Sección 11 - Jégkirálynő

  

   A lépcsőkorláton áthajolva fejjel - lefelé próbáltam megkapaszkodni, nehogy eltaknyoljak a jeges parkettán. Sajnos ez az ötletem nem igazán volt díjnyertes, mert a bakancsom sarka beakadt a fémrácsos korlátaljba, ami a következő lépésemnél kirántotta alólam a lábam, és teljes testbedobással seggre estem, majd tehetetlenül gurulni kezdtem a földszint felé. Jajgató hanggal robogtam a nappali felé, majd amikor célba értem, egy egyszerű mozdulattal kiterültem a földön. Tehetetlenül bámultam a fehér plafont, segítségre várva. (Természetesen, fölöslegesen) Fájdalomtól sziszegve felkönyököltem, és haragos pillantásokkal bámultam a nappaliban ücsörgő tömeg felé. A tévét bámulták mindannyian, senki nem jött segíteni. Feltápászkodtam és én is csatlakoztam a képernyőt néző tömeg felé. A híradót nézték, amiben a riporter a hóvihar közepén ácsorgott, San Isidro legnyugodtabb főterén. Francisco összekulcsolt kezekkel bámult maga elé, próbált leolvasni valamit a riporter szájáról, amit a kintről beszűrődő morajló hang miatt nem igazán lehetett érteni. A San Isidro környékén dúló hóviharról beszélt, és arról, hogy hatalmas baleseteket okozott az erős szél...

    A vihar elhagyta a tengerparti városokat, egyenesen San Isidro határáig érezni az erős fuvallatot és jeges levegőt. Buenos Aires lakosai vigyázzanak! Halálesetről még nem kaptunk bejelentést, de egyelőre az a legjobb ha mindenki otthon marad, és nem mozdul ki a házból. A térdig érő hó, hamarosan elolvad, elindultak a hókotrók is. Mindenki nyugodjon meg, nem lesz semmi baj... 


  Nem bírtam tovább nézni... Utálom ezt az egészet. Utálom az időjárást, utálom a telet, utálom a jeget, és a riporternőt is. Egy díszletekkel megpakolt stúdióban áll, fűtenek a segge alá, mi pedig lilára fagyva várjuk azt az átkozott hókotrót. A többiek sem nézték tovább a képernyőt, amikor észrevették, hogy eljövök tőlük. 
  - Minden rendben? - kérdezte Jorge, és egy gőzölgő bögrével a kezében fölém ágaskodva elmosolyodott. 
  - Természetesen... - suttogtam, de a szemem megakadt a kezében gőzölgő bögrén. - Mi van nálad? - kérdeztem furcsállva, mire perverz mosolyra húzta a száját. A szememet forgatva vállon csaptam, mire elnevette magát és gyors puszit nyomott a számra. - Forralt bor - mondta és belekortyolt a szagos italba. - Netán kérsz? - kérdezte mosolyogva és a szám elé tartotta, amit durván eltoltam magamtól. 
  - Vidd már innen! Undorító, már a szagától is seggrészegnek érzem magam... - mondtam gorombán és átbújtam a karja alatt, kikerülve az ölelését. Haragos tekintettel felém fordult és ökölbe szorított kézzel megcsóválta a fejét. - Bezzeg amikor Ruggero-val kellett iszogatnod nem voltál részeg, igaz? - vágta a fejemhez, és váll vonva faképnél hagyott, még mielőtt bocsánatot kérhettem volna.  Az említett ívótársam pont abban a percben vágtatott le a lépcsőről, vadul zihálva. 
  - Hírem van gyerekek! - üvöltött és széles vigyorral az arcán mellém ugrott. - Várjunk, valami baj van? - kérdezte, közel hajolva hozzám, kizárva ezzel a többieket. Nem bírtam mosolyt erőltetni az arcomra, szomorúan néztem a szemébe... Egyből megértett. Hogy honnan tudom? A következő pillanatban szorosan magához ölelt, és puszit nyomott az arcomra. "Ne foglalkozz vele, sose volt normális" - súgta a fülembe és elhúzódott tőlem, majd mosolyogva folytatni kezdte a hírt, amiért rohant két emeletet. 
  - Srácok! Figyeljetek már...! - könyörgött de rajtam kívül senki sem hallotta. 
  - Kuss legyen lusta csürhe és mindenki kapja ide azt a mocskos pofáját különben mindenkit kivágok, mint a fosos macskát! - kiáltotta el magát a hátam mögül Sarah, mire a szívem a torkomba ugrott, Ruggero pedig nőiesen felsikoltott. 
  - Kösz, Sarahfina - vigyorgott Ruggero és összepacsizott a legjobb barátnőmmel, aki elégedett vigyorral (inkább vicsorral) az arcán sétált az ijedtségtől megdermedt banda közé, és levetette magát a fotelba. - Tini, akarsz mondani valamit? - fordult felém, mire lázas fejrázásba kezdtem. - Egy perccel ezelőtt majdnem szívrohamot kaptam, szóval nem, nem mondok semmit. Csupán annyit, hogy ha Sarah még egyszer a hátam mögé oson, fogok egy pillanatragasztót, és uborkát ragasztok a homlokára! - lihegtem, és próbáltam visszanyerni a normális pulzusom. 
  - Na szóval! - kezdte elölről. - Most, hogy mindenki figyel, bejelentem, hogy megvan a hideg beszűrődésének a helye! - lelkendezett, mire mindenki feleszmélt a sokkból. - Már csak három bökkenő van... Az első az, hogy Tini szobájának az ajtaja jégoszloppá fagyott, tehát nem tudunk bejutni. A második pedig az, hogy valakinek muszáj bejutnia abba a szobába, hogy megtudjuk állítani a hideg beáramlását, különben ha leszáll az éj, mind szarráfagyunk az biztos... A harmadik pedig... Hát... Köztünk Tini a legvékonyabb - mondta és rám nézett. - Alejandro íróasztalának az egyik fiókjában megtaláltam a ház tervrajzát, még az építkezés idejéből. A rajzon látszik az emeleten elnyúló szellőzőrendszer alaprajza. Tininek be kell másznia a szellőzőbe, és a csöveken keresztül át kell másznia a szobájába. Belülről könnyű lesz bezárnod a hideg forrást. Ha sikerrel jársz, a szobád egy idő után elkezd olvadni, amitől hűlni kezd a benti hőmérséklet. Ha a számításaim helyesek, és az esetek 99,9%-ban azok... Akkor a ház, nem több, mint másfél óra alatt felmelegszik, és a benti hőmérséklet elérheti a huszonöt fokot is - magyarázta, egy göndör fürtjét csavargatva. Rezzenéstelen arccal bámultuk az okoskodó barátunkat, aki tavaly még hatig számolni sem tudott. Eltelt néhány percbe, mire sikerült megemésztenem a hallottakat, és remegő térddel vettem tudomásul, hogy Én vagyok az, aki megmenti a többieket. 
    - Ugye benne vagy...? - kérdezte, és hideg tenyerét a kézfejemre csúsztatta. Nyeltem egy nagyot és bólintottam egyet. - Várj, Ruggero, biztos, hogy ez az ötlet beválik majd? - lépett előre Francisco, Sarah kezét szorongatva. Nem tudom, hogy mi rémített meg jobban. A tény miszerint, hamarosan a házunk félmilliárd éves szellőrendszerében kúszok majd, vagy a tudat, hogy egyedül én menthetem meg a többieket? Próbáltam pozitívan hozzáállni a dolgokhoz, és mély levegővétel után bólogatni kezdtem. - Megyek. Adj tíz percet és az emeleten találkozunk, hozz létrát! - parancsoltam és elszántan faképnél hagytam a többieket. Egy puha kéz megragadta a karom, és nem engedett tovább. Meglepetten megfordultam és Jorge-val találtam szemben magam. A tekintetében aggódást láttam, mégsem érdekelt. Kirántottam a karom a szorításából és tovább mentem. 
   - Mégis mit tervezel? - kérdezte elfojtott hangon. Olyan édesen csengett, hogy még a lábam is beleremegett. A haragom viszont erősebb volt a gyenge szívemnél. - Vigyázz magadra, szerelmem - suttogta, majd hátat fordított és elment. Elengedtem a fülem mellett a szavait, elszántam futottam fel a lépcsőn, egészen a szobám ajtajáig. Igaza volt Ruggero-nak, a szobámból embertelen fagy árad ki, és ahogy elnézem, apró hópelyhek is. Úr isten, mi van odabent? 

                                                 Continuará...