedélyesen falták egymást, ameddig te a húgod koncertjén csápoltál. - sziszegi az arcomba. - És ha őszintén a szemedbe mondja, hogy félreértettem a helyzetet, akkor odaállok elé, és bocsánatot kérek tőle. De addig is, Stoessel... - lép felém, de még mielőtt elhátrálhatnék, egy leheletnyi csókot nyom a számra. - Nem várok örökké.
Néma pillanatokig bámulok a semmibe, a szavai visszhangzanak az üres bensőmben. Az ajkait érzem a sajátomon. Ez lehetetlen.
Időm sincs átgondolni, hogy mit cselekszem, a lábaim akaratlanul visznek a lift felé. Az ujjaim nem engedelmeskednek nekem, megnyomják az emelet gombját, és a következő pillanatban már az ajtó előtt állok. A fejemet az ajtónak döntöm, és lassan számolni kezdek.
Ne higgy neki.
Hazudik, hiszen ismered, sosem szeretett.
Ha most bemész, mindent elrontasz.
Gondolkozz tiszta fejjel, ne légy ostoba.
De a szép szavak nem segítenek. Idegesen lenyomom a kilincset, és belépek a lakosztályba. Ruggero a tévé előtt ül, Noah nincs sehol. Másodpercek alatt átszelem a közöttünk lévő hat métert, és azonnal előtte termek.
- Vissza is jöttél, haver? - mosolyog rám.
- Takarodj a lakásomból. - szűröm a fogaim közt, a következő pillanatban pedig az öklöm az orrán csattan.
Fájdalom nyilall a csuklómba, majd a következő pillanatban a világ elsötétül. A könnyeimtől semmit sem látok, csupán a vért, ami nem Ruggero orrából, hanem a kezemről pereg.
A kreol bőrű fiú értetlenül bámul rám, amit meg is értek, hiszen még nem ismer, de a mellette álló régi jó barátom mégis úgy bámul rám, mintha szellemet látna. Máskor egyetlen alkalmat sem hagynék ki, hogy ilyen őszinte értetlenséget lássak Jorge Blanco arcán, a mai most mégis egy roppant kellemetlen pillanat, tekintettel arra, hogy itt én vagyok az egyetlen idegen.
- Na mi van Blanco, már paranoiás is vagy? - mosolygok rá bárgyún, és megragadom a karját, hogy bebizonyítsam neki, nem képzelődik. Az érintésemtől mintha áramütés érné, olyan hirtelen tántorodik hátra, hogy meglöki az alacsony kertészt, aki sikeresen el is terül a pázsiton.
- Darwin! - riad meg, és a következő pillanatban már a fiú mellett térdel, aki pár másodperc múlva kényelmetlenül felül, és leporolja az így is piszkos ruháját, majd szalmakalapját. - Jól vagy? Az kéne még, hogy összetörd magad, haver. Akkor kivel golfoznék, hm? - paskolja meg a fiú hátát, majd egy egyszerű mozdulattal felrántja a földről. A tekintetemet a körülöttünk gyülekező fiatal lányok sem kerülhetik el, akik vöröslő arccal és csillogó szemekkel csodálják Jorge daliásságát, és a leheletnyi atléta alól kidüledező bicepszét, és izmos mellkasát.
- Nem is én lennék, ha nem vágódtam volna el. - motyogja erős akcentussal. - Legközelebb ha elvágódok, inkább csak nevess ki, oké? Nem szeretem a felhajtást.
Jorge mélyről jövő, öblös nevetése megtölti a birtokot, még több szívet megdobogtatva.
- Pontosan tudod, hogy nem nevetnélek ki.
- Milyen aranyos. - bukik ki belőlem. A fiúk egyszerre kapják felém a tekintetüket.
- Örülök, hogy látlak, Sarah. - mosolyodik el Jorge, majd közelebb lép, és szorosan magához ölel. - Nagyon hiányoztál.
- Te is nekem, Blanco. - súgom a fülébe.
- Ő pedig itt a legjobb barátom, egyben a kertész, Darwin. - karolja át az alacsony fiú vállát, aki a tekintetem láttán halványan elpirul.
- Szia, Darwin. - nyújtom felé a kezem. - A nevem Sarah.
- Örülök, hogy megismerhetem, asszonyom.
- Te jó ég, ilyen öregnek látszanék? - kacagok fel. - Pedig Francisco mindig azt mondja, hogy milyen szép és fiatalos vagyok. Ezek szerint hazudott, a szemét.
Jorge szélesen elmosolyodik, és fél karjával átkarolja a vállamat.
- Ezek szerint jól megvagytok?
- Remekül. - mosolygok fel rá.
- Annak örülök. - puszil a hajamba. - Hm... Elég érdekes illatod van.
- Szóval már büdös is vagyok? - pillantok szórakozottan a még mindig sokkos állapotban lévő Darwin felé, aki most sincs túl vicces kedvében. - Büdös és öreg is. Így kezdődnek a legrosszabb rémálmaim.
- Ne szívasd már szegényt! - mondja nevetve. - És nem, nem vagy büdös. Csupán furcsa az illatod. Valahonnan ismerős.
- Babahányás. - vonok vállat.
Jorge izmai megfeszülnek. Halvány mosollyal az arcomon felnézek rá, az arcán ezer érzelem száguld keresztül. A hitetlenséget felváltja a felismerés, a büszkeség, a kétségbeesés és szánakozás. De a legvégső reakciója, egy mindent elsöprő, szeretetteljes mosoly.
- Szóval ez azt jelenti...?
- Ne csinálj úgy, mintha nem tudtad volna. Megtaláltuk az üzenetedet a meghívó hátulján. Sajnos a "titkomat" most nem tudtam magammal hozni, mert Ruggero-t készül szellemileg leépíteni, de a lényeg az, hogy nagyon hamar eljön majd a személyes találkozás ideje. - mosolygok, és a kezemet akaratlanul is, az immár teljesen lapos hasamra simítom.
- Amikor elmentetek Buenos Airesből az éjszaka közepén, én már akkor tudtam. - vallja be.
- Tudom.
- És nagyon rossz volt ennyi ideig távol lenni tőletek. - simít végig a hasamon ő is, mintha érezné akarná a babát.
Jorge teljes mértékben megváltozott. Felnőtté vált. Markánsabb lett az arca, a tartása tiszteletteljes, a kinézete pedig rendkívül férfias. Jorge Blanco felnőtt, de a legjobb értelemben vált felnőtté. Amikor elváltunk Buenos Airesben, nem szerettem, és nem tiszteltem őt annyira, mint ebben a minutumban. A szemében nem láttam egy cseppnyi gonoszságot sem. Ő tényleg örül annak, hogy eljöttem az esküvőjére, hogy támogassam.
- Megkérdezhetem a nevét? - mosolyog rám.
- Noah. Noah Augustín Stoessel.
- Jézusom. Olyan jó hallani. - hunyja le a szemeit. Ha tudná, hogy én szívem szerint a "Blanco" vezetéknevet hallanám Tini gyerekeinek neve mellett, meglepődne.
- Imádni való. Aranyszőke haja van, és világoskék szeme. Egyikünkre sem hasonlít, de egyszerűen tökéletes gyerek. Olyan nehéz volt otthagyni őket, de muszáj volt eljönnöm, hogy itt lehessek.
- Alig várom, hogy megismerhessem.
Szélesen elmosolyodok, és magamhoz ölelem a fiút. Az illata még mindig a régi, mégis alig bírom átfogni a derekát.
Darwin még mindig mellettünk ácsorog, de a jelenléte jobban zavar, mint a takarítólányok kacér tekintetei. Óvatosan eltolom magamtól Jorge-t, majd az alacsony fiúhoz lépek, aki egy percre összerezzen a közelségemtől, de tovább állja a tekintetem.
- Kérlek Darwin, mondd el, hogy mi bánt.
- Magának köze van Martina Stoessel kisasszonyhoz? - kérdezi rezzenéstelenül. Érzem, ahogy Jorge izmai megfeszülnek mellettem, és tudom, hogy ha most ránéznék, tisztán látnám a szemében a végtelen zavarodottságot és fájdalmat, amit az elmúlt évek során rengetegszer megtapasztaltam már. Boldogsággal tölt el, hogy Tini nevének említése ilyen hatással van rá.
- Igen, ő a legjobb barátnőm, és a gyermekem nagynénje. - válaszolom büszkén.
- Akkor remélem azt is tudja, hogy a kisasszonyt ezen az esküvőn nem látjuk szívesen.
- Darwin! - szisszen fel mellettem Jorge, de a kertész egy intéssel belé fojtja a szót. Mi a fene? Még a végén kiderül, hogy erősebb a személyzet, mint a földesúr?
- Azt hiszem, a kérését sajnos nem tudom tiszteletben tartani, Darwin.
A fiú felnyársal a tekintetével, de még így is barátságosabb, mint Jorge legyőzött, sötétzöld íriszei, amik kegyelemért könyörögnek.
- Ez mit akar jelenteni, Sarah?
- Azt Jorge, hogy Tini itt van.
- De mégis miért van itt? - kérdezi.
- Nem tudom. - sóhajtom.
- Miattam?
- Nem tudom.
- Meg akar állítani?
- Nem. Nem engedem.
- És... Miért nem?
- Mert azt akarom, hogy egyszer és mindenkorra elengedjen téged.
Így kimondva, egy másodperc erejéig, de én is elhittem, hogy valóban ez fog történni. A legnagyobb baj mégis az, hogy már jól ismerem Martina Stoessel-t. És tudom, hogy ő nem az a fajta ember, aki egykönnyen feladja az álmait. És az ő számára, Jorge Blanco is egy elérendő álom, az út végén.
A homlokomra van írva, hogy "életképtelen tarisznyarák"?
- Ezer örömmel. - ismétlem bárgyún.
Elírták az anyakönyvemet. A családi nevem "III. Fatökű Féreg". Csak a pápának nem tetszett.
Igyekeztem elhessegetni a zavaró gondolatokat, és nem gondolni a lány fűszeres illatára, a bőre színére, és az átható tekintetére. Bűntudat marja végig a bensőmet azért, amit vele tettem, és amit most a barátnőmmel készülök elkövetni. Miért nem vagyok képes egyszerűen elköszönni, és elkerülni a bajt? Pedig Chen egyáltalán nem játszott fontos szerepet az életemben. Mármint, kedveltem, mint embert, és vonzónak találtam, mint nőt, de az a kis plusz, ami a szerelemhez kellett, nem volt meg benne. Nem éreztem semmit, amikor ránéztem, és nem dobogtatta meg a szívemet az érintéseivel. Ellentétben Sarah-val, akinek már a puszta gondolatától is elborult az agyam, akármit is csináltam éppen.
- Minden rendben? - pillant fel rám, és ujjait óvatosan az enyémek köré kulcsolja.
- Ami azt illeti... - óvatosan elhúzom a kezem. - Tudod, nem vagyok egyedül.
Hirtelen, mintha a levegő is megfagyna körülöttünk. A lány ajkán ülő mosoly egy pillanatra lehervad, majd azonnal visszavarázsolja az áthatolhatatlanság álarcát. -
- Gondolhattam volna, hogy a barátaiddal vagy itt. - morogja maga elé.
Kínos mosollyal megcsóválom a fejem.
- Családdal?
Nem talált.
- Munkatársakkal?
Kérlek, Chen.
- Turistákkal?
Fejezd be.
- Apácákkal...? - kapaszkodik meg az utolsó szalmaszálban, sajnos reménytelenül. Öntsünk tiszta vizet a pohárba.
- A barátnőmmel vagyok itt. - nyögöm ki.
- Neked van...? - morogja maga elé, majd hitetlenül rám pillant. - Az a Muller lány?
Halvány mosolyt erőltetek az arcomra, és bólintok egyet. Ez egyértelmű. Nem is tudnám elképzelni az életemet mással...
- Igen, Sarah.
- De hiszen nem úgy volt, hogy nem lehettek együtt? - bukik ki belőle. - Te mindig szót fogadtál a szüleidnek, azt a lányt pedig egyértelműen nem szerették. Hány éve lehettek együtt? Három? Ezt el sem hiszem. Azt hittem, hogy csak egy nyári kaland lesz az egész. El sem hiszem, hogy én ebben reménykedtem... - morogja maga elé kétségbeesetten.
Felvont szemöldökkel karolom át a vállát, de ellök magától.
- Chen, minden oké? - kérdezem.
- De hiszen még csak nem is érdekelted. - folytatja, mintha meg sem hallott volna. - Most alaposan megleptél, Stoessel. Egyértelműen azt mondta, hogy semmi komolyat nem akar tőled, csupán meg akarja tapasztalni, hogy milyen egy magadfajtával kufircolni... Basszus, Francisco, én azt hittem visszajössz! Ő nem érdemelt meg téged akkor, de én hűségesen vártam rád! Amikor az anyád felajánlotta, hogy kéne neked egy barátnő, azt hittem, te is akarni fogod. Azt hittem, én leszek a tökéletes pár hozzád, és aztán kiderült, hogy mégsem vagyok elég jó. Jött egy jöttment Olasz fruska, és lecsapott téged a kezemről, pedig én őrülten szerettelek. Hogy tudtad megbocsátani neki, hogy hazudott neked? És azt, hogy megcsalt? Basszus, el sem hiszem, hogy még ezek után is hagytad, hogy veled legyen. - hadarja veszettül, nekem pedig akaratlanul is elpattan az agyam.
- Mi a fenét hadoválsz itt össze? - rivallok rá. - Chen, nem szerettük egymást! Folyton ki akartál rángatni a nyilvánosság elé, mindenféle flancos divatbemutatóra, hogy az egész ország szeme láttára dörgölőzhess hozzám! Ugye nem kell emlékeztetnem téged arra, hogy azok a riporterek és újságírók megkeserítették az életemet? És mégis mit képzelsz, ki vagy te, hogy így beszélhess a barátnőmről? Sarah az első pillanattól kezdve szeretett engem! Mindig őszinte volt hozzám, és biztos vagyok benne, hogy valami nagyon rossz dologban sántikálsz. Mégis miféle hazugságról és megcsalásról beszélt? Én nyitottam őfelé, és az első éjszaka után mindenhová együtt mentünk. Akkor mégis miről magyarázol? - sziszegem a fogaim közt, és érzem, hogy csupán egy másodperc, és ideg összeroppanást kapok.
Chen rezzenéstelen arccal tűrte, ahogy kiabálok vele, de a mondandóm végére olyan mérhetetlen gúny, undor és káröröm vegyült szét azokban a csillogó szemeiben, hogy nem is értem, mi fogott meg bennük alig tíz perccel ezelőtt.
- A kis barátnőd nem egyedül jött el Olaszországból. És ha nem hiszel nekem, nyugodtan kérdezd meg azt a bongyor hajú Olasz barátodat, akivel szenvedélyesen falták egymást, ameddig te a húgod koncertjén csápoltál. - sziszegi az arcomba. - És ha őszintén a szemedbe mondja, hogy félreértettem a helyzetet, akkor odaállok elé, és bocsánatot kérek tőle. De addig is, Stoessel... - lép felém, de még mielőtt elhátrálhatnék, egy leheletnyi csókot nyom a számra. - Nem várok örökké.
Néma pillanatokig bámulok a semmibe, a szavai visszhangzanak az üres bensőmben. Az ajkait érzem a sajátomon. Ez lehetetlen.
Időm sincs átgondolni, hogy mit cselekszem, a lábaim akaratlanul visznek a lift felé. Az ujjaim nem engedelmeskednek nekem, megnyomják az emelet gombját, és a következő pillanatban már az ajtó előtt állok. A fejemet az ajtónak döntöm, és lassan számolni kezdek.
Ne higgy neki.
Hazudik, hiszen ismered, sosem szeretett.
Ha most bemész, mindent elrontasz.
Gondolkozz tiszta fejjel, ne légy ostoba.
De a szép szavak nem segítenek. Idegesen lenyomom a kilincset, és belépek a lakosztályba. Ruggero a tévé előtt ül, Noah nincs sehol. Másodpercek alatt átszelem a közöttünk lévő hat métert, és azonnal előtte termek.
- Vissza is jöttél, haver? - mosolyog rám.
- Takarodj a lakásomból. - szűröm a fogaim közt, a következő pillanatban pedig az öklöm az orrán csattan.
Fájdalom nyilall a csuklómba, majd a következő pillanatban a világ elsötétül. A könnyeimtől semmit sem látok, csupán a vért, ami nem Ruggero orrából, hanem a kezemről pereg.
Sarah
A kreol bőrű fiú értetlenül bámul rám, amit meg is értek, hiszen még nem ismer, de a mellette álló régi jó barátom mégis úgy bámul rám, mintha szellemet látna. Máskor egyetlen alkalmat sem hagynék ki, hogy ilyen őszinte értetlenséget lássak Jorge Blanco arcán, a mai most mégis egy roppant kellemetlen pillanat, tekintettel arra, hogy itt én vagyok az egyetlen idegen.
- Na mi van Blanco, már paranoiás is vagy? - mosolygok rá bárgyún, és megragadom a karját, hogy bebizonyítsam neki, nem képzelődik. Az érintésemtől mintha áramütés érné, olyan hirtelen tántorodik hátra, hogy meglöki az alacsony kertészt, aki sikeresen el is terül a pázsiton.
- Darwin! - riad meg, és a következő pillanatban már a fiú mellett térdel, aki pár másodperc múlva kényelmetlenül felül, és leporolja az így is piszkos ruháját, majd szalmakalapját. - Jól vagy? Az kéne még, hogy összetörd magad, haver. Akkor kivel golfoznék, hm? - paskolja meg a fiú hátát, majd egy egyszerű mozdulattal felrántja a földről. A tekintetemet a körülöttünk gyülekező fiatal lányok sem kerülhetik el, akik vöröslő arccal és csillogó szemekkel csodálják Jorge daliásságát, és a leheletnyi atléta alól kidüledező bicepszét, és izmos mellkasát.
- Nem is én lennék, ha nem vágódtam volna el. - motyogja erős akcentussal. - Legközelebb ha elvágódok, inkább csak nevess ki, oké? Nem szeretem a felhajtást.
Jorge mélyről jövő, öblös nevetése megtölti a birtokot, még több szívet megdobogtatva.
- Pontosan tudod, hogy nem nevetnélek ki.
- Milyen aranyos. - bukik ki belőlem. A fiúk egyszerre kapják felém a tekintetüket.
- Örülök, hogy látlak, Sarah. - mosolyodik el Jorge, majd közelebb lép, és szorosan magához ölel. - Nagyon hiányoztál.
- Te is nekem, Blanco. - súgom a fülébe.
- Ő pedig itt a legjobb barátom, egyben a kertész, Darwin. - karolja át az alacsony fiú vállát, aki a tekintetem láttán halványan elpirul.
- Szia, Darwin. - nyújtom felé a kezem. - A nevem Sarah.
- Örülök, hogy megismerhetem, asszonyom.
- Te jó ég, ilyen öregnek látszanék? - kacagok fel. - Pedig Francisco mindig azt mondja, hogy milyen szép és fiatalos vagyok. Ezek szerint hazudott, a szemét.
Jorge szélesen elmosolyodik, és fél karjával átkarolja a vállamat.
- Ezek szerint jól megvagytok?
- Remekül. - mosolygok fel rá.
- Annak örülök. - puszil a hajamba. - Hm... Elég érdekes illatod van.
- Szóval már büdös is vagyok? - pillantok szórakozottan a még mindig sokkos állapotban lévő Darwin felé, aki most sincs túl vicces kedvében. - Büdös és öreg is. Így kezdődnek a legrosszabb rémálmaim.
- Ne szívasd már szegényt! - mondja nevetve. - És nem, nem vagy büdös. Csupán furcsa az illatod. Valahonnan ismerős.
- Babahányás. - vonok vállat.
Jorge izmai megfeszülnek. Halvány mosollyal az arcomon felnézek rá, az arcán ezer érzelem száguld keresztül. A hitetlenséget felváltja a felismerés, a büszkeség, a kétségbeesés és szánakozás. De a legvégső reakciója, egy mindent elsöprő, szeretetteljes mosoly.
- Szóval ez azt jelenti...?
- Ne csinálj úgy, mintha nem tudtad volna. Megtaláltuk az üzenetedet a meghívó hátulján. Sajnos a "titkomat" most nem tudtam magammal hozni, mert Ruggero-t készül szellemileg leépíteni, de a lényeg az, hogy nagyon hamar eljön majd a személyes találkozás ideje. - mosolygok, és a kezemet akaratlanul is, az immár teljesen lapos hasamra simítom.
- Amikor elmentetek Buenos Airesből az éjszaka közepén, én már akkor tudtam. - vallja be.
- Tudom.
- És nagyon rossz volt ennyi ideig távol lenni tőletek. - simít végig a hasamon ő is, mintha érezné akarná a babát.
Jorge teljes mértékben megváltozott. Felnőtté vált. Markánsabb lett az arca, a tartása tiszteletteljes, a kinézete pedig rendkívül férfias. Jorge Blanco felnőtt, de a legjobb értelemben vált felnőtté. Amikor elváltunk Buenos Airesben, nem szerettem, és nem tiszteltem őt annyira, mint ebben a minutumban. A szemében nem láttam egy cseppnyi gonoszságot sem. Ő tényleg örül annak, hogy eljöttem az esküvőjére, hogy támogassam.
- Megkérdezhetem a nevét? - mosolyog rám.
- Noah. Noah Augustín Stoessel.
- Jézusom. Olyan jó hallani. - hunyja le a szemeit. Ha tudná, hogy én szívem szerint a "Blanco" vezetéknevet hallanám Tini gyerekeinek neve mellett, meglepődne.
- Imádni való. Aranyszőke haja van, és világoskék szeme. Egyikünkre sem hasonlít, de egyszerűen tökéletes gyerek. Olyan nehéz volt otthagyni őket, de muszáj volt eljönnöm, hogy itt lehessek.
- Alig várom, hogy megismerhessem.
Szélesen elmosolyodok, és magamhoz ölelem a fiút. Az illata még mindig a régi, mégis alig bírom átfogni a derekát.
Darwin még mindig mellettünk ácsorog, de a jelenléte jobban zavar, mint a takarítólányok kacér tekintetei. Óvatosan eltolom magamtól Jorge-t, majd az alacsony fiúhoz lépek, aki egy percre összerezzen a közelségemtől, de tovább állja a tekintetem.
- Kérlek Darwin, mondd el, hogy mi bánt.
- Magának köze van Martina Stoessel kisasszonyhoz? - kérdezi rezzenéstelenül. Érzem, ahogy Jorge izmai megfeszülnek mellettem, és tudom, hogy ha most ránéznék, tisztán látnám a szemében a végtelen zavarodottságot és fájdalmat, amit az elmúlt évek során rengetegszer megtapasztaltam már. Boldogsággal tölt el, hogy Tini nevének említése ilyen hatással van rá.
- Igen, ő a legjobb barátnőm, és a gyermekem nagynénje. - válaszolom büszkén.
- Akkor remélem azt is tudja, hogy a kisasszonyt ezen az esküvőn nem látjuk szívesen.
- Darwin! - szisszen fel mellettem Jorge, de a kertész egy intéssel belé fojtja a szót. Mi a fene? Még a végén kiderül, hogy erősebb a személyzet, mint a földesúr?
- Azt hiszem, a kérését sajnos nem tudom tiszteletben tartani, Darwin.
A fiú felnyársal a tekintetével, de még így is barátságosabb, mint Jorge legyőzött, sötétzöld íriszei, amik kegyelemért könyörögnek.
- Ez mit akar jelenteni, Sarah?
- Azt Jorge, hogy Tini itt van.
- De mégis miért van itt? - kérdezi.
- Nem tudom. - sóhajtom.
- Miattam?
- Nem tudom.
- Meg akar állítani?
- Nem. Nem engedem.
- És... Miért nem?
- Mert azt akarom, hogy egyszer és mindenkorra elengedjen téged.
Így kimondva, egy másodperc erejéig, de én is elhittem, hogy valóban ez fog történni. A legnagyobb baj mégis az, hogy már jól ismerem Martina Stoessel-t. És tudom, hogy ő nem az a fajta ember, aki egykönnyen feladja az álmait. És az ő számára, Jorge Blanco is egy elérendő álom, az út végén.
