Sarah pontosan négy órája ment el. Pontosabban, négy órája, tizenhárom perce és ötvennégy másodpercre. Ötvenöt, ötvenhat, ötvenhét...
Hogy honnan tudom ilyen pontosan? Amióta kitette a lábát a hotelból, elszabadult a pokol! Noah bömböl, Ruggero szintén, a portás pedig tíz percenként telefonál, hogy miattunk zeng a fél sziget.
Mondanom sem kell, az utolsó három hívásnál visszaküldtem a portást a jó édes anyjába, pont úgy, ahogy Sarah tanította. Kinek van idegzete egy félkegyelmű vénemberhez, amikor két pelenkás rimánkodik a nappalijában? Nekem biztos nem!
De komolyan. Ruggero két évvel idősebb nálam, az eszét mégis a nadrágjában hordja! De mivel húsz perce meztelenül rohangál, ezért ideje megállapítanom, tulajdonképpen esze sincs.
A bosszús szitkozódásból egy éles csörömpölés szakít ki. Megpördülök a tengelyem körül, és Ruggero-val találom szemben magam, aki egy szál alsónadrágban feszít, a lábai előtt törött tányérok hevernek.
- Mi az anyámat csináltál már megint? - súgom erőtlenül.
- Nem én voltam! - pillant rám védekezőn, és a szőnyegen heverő, szintén félmeztelen fiam felé mutat, aki a lábával a szájában bámulja a szőnyeg rajzolt városmintáját. - Nem olyan ártatlan ő! Nézd csak meg! Ott csillog a gonoszság a szemében!
Unottan a kisfiú irányába kapom a fejem, aki nyálas mellkassal bámul maga elé, majd amikor megpillant, kiölti rám a nyelvét.
- Ez neked gonosz?
- Most próbál ártatlannak tűnni! Direkt csinálja, hogy leszúrj engem! Hú, Noah, csak töltsd be a tizennyolcat, visszakapod, öcsi...
- Ha a fiam betölti a tizennyolcat, távol tartási végzést fogunk kérni ellened. - reagálom le ennyivel, majd ellépek mellőle és a vállammal jó erősen meglököm. Egy lépést tántorodik hátra, majd elvigyorodik, és nem foglalkozva velem, leveti magát Noah mellé.
Én is a kicsi mellé telepszem, és széles vigyorral megpaskolom a lábát, amit így kivesz a szájából. Óriási kék szemeivel úgy pásztázza az arcom, mintha a világ legjobb dolga tárulna fel előtte.
- Mit nézel, te? - nyújtom ki rá a nyelvem, és az ujjaimmal végigszántok az aranyszőke babatincsei között.
Noah nagy szemekkel bámul rám, majd egy tüsszentés kíséretében teljesen eláztat a nyálával. Ijedtemben megugrok, a fiam pedig úgy bámul rám, mint egy őrültre. - Ezt szándékosan csináltad. - nevetek rá, és letörlöm a nyálát az arcomról. Felkapom a földről és a fejem fölé emelem, ő pedig kapálózni kezd a levegőben.
- Megváltoztál, haver. - súgja Ruggero.
- Te fetrengsz itt egy szál fecskében, joghurtosan, és még én változtam meg? - pillantok rá unottan.
- Nem úgy értem! - mordul fel. - Tetszik az új éned. Felszabadult vagy, boldog. Jó téged ilyennek látni. Nagyon sokat változtál, és azt hiszem, Sarah nagyon jó dolgot tett veled. Ti ketten együtt, tökéletesek vagytok.
Furcsa melegség árad szét a mellkasomban a barátom szavait hallva. Persze egy másodpercig nem éreztem úgy az elmúlt időszakban, hogy Noah egy hiba lenne, de az, hogy ezt másoktól is hallom, valamiért megnyugtat. A saját szüleim úgyis felkoncolnak majd.
- Egy percig sem bántam meg semmit, amit az elmúlt években tettem.
- Pedig ha belegondolsz, hányszor szakadhatott volna meg ez a tündérmese, ha nem mentetek volna a másik után...
- Mire gondolsz? - kérdezem, és az ölembe ültetem a kicsit.
- Tudod, tekintettel arra, hogy Sarah milyen családból jött, milyen körülmények közül, kész csoda, hogy megszereztétek a másikat.
- Kezdesz összezavarni. Mit tudhatnál te a családjáról?
- A húgoddal Olaszországba utaztunk, hátha a családja többet tud majd mondani a hollétéről. De természetesen, ők sem tudtak semmit. Sarah apjának csupán egy telefonszáma volt, és aznap hívott fel titeket Tini. Úgy megörült annak, hogy biztonságban van a legjobb barátja. Persze a szüleinek egy szót sem szólhattunk, amit nem is bánok, mert... Sarah apja egy nagyon furcsa fazon. Fafejű, fegyelmezett és Sarah anyja egyszerűen reszketett mellette. A repülőúton pedig volt időm átgondolni mindent. Sarah szobájában már évek óta nem jártak, a cuccai mégis makulátlanok, hátha egyszer visszajön. Savannah a mai napig arra a pillanatra vár, hogy a lánya egyszer hazajön, és kimenti az apja karmai közül. Családi fotók sehol, csupán az eldugott folyosókon pár, azok is már porosak. Sarah szobájában is csak az anyjával volt közös képe, az apját pedig... Mintha kitörölte volna, érted? - pillant rám, én pedig hitetlenül bólintok. Fogalmam sincs, mire akar kilyukadni. - Nagyon rossz kapcsolatban lehettek egymással, és az, hogy Sarah Buenos Airesbe költözött, egy nagyszerű lehetőség volt számára. És akkor jöttél te.
- Nem értelek. - sóhajtok fel.
- Jöttél te! - mutat felém, nyomatékosítva a hitetlenségét. Kösz, haver. - Az egóddal, hiúságoddal, szemétségeiddel, és teljesen elvarázsoltad őt.
- De seggfej vagy! - mordulok rá bosszúsan. Jó, tény, hogy egy barom vagyok, de azért ennyire mégsem lehetek szar alak, ha szerető barátnőm van, és egy csodás gyerekem.
- Emlékszem az előző barátnődre, akit a szüleid sóztak rád. - folytatja úgy, mintha meg sem hallott volna. - Sarah borzalmasan utálta a csajt. Folyton azt mondogatta, hogy nem tesz semmit érted, mert nem szeretnéd őt, és Chen mellett boldog lehetnél. Neki volt pénze, szépsége, és mindene ahhoz, hogy olyanná válhass mellette, mint amilyennek a szüleid akartak téged.
- Lenyűgöz a detektív képességed... - suttogom gúnyosan.
- Sosem gondoltam volna, hogy ilyen szoros kapocs keletkezik majd kettőtök között. De szerintem egyikünk sem, így nagyon büszke vagyok rád.
- Haver, hagyd a nyáladzást - mosolygok rá.
- Viszont van itt még valami.
- Mégpedig?
- Mikor fogod elmondani a családodnak?
- Fogalmam sincs. Te már tudod, ez haladás. A szüleim véleménye nem is érdekel, csupán a húgomé.
- Emlékszel Lolára?
- Jorge húga? - kérdezem, mire bólint.
- Született egy kislánya.
- Mi a bánatos macifasz?! - tátom el a számat. - Pedig Lola annyi idős, mint Sarah. Te jó ég, Tini nagyon kiborult?
- Egyáltalán nem borult ki.
A szemöldököm az egekig szalad. Az ábrázatomtól Ruggero mosolya most még szélesebb, mint eddig.
- Lola megjelent akkor, amikor Jorge és Tini nyaralni voltak. Lementek egy kávézóba, ott pedig Lola kitálalt mindent. Az esküvőjét, majd a gyermekét. Tini eleinte elképedt, de utána rájött, hogy a barátnője jól cselekedett. - mered maga elé mosolyogva, majd végigsimít Noah puha arcán. - Nem élhet mindenki a jelenben, nem? Valakinek a jövőn is gondolkodni kell, és Lola pont ezt tette. Ha engem kérdezel, ti is csupán tettetek a jövőtökért. Azt pedig senki sem mondhatja, hogy felelőtlenül vállaltatok gyereket, Francisco. Szeretitek egymást, mellesleg pedig mindkettőtöknek szép kis anyagi összege van.
Elérzékenyülve bámulok magam elé, a hallottakat emésztgetve. Tényleg megtörténik, ilyen hosszú idő után? Hazamehetek? A kézfejemmel letörlöm a kicsordult könnycseppjeimet és megköszörülöm a torkom, hogy egy kis méltóságot szívjak magamba.
- Jaj, Ruggero, te idióta lelkizős pöcs, most miattad elbőgtem magam... - nevetek a saját szerencsétlenségemen, majd őszinte mosollyal magamhoz ölelem őt. Ruggero óvatosan megpaskolja a hátamat, még több erőt öntve belém. Nem tudom, hogyan, és mikor történt, de úgy érzem, ez a fiú lett a legjobb barátom.
- Nagyon hiányoztál, tesó. - törlöm le a könnyeimet, és cuppanós csókot nyomok Noah arcára, aki elkerekedett szemekkel ölti ki rám a nyelvét.
- Csak nézz rá. - simítja meg a kicsi arcát. - És gondolkodj el azon, hogy mit jelent az élete.
Legnagyobb meglepetésemre ellenkezés nélkül azt teszem, amit mond. Úgy fordítom a fiamat, hogy velem szemben helyezkedjen el.
Mélykék szemeiben Sarah-t látom, és felidézem az elmúlt hónapok kínjait, amiken átmentünk, csak azért, hogy a kisfiunk velünk lehessen. Teste apró, még szinte törékeny, de ahogy nézem őt, egyáltalán nem jut eszembe semmiféle olyan dolog, ami negatívumként szolgálna vele kapcsolatban. Belevaló kisgyerek, aki nagyon sok szívet fog összetörni, még meg nem találja azt az egyet, ami számára a legtökéletesebb.
Te jó ég, mit kezdenénk most nélküle? Valószínűleg élnénk tovább a megszokott életünket, beskatulyázva, álmok nélkül, akár egy mókuskerék.
Noah kellett az életünkbe, hogy színt hozzon a mindennapjainkba. De... Mi lesz akkor, ha születik még egy kisbabánk?
A gondolatba is beleborzongok.
Nem lennék képes még egyszer végignézni, ahogy Sarah az életéért szenved. Elég volt ez az élmény négy hónappal ezelőtt, amikor teljesen összezuhantam, attól rettegve, hogy nem leszek elég jó, és nem leszek képes egyedül felnevelni egy kisgyereket.
- Te jó ég, mibe gondoltál bele? - kérdezi elszörnyedve. Szinte érzem, ahogy belülről mardos a félelem, ami biztosan az ábrázatomon is látszódik.
- Semmi, hülyeség. - rázom meg a fejem.
- Az ember megpróbálhat lelket önteni beléd, ha van benned valami dugó, amit ha kihúznak, újra összerogysz. - morogja. Mosolyt erőltetek az arcomra, és megcsóválom a fejem, hátha kimennek a fejemből a baljós gondolatok.
- Csupán hiányzik Sarah. - vonok vállat.
- Hiszen alig négy órája ment el... Ennyire nem lehettek összenőve! - nevet rajtam.
- Aggódom érte, csupán ennyi az egész. Fontosabb nekem, mint ahogy azt te el tudod képzelni. Az, hogy elmegy az életkedvem, amikor nincs itt, csupán azt jelenti, hogy nélküle tényleg semmit sem érek.
- Azért, ha elkezdesz vérezni, ugye szólsz? - szólt rám bunkón, mire összehúzott szemmel felmutattam neki a legszebbik ujjamat. Ruggero öblös nevetése végképp elszúrta a meghitt pillanatot, de ahelyett, hogy tovább pazarolnám rá az időmet, leteszem a gyereket a szőnyegre, és a kanapéra hajított kabátomért slattyogok. - Most meg hová mész? Nem akartalak megbántani, csak hülyültem.
- Szükségem van egy kis friss levegőre.
- Mi lesz a gyerekkel?
- Majd szépen vigyázol rá, amiért még nem basztalak ki a házamból azért, mert egy szál pöcsben rohangálsz fel-alá, mint egy szellemi toprongy! - mordulok rá.
Ruggero szemöldöke az egekig szalad, látszik rajta, hogy sikerült meglepnem.
- Látszik, hogy kivel élsz együtt... - húzza magához a gyereket.
- Egy olyan emberrel, akit te sosem találsz majd magadnak, ha a közeljövőben is úgy viselkedsz majd, mint egy értelmi fogyatékos, barátom. - bújok a kabátomba.
- Jó, na! - csattan fel. - Ne haragudj, tesó. Imádlak benneteket, hiszen tudjátok. Csupán... Nem várhatod el tőlem, hogy megértsem a szerelmi bánatod úgy, hogy már vagy négy éve egyedül vagyok. - von vállat. Szomorú arckifejezésétől meglágyul a szívem, és az idegesség is elpárolog. Nem haragudhatok azért rá, mert töketlen. Átérzi a fájdalmamat, a gyerekekhez van érzéke, de a szerelemmel nem tud mit kezdeni. Pedig emlékszem, amikor másfél éve Tini örömében sikítozva jött haza, amiért Ruggero felfigyelt Mechi-re, és alakulni kezdtek a dolgok...
- Sosem voltál szerelmes? - bukik ki belőlem. - Mármint... Egy lány, akit ha meglátsz, égni kezdesz belülről. Akire ránézel, és csakis az jár a fejedben, hogy milyen lehet mellette ébredni. Nézni, ahogy önmagát adja. Akibe csupán egy perc alatt képes vagy beleszeretni, aztán egy egész élet is kevés ahhoz, hogy elfogyjon a szereteted. - Legnagyobb meglepetésemre, Ruggero tényleg elgondolkodik a kirohanásomon.
- Ilyesfajta szerelemben még sosem volt részem. Szerelmes is életemben egyszer voltam, a húgodba, még évekkel ezelőtt.
- És hirtelen fellángolás?
- Az már volt. Egyszer. - mosolyog rám. - Egy szórakozóhelyen voltunk. A neonfényektől alig láttam bármit is, de a VIP részlegbe belógó kamerás lányt azonnal észrevettem. Hosszú, göndör barna haja volt, világoskék szeme és vastag keretes szemüvege. Minket fényképezett, sőt, szinte minden hírességet, akit meglátott, de egy perce sem nézett rám. Eszem ágában sem volt megszólítani, hiszen engedély nélkül lógott be, még a végén megijedt volna. Inkább távolról csodáltam. - eleveníti fel az emléket.
- És mi történt vele?
- Azóta nem láttam. Nem is gondoltam rá, ha őszinte akarok lenni. - von vállat.
- Remek srác vagy te, barátom. - súgom őszintén, de még mielőtt válaszolhatna, kilépek az ajtón.
A hűvös levegő azonnal megcsapja az arcom.
Unottan kikerülöm az utamba kerülő turistákat, és sikeres elhajolok egy-két jobb horog elől, hiszen ahogy a mai londinerek dolgoznak, az teljes mértékben életveszélyes.
Tudom, hogy nagyon szigorú voltam Ruggero-val, de a puszta gondolata elég volt a gyerek-témának én teljesen összetörtem.
Félreértés ne essék, imádom a gyerekeket. Az enyém a legtökéletesebb mind közül, de a puszta gondolat, miszerint Sarah megint életveszélybe kerül, elfogadhatatlan. Egy este, talán egy hónapja, kérdeztem tőle valamit.
Megkérdeztem, hogy szeretne-e még egy gyereket. Tudod, mit válaszolt? "Rossz volt a terhességem, és még rosszabb a szülésem. Nem lennék képes még egyszer átélni."
Amikor kiértem a hotel elé, a lenyugvó nap utolsó sugarai még megsimították az arcom. Mélyen beszívtam a hideg, sós levegőt, és széttártam a karjaimat. Hosszú pillanatokig álltam így, egy helyben, és próbáltam megnyugtatni a szívemet, és az agyamat is. Minden gondolatom Sarah körül forog, még most is, de nem tehetem meg, hogy felhívom. Még egy kicsit mérges rám a veszekedésünk miatt, és akár megemlíti, akár nem, érzem.
Fáradtan a hajamba túrok, de ekkor tompa fájdalom nyilall a kezembe. Megfordulok, és egy alacsony, fekete hajú lánnyal találom szembe magam, aki a tenyerébe temeti az arcát. Basszus, lekönyököltem!
Hevesen dobogó szívvel megpördülök a tengelyem körül, és mindkét kezemmel megragadom a lány vállát, nehogy elessen.
- Basszus, jól vagy? Te jó ég, nagyon megütöttelek? - hebegem.
- Túl fogom élni... - morogja, de látom, ahogy a könnycseppek utat törnek maguknak.
- Ne haragudj, kérlek! Nem volt szándékos.
- Semmi baj, nyugodj meg. Csupán megijedtem. - ereszt meg felém egy félmosolyt, és leereszti a karjait. Sötét karika húzódik a szeme alatt, de amint rám emeli a tekintetét, a szívem megáll dobogni. Ez kizárt.
A lány úgy bámul rám, mintha szellemet látna. Hát ezt nem hiszem el. Még több meglepetés?
Hát ő meg mi a fenét keres itt?
Én is a kicsi mellé telepszem, és széles vigyorral megpaskolom a lábát, amit így kivesz a szájából. Óriási kék szemeivel úgy pásztázza az arcom, mintha a világ legjobb dolga tárulna fel előtte.
- Mit nézel, te? - nyújtom ki rá a nyelvem, és az ujjaimmal végigszántok az aranyszőke babatincsei között.
Noah nagy szemekkel bámul rám, majd egy tüsszentés kíséretében teljesen eláztat a nyálával. Ijedtemben megugrok, a fiam pedig úgy bámul rám, mint egy őrültre. - Ezt szándékosan csináltad. - nevetek rá, és letörlöm a nyálát az arcomról. Felkapom a földről és a fejem fölé emelem, ő pedig kapálózni kezd a levegőben.
- Megváltoztál, haver. - súgja Ruggero.
- Te fetrengsz itt egy szál fecskében, joghurtosan, és még én változtam meg? - pillantok rá unottan.
- Nem úgy értem! - mordul fel. - Tetszik az új éned. Felszabadult vagy, boldog. Jó téged ilyennek látni. Nagyon sokat változtál, és azt hiszem, Sarah nagyon jó dolgot tett veled. Ti ketten együtt, tökéletesek vagytok.
Furcsa melegség árad szét a mellkasomban a barátom szavait hallva. Persze egy másodpercig nem éreztem úgy az elmúlt időszakban, hogy Noah egy hiba lenne, de az, hogy ezt másoktól is hallom, valamiért megnyugtat. A saját szüleim úgyis felkoncolnak majd.
- Egy percig sem bántam meg semmit, amit az elmúlt években tettem.
- Pedig ha belegondolsz, hányszor szakadhatott volna meg ez a tündérmese, ha nem mentetek volna a másik után...
- Mire gondolsz? - kérdezem, és az ölembe ültetem a kicsit.
- Tudod, tekintettel arra, hogy Sarah milyen családból jött, milyen körülmények közül, kész csoda, hogy megszereztétek a másikat.
- Kezdesz összezavarni. Mit tudhatnál te a családjáról?
- A húgoddal Olaszországba utaztunk, hátha a családja többet tud majd mondani a hollétéről. De természetesen, ők sem tudtak semmit. Sarah apjának csupán egy telefonszáma volt, és aznap hívott fel titeket Tini. Úgy megörült annak, hogy biztonságban van a legjobb barátja. Persze a szüleinek egy szót sem szólhattunk, amit nem is bánok, mert... Sarah apja egy nagyon furcsa fazon. Fafejű, fegyelmezett és Sarah anyja egyszerűen reszketett mellette. A repülőúton pedig volt időm átgondolni mindent. Sarah szobájában már évek óta nem jártak, a cuccai mégis makulátlanok, hátha egyszer visszajön. Savannah a mai napig arra a pillanatra vár, hogy a lánya egyszer hazajön, és kimenti az apja karmai közül. Családi fotók sehol, csupán az eldugott folyosókon pár, azok is már porosak. Sarah szobájában is csak az anyjával volt közös képe, az apját pedig... Mintha kitörölte volna, érted? - pillant rám, én pedig hitetlenül bólintok. Fogalmam sincs, mire akar kilyukadni. - Nagyon rossz kapcsolatban lehettek egymással, és az, hogy Sarah Buenos Airesbe költözött, egy nagyszerű lehetőség volt számára. És akkor jöttél te.
- Nem értelek. - sóhajtok fel.
- Jöttél te! - mutat felém, nyomatékosítva a hitetlenségét. Kösz, haver. - Az egóddal, hiúságoddal, szemétségeiddel, és teljesen elvarázsoltad őt.
- De seggfej vagy! - mordulok rá bosszúsan. Jó, tény, hogy egy barom vagyok, de azért ennyire mégsem lehetek szar alak, ha szerető barátnőm van, és egy csodás gyerekem.
- Emlékszem az előző barátnődre, akit a szüleid sóztak rád. - folytatja úgy, mintha meg sem hallott volna. - Sarah borzalmasan utálta a csajt. Folyton azt mondogatta, hogy nem tesz semmit érted, mert nem szeretnéd őt, és Chen mellett boldog lehetnél. Neki volt pénze, szépsége, és mindene ahhoz, hogy olyanná válhass mellette, mint amilyennek a szüleid akartak téged.
- Lenyűgöz a detektív képességed... - suttogom gúnyosan.
- Sosem gondoltam volna, hogy ilyen szoros kapocs keletkezik majd kettőtök között. De szerintem egyikünk sem, így nagyon büszke vagyok rád.
- Haver, hagyd a nyáladzást - mosolygok rá.
- Viszont van itt még valami.
- Mégpedig?
- Mikor fogod elmondani a családodnak?
- Fogalmam sincs. Te már tudod, ez haladás. A szüleim véleménye nem is érdekel, csupán a húgomé.
- Emlékszel Lolára?
- Jorge húga? - kérdezem, mire bólint.
- Született egy kislánya.
- Mi a bánatos macifasz?! - tátom el a számat. - Pedig Lola annyi idős, mint Sarah. Te jó ég, Tini nagyon kiborult?
- Egyáltalán nem borult ki.
A szemöldököm az egekig szalad. Az ábrázatomtól Ruggero mosolya most még szélesebb, mint eddig.
- Lola megjelent akkor, amikor Jorge és Tini nyaralni voltak. Lementek egy kávézóba, ott pedig Lola kitálalt mindent. Az esküvőjét, majd a gyermekét. Tini eleinte elképedt, de utána rájött, hogy a barátnője jól cselekedett. - mered maga elé mosolyogva, majd végigsimít Noah puha arcán. - Nem élhet mindenki a jelenben, nem? Valakinek a jövőn is gondolkodni kell, és Lola pont ezt tette. Ha engem kérdezel, ti is csupán tettetek a jövőtökért. Azt pedig senki sem mondhatja, hogy felelőtlenül vállaltatok gyereket, Francisco. Szeretitek egymást, mellesleg pedig mindkettőtöknek szép kis anyagi összege van.
Elérzékenyülve bámulok magam elé, a hallottakat emésztgetve. Tényleg megtörténik, ilyen hosszú idő után? Hazamehetek? A kézfejemmel letörlöm a kicsordult könnycseppjeimet és megköszörülöm a torkom, hogy egy kis méltóságot szívjak magamba.
- Jaj, Ruggero, te idióta lelkizős pöcs, most miattad elbőgtem magam... - nevetek a saját szerencsétlenségemen, majd őszinte mosollyal magamhoz ölelem őt. Ruggero óvatosan megpaskolja a hátamat, még több erőt öntve belém. Nem tudom, hogyan, és mikor történt, de úgy érzem, ez a fiú lett a legjobb barátom.
- Nagyon hiányoztál, tesó. - törlöm le a könnyeimet, és cuppanós csókot nyomok Noah arcára, aki elkerekedett szemekkel ölti ki rám a nyelvét.
- Csak nézz rá. - simítja meg a kicsi arcát. - És gondolkodj el azon, hogy mit jelent az élete.
Legnagyobb meglepetésemre ellenkezés nélkül azt teszem, amit mond. Úgy fordítom a fiamat, hogy velem szemben helyezkedjen el.
Mélykék szemeiben Sarah-t látom, és felidézem az elmúlt hónapok kínjait, amiken átmentünk, csak azért, hogy a kisfiunk velünk lehessen. Teste apró, még szinte törékeny, de ahogy nézem őt, egyáltalán nem jut eszembe semmiféle olyan dolog, ami negatívumként szolgálna vele kapcsolatban. Belevaló kisgyerek, aki nagyon sok szívet fog összetörni, még meg nem találja azt az egyet, ami számára a legtökéletesebb.
Te jó ég, mit kezdenénk most nélküle? Valószínűleg élnénk tovább a megszokott életünket, beskatulyázva, álmok nélkül, akár egy mókuskerék.
Noah kellett az életünkbe, hogy színt hozzon a mindennapjainkba. De... Mi lesz akkor, ha születik még egy kisbabánk?
A gondolatba is beleborzongok.
Nem lennék képes még egyszer végignézni, ahogy Sarah az életéért szenved. Elég volt ez az élmény négy hónappal ezelőtt, amikor teljesen összezuhantam, attól rettegve, hogy nem leszek elég jó, és nem leszek képes egyedül felnevelni egy kisgyereket.
- Te jó ég, mibe gondoltál bele? - kérdezi elszörnyedve. Szinte érzem, ahogy belülről mardos a félelem, ami biztosan az ábrázatomon is látszódik.
- Semmi, hülyeség. - rázom meg a fejem.
- Az ember megpróbálhat lelket önteni beléd, ha van benned valami dugó, amit ha kihúznak, újra összerogysz. - morogja. Mosolyt erőltetek az arcomra, és megcsóválom a fejem, hátha kimennek a fejemből a baljós gondolatok.
- Csupán hiányzik Sarah. - vonok vállat.
- Hiszen alig négy órája ment el... Ennyire nem lehettek összenőve! - nevet rajtam.
- Aggódom érte, csupán ennyi az egész. Fontosabb nekem, mint ahogy azt te el tudod képzelni. Az, hogy elmegy az életkedvem, amikor nincs itt, csupán azt jelenti, hogy nélküle tényleg semmit sem érek.
- Azért, ha elkezdesz vérezni, ugye szólsz? - szólt rám bunkón, mire összehúzott szemmel felmutattam neki a legszebbik ujjamat. Ruggero öblös nevetése végképp elszúrta a meghitt pillanatot, de ahelyett, hogy tovább pazarolnám rá az időmet, leteszem a gyereket a szőnyegre, és a kanapéra hajított kabátomért slattyogok. - Most meg hová mész? Nem akartalak megbántani, csak hülyültem.
- Szükségem van egy kis friss levegőre.
- Mi lesz a gyerekkel?
- Majd szépen vigyázol rá, amiért még nem basztalak ki a házamból azért, mert egy szál pöcsben rohangálsz fel-alá, mint egy szellemi toprongy! - mordulok rá.
Ruggero szemöldöke az egekig szalad, látszik rajta, hogy sikerült meglepnem.
- Látszik, hogy kivel élsz együtt... - húzza magához a gyereket.
- Egy olyan emberrel, akit te sosem találsz majd magadnak, ha a közeljövőben is úgy viselkedsz majd, mint egy értelmi fogyatékos, barátom. - bújok a kabátomba.
- Jó, na! - csattan fel. - Ne haragudj, tesó. Imádlak benneteket, hiszen tudjátok. Csupán... Nem várhatod el tőlem, hogy megértsem a szerelmi bánatod úgy, hogy már vagy négy éve egyedül vagyok. - von vállat. Szomorú arckifejezésétől meglágyul a szívem, és az idegesség is elpárolog. Nem haragudhatok azért rá, mert töketlen. Átérzi a fájdalmamat, a gyerekekhez van érzéke, de a szerelemmel nem tud mit kezdeni. Pedig emlékszem, amikor másfél éve Tini örömében sikítozva jött haza, amiért Ruggero felfigyelt Mechi-re, és alakulni kezdtek a dolgok...
- Sosem voltál szerelmes? - bukik ki belőlem. - Mármint... Egy lány, akit ha meglátsz, égni kezdesz belülről. Akire ránézel, és csakis az jár a fejedben, hogy milyen lehet mellette ébredni. Nézni, ahogy önmagát adja. Akibe csupán egy perc alatt képes vagy beleszeretni, aztán egy egész élet is kevés ahhoz, hogy elfogyjon a szereteted. - Legnagyobb meglepetésemre, Ruggero tényleg elgondolkodik a kirohanásomon.
- Ilyesfajta szerelemben még sosem volt részem. Szerelmes is életemben egyszer voltam, a húgodba, még évekkel ezelőtt.
- És hirtelen fellángolás?
- Az már volt. Egyszer. - mosolyog rám. - Egy szórakozóhelyen voltunk. A neonfényektől alig láttam bármit is, de a VIP részlegbe belógó kamerás lányt azonnal észrevettem. Hosszú, göndör barna haja volt, világoskék szeme és vastag keretes szemüvege. Minket fényképezett, sőt, szinte minden hírességet, akit meglátott, de egy perce sem nézett rám. Eszem ágában sem volt megszólítani, hiszen engedély nélkül lógott be, még a végén megijedt volna. Inkább távolról csodáltam. - eleveníti fel az emléket.
- És mi történt vele?
- Azóta nem láttam. Nem is gondoltam rá, ha őszinte akarok lenni. - von vállat.
- Remek srác vagy te, barátom. - súgom őszintén, de még mielőtt válaszolhatna, kilépek az ajtón.
A hűvös levegő azonnal megcsapja az arcom.
Unottan kikerülöm az utamba kerülő turistákat, és sikeres elhajolok egy-két jobb horog elől, hiszen ahogy a mai londinerek dolgoznak, az teljes mértékben életveszélyes.
Tudom, hogy nagyon szigorú voltam Ruggero-val, de a puszta gondolata elég volt a gyerek-témának én teljesen összetörtem.
Félreértés ne essék, imádom a gyerekeket. Az enyém a legtökéletesebb mind közül, de a puszta gondolat, miszerint Sarah megint életveszélybe kerül, elfogadhatatlan. Egy este, talán egy hónapja, kérdeztem tőle valamit.
Megkérdeztem, hogy szeretne-e még egy gyereket. Tudod, mit válaszolt? "Rossz volt a terhességem, és még rosszabb a szülésem. Nem lennék képes még egyszer átélni."
Amikor kiértem a hotel elé, a lenyugvó nap utolsó sugarai még megsimították az arcom. Mélyen beszívtam a hideg, sós levegőt, és széttártam a karjaimat. Hosszú pillanatokig álltam így, egy helyben, és próbáltam megnyugtatni a szívemet, és az agyamat is. Minden gondolatom Sarah körül forog, még most is, de nem tehetem meg, hogy felhívom. Még egy kicsit mérges rám a veszekedésünk miatt, és akár megemlíti, akár nem, érzem.
Fáradtan a hajamba túrok, de ekkor tompa fájdalom nyilall a kezembe. Megfordulok, és egy alacsony, fekete hajú lánnyal találom szembe magam, aki a tenyerébe temeti az arcát. Basszus, lekönyököltem!
Hevesen dobogó szívvel megpördülök a tengelyem körül, és mindkét kezemmel megragadom a lány vállát, nehogy elessen.
- Basszus, jól vagy? Te jó ég, nagyon megütöttelek? - hebegem.
- Túl fogom élni... - morogja, de látom, ahogy a könnycseppek utat törnek maguknak.
- Ne haragudj, kérlek! Nem volt szándékos.
- Semmi baj, nyugodj meg. Csupán megijedtem. - ereszt meg felém egy félmosolyt, és leereszti a karjait. Sötét karika húzódik a szeme alatt, de amint rám emeli a tekintetét, a szívem megáll dobogni. Ez kizárt.
A lány úgy bámul rám, mintha szellemet látna. Hát ezt nem hiszem el. Még több meglepetés?
Hát ő meg mi a fenét keres itt?
