Sección 40 - Romba dőlt tervek (16+)

  Gwyneth reggel, amikor felébredtem, már nem volt mellettem. A kezemmel végigtapogattam a lepedőt, de hűlt helye sem maradt, már korán felébredt. Kómásan kikászálódtam az ágyból, magamra csavartam a köntösöm, és kitértem a folyosóra. Körülöttem fehér öltönyös férfiak rohangáltak, kezükben mindenféle bonyolult irattal. 

Amikor beléptem a nappaliba, akaratlanul is egy fal mögé húzódtam. Ugyanis a menyasszonyom nem volt egyedül. Mellette volt az édesapja, aki az én főnököm is, Gerard Carson. 

- Sajnálom, Aranyszív, de ez nem fog menni. 

- Semmi gond, Apu. Tényleg nem haragszom, csupán... Nem értem, miért pont az esküvőm előtt kell közölnöd velem ezt a hírt? - kérdezte, bár erre egyáltalán nem várt választ. Hallottam a hangján, hogy sír, és ezzel a hanggal a lelkemet tudta volna szabdalni. 

- Mert tudnod kellett, Gwyneth! Mindennél fontosabb vagy nekem, ezt te is tudod, de a karrieredre is koncentrálnod kell! Amióta itt van ez a Jorge gyerek, teljesen elhanyagolod a kiadót, és ez borzasztó érzés az édesapádnak is! - mondta Mr. Carson. Ekkora kétszínű alakot, ilyen nyálas szöveggel! 

- Ő a vőlegényem papa, és igenis szeretem! - erősködött, megmelengetve ezzel a szívemet. 

- Igen, tudom, és én is kedvelem, hiszen igazán tehetséges egy fiú, és jó pénzt hoz a kiadóhoz! De te nem csődölhetsz be miatta! - mérgelődött az édesapja. 

- Jó, rendben! Akkor mégis mit akarsz, mit tegyek? 

- Szerezz duettpartnert! Egy embert, aki kimenthet a csávából, és van elég hírneve ahhoz, hogy mindenhol levetítsék a klipet! És nem, a vőlegényed nem jó, mert az első pár hónapban jobban kelnek majd a lemezei, ha mindenki úgy gondolja, szingli. Szóval a házasságotoknak teljesen zártkörűnek kell lennie! És ezt gondolom te sem bánod majd, ha közben sikeres anyagi hátteretek lesz! 

  Nem hittem a fülemnek. Az apósom úgy gondolja, hogy ettől jobban mennek majd a lemezek? Ez röhejes. 
Hosszú pillanatokig álltam még némán, majd amikor hallottam, hogy csukódik az udvarra vezető üvegajtó, előléptem a fal takarásából. Gwyneth szemei alatt sötét karikák húzódtak, amikor észrevett, leszegte a fejét, és leült a kanapé karfájára. 
- Azt hiszem itt az ideje, hogy elmondj valamit - mondtam fojtott hangon. 
- Mindent hallottál! - pillantott rám bosszúsan. 
- Nem, kikérem magamnak. Először, ez itt az én házam is, és nem kell engedélyt kérnem azért, hogy bejöjjek! Másodszor pedig, mit keresett itt az apád ilyenkor, és hogy jön ahhoz, hogy így beszéljen veled az esküvőd előtt? 
- Ezt te nem értheted. Ezért kérlek, ne üsd bele az orrod...
- Hogy ne üssem bele az orrom, ha tulajdonképpen az előbb kijelentette, hogy csupán egy kampányfogás vagyok? - bukott ki belőlem. 
- Jorge, kérlek! - lépett mellém, és ujjait az enyémekre fonta. - Igen, az állásom múlik rajta, de semmi pénzért nem szeretném, hogy te is belekeveredj ebbe. Megígéred nekem, hogy távol tartod magad az apám idióta ötleteitől? - nézett mélyen a szemembe. 
- Nem kell féltened... 
- Ígérd meg! - erősködött. Némán bólintottam egyet, és hagytam, hogy magához öleljen. 
- Túlságosan féltesz engem - suttogtam. 
- Túlságosan fontos vagy számomra... Ezért igazán nem hibáztathatsz! 

- Nem, nem hibáztatlak, Señora Blanco! - adtam be a derekam, és beletúrtam a hajába, hogy közelebb vonjam, és megcsókoljam. 
- Viszont, lenne egy kérésem - súgta. 
- Amit csak akarsz! 
- Hívd el Martina Stoessel-t az esküvőnkre - mondta, bennem meg egy pillanatig megállt az ütő. 
- Tessék? Mi van veled Gwyneth, miért kéne meghívnom? - néztem rá felvont szemöldökkel. 
- Először is, ha már a fivérét meghívtad, jöjjön ő is, hiszen, nekem semmi bajom vele. Másodszor pedig, ő lehet az, aki kihúz engem a csávából... Nekem van elég büszkeségem elé állni, és tenni egy ajánlatot. Akkor neked is legyen elég büszkeséged a szemébe nézni, egy ilyen bonyolult kapcsolat után! - nézett mélyen a szemembe. 
Igaza van. Férfinek kell lennem! Hiszen, ha menyasszonyom van, mit tehetne Tini? Boldog lesz, ha én is örülök. 

Vagyis, akkor még rohadtul ebben a tudatban éltem... 

Francisco

  Az íróasztalon szétterülő gyűrött levelek és sárga csekkek egyre frusztrálóbbá tették a helyzetet. Az anyagi helyzetünk stabil és kifogástalan, az elintézendő dolgok pedig betűrendben sorakoznak, mégis, ez a sok levél és fecni teljesen lelomboz. 
A szobát megtölti a kapucsengő reszelős hangja, de még mielőtt felállhatnék, Sarah már rég az ajtóhoz gurult. Igen. Gurult. És, hogy miért? A szülést követően három hétig kómában feküdt, majd legnagyobb örömömre a hónap végén magához tért, és hazajöhetett velem, meg a csodaszép kisfiunkkal. Mégis, sosem láttam még őt ilyen borzalmas állapotban. Az első hét elteltével, pokoli fájdalmai voltak, állítólag "valami" felszakadt benne, és ezért képtelen talpra állni. Ezért tolószéket kapott... Állítása szerint, sosem érezte magát ilyen elevennek, de a szívem is belesajdul, ha csak ránézek, miközben úgy teker, mint egy sánta macska... 
- Francisco, vendégünk van! - gurult beljebb Sarah, a nyomában Yio-val. Széles vigyorra húztam a szám, mert őszintén örültem egy régi barátnak. De Yio, nem örült velem. A kezében egy krémszínű borítékot szorongatott, majd amikor elért az asztalomig, felém nyújtotta. 
- Egy újabb csekk? - kérdeztem vadul zakatoló szívvel, majd feltéptem az előlapot. Na, ez volt az a pillanat, amikor a pofám majdnem leszakadt. - Szeretettel meghívjuk Önt, és kedves családját, Jorge Blanco és Gwyneth Carson esküvői ünnepélyére... - értelmeztem a dolgokat, de még mielőtt normális elhatározásra jutottam volna, Sarah felágaskodott, és kimarta a kezemből a levelet, majd alaposan olvasni kezdte. 
- Mi a retkes macifasz?! - tört ki belőle, én pedig unottan visszaültem a székemre, mert tudtam, ez sokáig eltart majd. Yio minden "pénisz" végszónál felszisszent, én pedig mélyen elgondolkodva hallgattam, és helyeseltem a szerelmemnek, aki olyan területekre hívta fel a figyelmemet, amiről sosem gondoltam volna, hogy férfi testhez köthetőek. 
- Ha a fiadból urológus lesz, arról csak is te tehetsz majd! - morogta Yio, vörös arccal. 
- Látszik, hogy rokonok Sophi-val, igaz? - kérdeztem vigyorogva, mire a zavarban lévő barátunk heves helyeselésbe kezdett. 
Sarah bosszúsan rám kapta a tekintetét, én pedig még szélesebb mosolyt erőltettem az arcomra. 
- De ez mi a jó édes alufóliába bugyolált kutyaf*sz? - őrjöngött tovább, de még mielőtt befejezhette volna a monológját, Yio a szája elé tette a kezét. 
- Szerintem most már elég lesz! - mordult rá, én pedig egyetértően bólintottam. 
- Nem szeretném, ha a fiam első szava "apu" helyett, "macifasz" lenne, Drágám - mondtam fojtott hangon. 
- Jó, sajnálom, ne haragudjatok! De... De ez mi?! - kérdezte vörös arccal, és kikapta a borítékból a meghívót, amiből egy halványkék fecni hullott ki. Sarah fájdalmas arccal előre hajolt, hogy felvegye a papírt, majd elolvasta. - Egy újabb titok... - kezdte, és felénk fordította a fecnit, hogy lássuk, mi van rajta. - Csak Te, és a családod. És ez remélem, tudod, mit jelent. A testvéredet, nem látom szívesen, sajnálom. Viszont, a barátnődet, és a titkodat, mindenképp hozd magaddal. Talán itt az ideje, tiszta vizet önteni a pohárba, Stoessel! - olvasta. Kétségbeesett tekintettel pillantott rám, majd Yio-ra, aki még mindig a hallottakat emésztgette. 
- Hogyan tovább? - kérdezte. 
- Ez nem jelent semmit, ne ess kétségbe! - erősködött Yio. 
- Yio, kérlek. Most szeretnék egy kicsit kettesben maradni a párommal. Megteszed, hogy nem keveredsz bele még jobban? Jobb lenne, ha meghúznád magad, nem verhetik rád ezt az egészet... - kérleltem. A rózsaszín hajú lány, akinek a barátságát és hűségét köszönhetem, engedelmesen bólintott, majd magunkra hagyott kettőnket. Némán ültünk egymással szemben, még a bejárati ajtó be nem csapódott. 
- Francisco, én nem tudom, mit tegyek - pillantott rám, könnyekkel telt szemekkel. 
- Figyelj rám! - húzódtam hozzá közelebb, és két tenyerem közé fogtam az arcát. A hüvelykujjammal elsimítottam néhány elszabadult könnycseppet, és lágy csókot nyomtam az ajkaira. - Látod a fiunkat, a kiságyában? - kérdeztem válaszra sem várva, mire bólintott egyet. - Gyönyörű igaz? Egy tökéletes, meseszép aranyhajú kisfiú. Teljes szívedből szereted nemde? És egyáltalán nem bántad meg. Akkor miért félsz attól, mit gondolnak mások? Megszülted, magadhoz ölelted, és büszkén, jó családi körben fel is neveled. És ebbe, senkinek nincs beleszólása. Megértetted? - pillantottam rá, mire halványan elmosolyodott, és szorosan magához ölelt. 
- Mi lenne velem nélküled? - súgta a nyakamba. 
- Én nem léteznék, ha te nem lennél - mondtam, és még szorosabban vontam magamhoz. Ezt a tökéletes pillanatot, az asztalomon csörgő mobiltelefon szakította félbe. Sarah automatikusan átnyúlt a vállam felett, majd az arcához emelte a készüléket. 
- Itt Sarah Muller beszél, miben segíthetek? - szólt bele mosolyogva, de az öröm azonnal lehervadt az arcáról. 

Sarah

- Tessék... Ki beszél? - hallottam Tini selymes, nyugtalan hangját. Az arcom vörösebbé vált, mint valaha, a szívem majd' kiugrott a helyéből.
- Tini ,figyelj, megmagyarázom... - kezdtem, de orvul közbevágott. Francisco arckifejezése leolvashatatlanná vált, üveges tekintettel meredt rám, és hallgatta a beszélgetésünket. 
- Istenem, hol vagy? Annyira hiányzol, hogy azt el sem tudod képzelni! Merre vagy? Francisco veled van? Minden rendben, jól megvagytok? Sarah, istenem, merre vagy, a szüleid is aggódnak érted! - magyarázta lelkesen, hallottam a hangján, hogy mosolyog. 
- Hogy mi? Te a szüleimnél vagy? - akadtam ki. - Mit keresel Olaszországban? És mégis, hogyan találtad meg a családomat? 
- Egy évig voltál távol Sarah, hogy gondolhattad, hogy nem kereslek? - kérdezte nyugodt hangon. 
- Tini, nem értesz semmit! Gyere el a szüleimtől, most! - parancsoltam rá kétségbeesetten. 
- Tessék? Nem! Ha nem lennének a szüleid, nem találtalak volna meg! Nagyon hálás vagyok a papádnak, Ő adta meg ezt a telefonszámot! - makacskodott. 
- Tini, az apám egy gazember! Nem azért van meg neki a számom, mert elkérte! Gyere el onnan, könyörgöm! 
- Majd ha megmondod, hogy hol vagy! Téged kereslek, muszáj látnom titeket! Mondd meg a bátyámnak, hogy ha találkozunk, megölöm! - mondta, még mindig mosolyogva. 
- Nem értesz te semmit... - motyogtam fojtott hangon. - Nem találkozhatunk! A bátyád haza fog menni, de te felejt el engem! 
- Hogy mondhatsz ilyet? Sarah, a legjobb barátnőm vagy... - kezdte, de közbevágtam. 
- Átvertelek, Tini. Ezalatt az egy év alatt, olyan dolgok történtek az életemben, amik teljesen megváltoztatnak engem, és minden mást is körülöttem. 
- Te meg miről hadoválsz? Én még mindig nem vagyok magamnál, úgy örülök neked! 
- Én is örülök, hogy hallom a hangod. És nagyon sajnálom, hogy eltűntem, de nem lehetsz újra az életem része... 
- Ne mondj ilyet! Mi történhetett? Férjhez mentél? Nevet változtattál? Prostituáltnak csaptál fel, vagy mi a fene? Sarah, én melletted vagyok, és akkor is az életed része leszek, ha akarod, - ha nem! - erősködött, belőlem pedig egy mélységes sóhaj szakadt fel. - Rendben. Ha ennyire tudni akarsz mindent, akkor legyen. De ez nem telefontéma. Emlékszel Sophia Choose-ra? - kérdeztem. A vonal túlsó végén pár percig némaság honolt. 
- Igen, ismerem őt! Nagyon aranyos lány Rión találkoztunk, miért? 
- Ha meg akarod tudni az igazat, akkor vissza kell utaznod Rióra. Ott leszek én, Francisco, és a dolog, ami megváltoztatta az életünket. 
- Jó, persze... De megígéred, hogy ott leszel, és ez nem csak egy csapda, hogy elcsalogass innen? 
- Megígérem! - bólintottam, bár tudtam, hogy úgysem látja. - Ott leszünk. 
- Ezen a számon elérhetlek? - kérdezte. 
- Nem, ne hívj többet. A bátyádat keresd, ha kérdésed van, de ezt a számot ne használd többé. 
- Rendben. Akkor... Holnapután? 
- Igen. De előre mondom, hogy nem én akartam azt, hogy így tudd meg! - védtem magam, de még mielőtt válaszolhatott volna, megszakítottam a hívást. 

"Ideje tiszta vizet önteni a pohárba" - állt a levélben. Most miért érzem azt, hogy egy olyan pohárba akarok tiszta vizet önteni, amelynek darabkái már rég szanaszét hevernek a világegyetemben? 

A következő részben, Tini mindent tisztáz majd! :) 

- Zsófi