Sección 25 - "Lehet egy kérésem? Neveld a gyerekem!" (JorTini)

Halihó! Megszavaztátok Jorge szemszögét, és eldöntöttem, hogy megírom nektek, mint "26. részt". Most úgy gondoltam, hogy nem hagyom elveszni ezt az előre megírt részt, inkább belevágok a közepébe, és még egy zavaros napot kaptok, JorTini szemszögéből! 

   Az egész hátralévő napot Lolával töltöttem. Kész felüdülés volt találkozni vele, ilyen hosszú idő után. Mégis, képtelen voltam kizárni azt a bizonyos tényt, miszerint a hasa feltűnően... Termetes. Az első gondolatom az volt, hogy esetleg terhes, de ez teljességgel ki volt zárva, hisz Lola csak pár évvel fiatalabb Jorge-nél, aki viszont még hallani sem akar a családalapításról. Tűkön ülve nyomorogtam, és próbáltam nem a hasára pillantani, de egyszerűen képtelen voltam. 

- Lola... Lehetne egy kérdésem, még mielőtt megszólalnál? - vágtam közbe gorombán, mire felvont szemöldökkel bólintott. - Minden rendben veled? Úgy értem, magánéleti nézetek meg ilyesmi... Gondolom értesz - erősködtem, de láttam az arcán, hogy teljesen reménytelen. 

- Terhes vagy? - kérdeztem, de már magától a feltételezéstől is éreztem, ahogy elvörösödöm. 

Könnyekkel telt szemekkel lesütötte a tekintetét, és kézfejeit a pulóvere alá rejtette. Visszafojtott lélegzettel vártam a válaszra, minden néma másodperc óráknak tűnt. 

- Úgy érzem, valamit el kell mondanom - kezdte és letörölt egy elszabadult könnycseppet. - De ígérd meg, hogy nem borulsz ki, és végighallgatsz! - morogta, mire nagy nehezen bólintottam. - Van egy kislányom. Két hónapja született, a neve Valerie... - suttogta, de nem hallgattam végig. Felvont szemöldökkel kitoltam magam mögött a széket, és remegő térdekkel a kijárat felé araszoltam. 

- Tini, várj! Hallgass végig, könyörgöm! - kiáltotta és erős kezét a csuklóm köré fonta. 

- Nem! Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodásra... Azt hittem barátnők vagyunk, Lola! Te meg szó nélkül lelépsz Buenos Airesből és amikor újra jelentkezel kiderül, hogy teherbe estél? Sőt, MÁR megszültél? - fröcsögtem magamból kikelve. 

- Hogy mondhattam volna el? Tudtam, hogy így fogadod majd...! - morogta és a hatás kedvéért végigmutatott rajtam.

- Nincs rosszabb dolog annál, ha a szemébe hazudunk annak, aki SZERET! Azt hittem ennyire megbízol bennem... - suttogtam elcsukló hangon és megtöröltem a szemem. 

- Mi változott volna akkor, ha elmondom? Nem borulsz ki? Azt tetteted, hogy örülsz, miközben a hátam mögött áskálódnál és a jövőmet fejtegetnéd? Ismerlek, Martina! És a kettőnk kapcsolatához ennek semmi köze! Huszonhárom éves leszek, és családot alapítottam. Ezért képes lennél elítélni? - kérdezte és sértett arckifejezéssel megcsóválta a fejét. - Gratulálok. Igazi felnőtt vagy, mondhatom - mondta és mérgesen elsétált mellettem. Az agyam azt mondta, hogy engedjem, had menjen, hiszen átvert... De a szívem ragaszkodik a magyarázathoz! 

- Állj meg, Lola! Gyere vissza és mesélj el mindent! - szipogtam. - Nagyon örülök annak, hogy végre boldog vagy... - A szavak nagyon nehezen hagyták el a számat, mégis bele kellett törődnöm az igazságba. Lola felnőtt. 

- Nincs kedvem civakodni, remélem megérted! - morogta és a kabátját a vállára kapta. 

- Jól van, bocsánat! Lehet, hogy túlreagáltam, de az ember nem minden nap tudja meg, hogy az egyik legjobb barátnője, aki mellesleg még alig van huszonhárom, titokban anya lett... - suttogtam, és megpróbáltam nem elsírni magam. 

- Rendben... - mondta és visszasétált az asztalunkhoz. - Mit akarsz tudni? - 

- Hogy vagytok? Te, és a családod? Az apuka? -

- Sebastian - morogta, tekintetével a padlót fürkészve. Ha eddig nem, most tényleg rosszul lettem. A fejem akaratlanul is hátracsuklott, és velem együtt a szék is hátraborult. Tehetetlenül fetrengtem a földön, a körülöttünk lévő emberek a szemüket forgatva morogtak az orruk alatt, "Micsoda huligánok...". 

- Jól vagy? - kérdezte riadt tekintettel és azonnal mellettem termett. 

-  Azt hiszem rosszul hallottam valamit - morogtam és sajgó derékkal feltápászkodtam. 

- Nem, Tini. Jól hallottad. Sebastian a férjem, és Valerie a kislányunk -

- Te normális vagy?! - üvöltöttem magamból kikelve, mire egy határozott mozdulattal a szám elé kapta a kezét, hogy elhallgattasson. - De hiszen még csak huszonkét éves vagy, Sebastian pedig már őskövület! - morogtam. 

- Ezt kikérem magamnak, a férjem negyvenegy éves! - 

- De Lola, könyörgöm. Nem sok ez egy picit? - kérdeztem elfojtott hangon. 

- Te osztod az észt, Stoessel? Te még kiskorú vagy, és a bátyámmal enyelegsz! -

- Ezt szívd vissza! Szerelemben, háborúban mindent szabad! - fújtattam vörös arccal. 

- Kivéve ha azt bántod, akit szeretsz... - suttogta és a kezét elvette a szám elől. - Én is szerelmes vagyok, Tini. És mindenem megvan amit valaha akartam. Boldog vagyok! És előbb - utóbb te is az leszel! Akkor talán megértesz... - 

- De... Lola, a szememben te mindig egy ártatlan bárányka voltál. Legalább próbálj meg megérteni, kérlek! - 

- Én mindig megértettelek. De nem értem, hogy lehetsz ilyen önző? - 

- Sajnálom... Igazán sajnálom, ne haragudj! - morogtam és szorosan magamhoz öleltem. Tényleg elszégyelltem magam... De mégis mit csináljon az ember, ha kiderül, hogy az egyik legjobb barátnője családot alapított? 
    Eltartott pár pillanatig ameddig feldolgoztam az információt, és felelevenítettem Sebastian arcát. Hogy ki is Ő? Amikor a Juntada Tinista megrendezésre került, ő volt a főszervező, aki kirúgta Yio-t és a bandáját. Sosem felejtem el, féltékeny voltam Lolára, mert azt hittem, hogy Ő és Jorge... Hogy, Ő és... JORGE?! 
Egy másodperc volt az egész, mérgesen felpattantam a földről és leporoltam a hófehér szoknyámat. 
- Minden rendben? - kérdezte aggódó tekintettel.
- Lola, Jorge tudta? - kérdeztem rosszallóan. 
- Parancsolsz...? - A tekintetében meglepettséget láttam, mégsem hagyhattam, hogy átjárjon a semmittevés. 
- Jorge tudta? Tudta, hogy terhes vagy? Tudta, hogy gyereked van? - indulatosan közeledni kezdtem felé, egészen addig, ameddig sarokba nem szorítottam. 
- Figyelj Tini... Neki ehhez semmi köze! - kezdte, és innen már tudtam, hogy óriási hülye vagyok. 
- Ezt nem hiszem el! - morogtam és tehetetlenül a mögöttem lévő szabad székre rogytam. 
- Ne keverd bele Őt, hiszen ártatlan! - kérlelt, de nem hallgattam rá. A következő pillanatban mérgesen felpattantam a székről, és Lolát faképnél hagyva elhagytam a kávézót. Ezt most nem ússza meg szárazon! Ezt nem nézem tehetetlenül! 

Még mindig szerettem. Halálosan is. 

De az, hogy a szemembe hazudott, valamiért elnézhetetlen.

Hiszen, mit titkolhatott még el előlem? 

~JORGE~ 

  Tini már kora reggel óta nincs sehol. Talán mégis rossz ötlet volt részemről ez a "bújócska"? Ó, istenem, ha történt vele valami, én nem tudom mit csinálok... Kerek másfél órán keresztül vártam rá a tengerparton, a pálmafák alatt, mire eldöntöttem, hogy utána megyek. A recepción más háromszor voltam, de az összes alkalommal azt mondták, hogy a barátnőmnek még nyomát sem látták. 
A folyosón vágtatva előkaptam a mobilomat a zsebemből, és tárcsázni kezdtem. Ki van kapcsolva! A kijelzőn nem Tini, hanem a húgom telefonszáma villogott. Nyolc nem fogadott hívás tőle: Lolasita 
Sebesen tárcsázni kezdtem, és két csengetés után fel is vette. A hangja remegett a kétségbeeséstől, a háttérben üvöltött a tömeg. 
- Jorge? Istenem, hallasz? - kérdezte, és bezárkózott egy kis szobába, a hirtelen támadt némaság miatt. 
- Itt vagyok, persze, minden rendben. Viszont a hangod alapján felétek borzasztó idő járhat. Mi történt, Seba megint őrjöng? - kérdeztem és egy határozott mozdulattal kilöktem az üvegajtót és kifutottam a hotel kertjébe.  
- Rióban vagyok... Pontosabban, ott ahol ti! - nyöszörögte, mire a szívem egy pillanatig megállt dobogni. - Jorge? Bátyus, hallasz? - kérdezte elfojtott hangon. 
- Mi a francért jöttél utánunk? Lola, nagyon nagy hülyeséget követtél el! - mondtam és idegesen a hajamba túrtam. 
- Akkor most utálni fogsz... - morogta, mire tehetetlenül megdörzsöltem a tarkóm. 
- Istenem, mit csináltál? - kérdeztem remegő gyomorral. 
- Hidd el, nem volt szándékos! A hotel felé sétáltam, amikor megpillantottam egy alacsony lányt egy embertömeg közepén, majdnem összeesett! Nem volt lelkem ott hagyni, ezért kirántottam, és akkor láttam, hogy Tini az... Nem haragudhatsz rám azért, mert megmentettem! - magyarázott kétségbeesetten. 
- Jó, Lola, nyugodj meg! - kérleltem. - Nem haragszom rád, de kérlek, mondd a lényeget, mert már engem is megijesztesz! - 
- Tud a gyerekről! Észrevette rajtam, hogy nem vagyok a régi, én pedig elmondtam neki... Tud a kicsiről, és Sebastianról. Ne haragudj, elcsesztem! - motyogta és elsírta magát. Kellett pár perc, ameddig felfogtam, hogy óriási fekáliában vagyok. Ha Tini tudja az igazságot, nem kell sok, hogy teljes mértékben leordítsa a fejemet... Muszáj megmagyaráznom, még mielőtt végleg elveszítem! 
- Hol vagytok, Lola? Odamegyek, és megbeszélem vele! -
- Egy kávézóban, a Hotel parkjában. Meg fogod ismerni, mert négy csillagos... - mondta, mire kinyomtam a hívást. Loholva elindultam, végig a macskaköves úton, a pálmák takarása alatt, de akadályba ütköztem. A kereszteződésnél hatalmas embertömeg állt, kamerákkal és fényképezőgépekkel. Egy nagydarab férfi fekete pólóját felismertem, óriás fehér betűkkel egy tévéműsor lógója állt rajta, "MundoLive". Nem tudtam biztosra, hogy miért jöttek, ezért leszólítottam egy alacsony, copfos kislányt és óvatosan megragadtam a karját. 
- Szia Gyönyörűm, nem tudod véletlenül, hogy miért vannak itt ezek a kamerás bácsik és nénik? - kérdeztem, és belül azért imádkoztam, hogy ne nézzen pedofilnak... 
- A vörös hajú néni a mamim, és két híres embert keresnek, akik vakációzni vannak itt. A mami azt mondta, hogy ha megpillantom őket szóljak neki, mert kell az újságba, hogy a mamit ne rúgják ki! - regélte aranyló tincsei alól. 
- Értem, és nem tudod, hogy kik azok a hírességek akiket keresnek? - 
- George Blainco-t és Marine Stovelsal-t - morogta. Eleinte felháborítónak találtam, hogy így elcseszték a nevünket, de végül inkább a kislányra hagytam. Majd megtanulja... 
- Az Jorge Blanco és Martina Stoessel, Kedvesem. De sebaj, köszönöm szépen! - előhalásztam a zsebemből egy cukrot, és a kislány kezébe adtam. 
Felháborító, hogy nem ismernek meg! Az egy dolog, hogy egy ideje nem borotválkoztam, na de akkor is..! 
Felkaptam a kapucnim, és a legkisebb feltűnés nélkül átvergődtem magam a hatalmas tömegen. Fél füllel még hallottam, ahogy a mikrofonos nő bosszúsan megszólal és azt mondja, hogy "Ha Camarena átvert, nincs alku!". 
Egy másodpercig nem tértem magamhoz a kábulatból, de utána muszáj volt belátnom. Stephie mindig is egy alávaló boszorkány volt. És én bíztam benne! 
Futva elindultam a butikok között, majd megpillantottam Tinit, amint hófehér ruhájában lohol a tengerpart felé. A szívemet végeláthatatlan boldogság öntötte el, amikor végignéztem gyönyörű alakján, és enyhén bosszús arcán. Tudom, hogy meg fog ölni. De vállalom a következményeket! Eszeveszetten felé futottam, és két karommal átragadtam a derekát. 
Meglepett pillantással rám nézett, de amint feleszmélt mérgesen megpróbált ellökni magától. 
- Rohadtul le fogunk bukni, ha most azonnal nem vágsz széles vigyort az arcodra, mert menekülnünk kell! - morogtam és szorosan magamhoz húztam. Nem tetszett neki az ötlet, értetlenül figyelt, de rántottam egyet a karján és futva a tenger felé iramodtam. 
A fényképészek persze semmit sem vettek észre ebből, csupán annyit, hogy két lökött fiatal fogócskázik. Hát... Az biztos! 
Futás közben lerúgtam magamról a cipőt, hogy akadály nélkül a vízbe gázolhassak. Tini mögöttem ingerülten feszengett, mire a két karomba kaptam és úgy futottam a jeges vízbe. 
Minden elcsitult körülöttünk, csupán a karjait éreztem, ahogy a nyakamba vájódnak. Nem szereti a vizet. Istenem, de szeretem! 
- Most azonnal tegyél le! Én most átkozottul pipa vagyok rád! - kapálózott, de a szorításomból egy csöppet sem engedtem. 
- Nagyon hideg a víz, nekem pedig eszem ágában sincs letenni téged, mert a végén még megfázol, azt pedig egyáltalán nem akarom! - makacskodtam és a karomat a térde alá csúsztattam, hogy jobban tarthassam. 
- Ne apáskodj! Megbántottál, ezért pedig számolunk! - 
- Tudom, hogy találkoztál Lolával. Azt is tudom, hogy rájöttél az igazságra. Viszont nem mondhattam el, ezt pedig muszáj megértened! - sziszegtem a fogaim közt. 
- Nem mondhattad el, hogy egy őskövület a legjobb barátnőmet puhítja? - a méregtől a hangja még vékonyabb lett, mint szokott, mégis ez a megjegyzés képtelen volt fapofát kívánni, akaratlanul is felnevettem. 
- Hozzád képest én is őskövület vagyok! - mondtam felháborodva a rút igazságot. 
- De én szerelmes vagyok beléd, és már évek óta epedezek utánad... - nyögte ki, de láttam rajta, hogy ez a vallomás még őt is meglepte. - Viszont ez nekik túl gyors! Lola alig huszonhárom éves, és máris családja van... - Ezt az egy dolgot utálom Tiniben. Mindig a rosszat keresi a dolgokban, miközben minden ami körülötte folyik, gyönyörű és hamisíthatatlan. Neki az életkor megáll ott, hogy huszonnégy. Azaz, nálam. Neki én vagyok a legfiatalabb ember a világon, és képtelen elképzelni, hogy rajtam kívül is van élet. Lehet, hogy ez nagyon egoistán hangzik, pedig teljes mértékben igaz... Túl régóta ismerem. És túlságosan jól. 
- Felnőtt ember. Azt csinál amit akar, és már minden értelemben készen állt az anyaságra. És arról, hogy te azt hiszed, hogy azért, mert én nem akarok gyereket, a világon mások sem akarnak... Nem Ő tehet - mondtam, és tekintetemmel egy apró halat követtem, ami a kristálytiszta vízen keresztül a bokám körül cikázott. 
- Először is, nekem még nem mondtad, hogy gyereket akarnál! Másodszor pedig - kezdte, de gorombán közbevágtam. 
- Másodszor pedig ha akarnék, sem veled beszélném meg - morogtam gorombán, és óvatosan a lábára állítottam. Megtört tekintettel fürkészett, én mégsem éreztem egy cseppnyi megbánást sem. - És csak, hogy tisztázzuk! Nem akarok gyereket. Még most, nem! És nagyon is büszke vagyok a húgomra azért, mert született egy meseszép kislánya! Akire borzasztó büszke - 
- Értem, és ezzel semmi gond nincs. Engem az háborít fel, hogy állítólag szeretsz, mégis eltitkoltad előlem! - háborgott. 
- Én a bátyja vagyok! Te pedig a barátnője! Külön megkért, hogy ne mondjam el senkinek, mert ez túl nagy falat lenne a rokonai és barátai számára! Te mit tennél, ha a legfontosabb ember az életedben, közölné veled, hogy egy életet hordoz magában? Elmondanád? Tönkretennéd az életét csakis azért, mert nem bírtad tartani a szádat? - Szívem szerint az orrára kötöttem volna, hogy semmi köze a dolgokhoz, de nem tehettem, hiszen mindennél jobban szeretem! 
- Jól van... Megpróbálom feldolgozni ezt az egészet, de csakis azért, mert fontosak vagytok számomra! De, egyet ígérj meg! - nyögte ki, és mutatóujját felém emelte. - Bízz végre meg bennem! - morogta és megtörten a karjaimba vetette magát. Akaratlanul is elmosolyodtam, karjaimat szorosan a dereka köré fontam és lágyan a hajába csókoltam. 
- Ezt megígérhetem - suttogtam, de a következő pillanatban nyirkos kezet éreztem a vállamon. A gyomrom görcsbe rándult, amikor átsuhant a fejemen a gondolat, miszerint lehetséges, hogy megtaláltam a fényképészek... De nem. Lola csapzott külsővel bámult minket, a szemeit vörösre sírta már. 
- Minden rendben, húgi? Szeretnél valamit elmondani? - kérdeztem, és szabad kezemmel megtöröltem a könnyes arcát. A tekintetében fájdalmat és összezavarodottságot láttam, az érintésem alatt megremegett. 
- Lehet egy kérésem? Neveld a gyerekem! - nyögte ki, mire felvont szemöldökkel megpördültem a tengelyem körül. Tini szíve kihagyott pár ütemet, az enyémmel egyetemben. Kezét szorosan az enyémre kulcsolta, ha nem tartottam volna erősen, biztos, hogy összeesik. Teljesen összezavarodtam. Egy normális ember ezer kérdéssel záporozta volna meg a testvérét, de belőlem egyetlen árva hang sem jött ki. 
Ebben a pillanatban egyetlen egy kérdésem volt... MI A FRANC FOLYIK ITT!? 

Sección 24 - Ami a szívemen, az a számon! (Franah)

   Két napja annak, hogy a húgom és a barátja elutaztak. Az első pillanatokban a hajamat téptem az aggodalomtól, de Jorge hajnali háromkor küldött egy üzenetet, hogy minden a legnagyobb rendben. Bár el tudom képzelni, hogy mit csináltak hajnalok hajnalán, ami miatt Jorge-nak csak annyi szó jött a nyelvére, hogy "Minden oké". Esküszöm, ha még jobban megrontja a testvéremet, levágom a farkát és a homlokára ragasztom! Vagy, valami ilyesmi... Istenem, kellett nekem szóba állnom azzal a Sophia gyerekkel, azt sem tudom fiú vagyok-e vagy lány! Örült szőke... 

A hosszas bambulásból törött tányérok zaja ébresztett fel, amik az új pulton csattantak ketté. Ez a két bal kezes idióta! 

- Ruggero, az mahagóni te elmebeteg! - fröcsögtem és egy lépéssel mellette termettem, és egy óriásit sóztam a vállára. 

- Jól van, bocs! Teljesen kétségbe vagyok esve... - morogta. 

- Nem érdekelnek a női problémáid Pasquarelli, azok a tányérok drágábbak, mint az életed, ember! - mérgesen letérdeltem a jeges parkettre és elkezdtem szedegetni a hófehér szilánkokat. 

- Olyan megértő vagy, az anyádtól örökölted? - suttogta bosszúsan. Felvont szemöldökkel felé kaptam a tekintetem, és a tenyerem akaratlanul is ökölbe szorult. - Bocs... De nem csak a te dolgaid alakulnak szarul! - morogta és csalódottan levetette magát egy bárszékre. 
Sosem izgatott más problémája, Ruggero valahogy mégis más. Annyi "együtt töltött idő" és átszenvedett élmény után úgy érzem... Ez a gyerek, LEVAKARHATATLAN! 
- Tudom, hogy még megbánom, de sebaj. Mesélj, haver! - morogtam és törökülésben elhelyezkedtem a szilánkokkal teli kuka mellett. 
- Tételezzük fel, hogy van egy lány, aki tetszik nekem és... Eléggé közel áll hozzád. Igazán tehetséges énekes és színésznő, mondhatnánk azt is, hogy tinicsillag. Nagyon régóta barátok vagyunk, és talán túlságosan is fontos számomra, de... Barátja van. És a kapcsolatuk elég komoly. Egyszer már felhoztam a kettőnk témáját, és tisztáztuk, hogy csak barátok vagyunk, de... Most, hogy Sarah elment és te is ilyen hamar új kapcsolatot kezdtél, úgy érzem, hogy nem szerencsétlenkedhetek tovább! Ezért minél hamarabb összeszedem a bátorságomat és elhívom randizni - regélte rezzenéstelen arccal. Eltartott egy ideig, ameddig feldolgoztam azt a tényt, miszerint Ruggero szerelmes, és amikor leesett a tantusz, fuldokló hadonászással felpattantam a földről. 
- Tartsd távol MiniRu-t a húgomtól, különben esküszöm a homlokodra ragasztom! -
- Hülye vagy? Nem Tiniről beszélek te észkombájn, engem Mechi érdekel! - nyögte ki, mire akaratlanul is felnevettem. 
- Most komoly? -
- Teljes mértékben... -
- Szarban vagy, haver! És erről Tini tud? Hátha tudna segíteni! -
- Nem tudja és nem mondhatod el neki! Francisco, kérlek! Ha elmondanám Tininek akkor egész nap hallgathatnám a hegyi beszédet, miszerint Mercedes érzékeny, meg nem áll készen egy olyan elmebetegre, mint én -
- Ne félj, nem terveztem beavatni. Hogy őszinte legyek hozzád, olyan viharos idők járnak, hogy manapság a húgom a legnagyobb ellengésem... - morogtam, de amint kimondtam, meg is bántam. Francisco, te idióta! - Mármint... Á, hagyjuk. Mázlid van, mert perpillanat Mechi szingli... És ne kérdezd, hogy lehetséges ez, annyit tudok, hogy Xabi félrelépett, de már fél éve körülbelül - tereltem, s közben megzáporoztak az emlékek. Te jó ég, milyen rég volt már. 
- Xabi egy pöcs... De várjunk, mi a baj köztetek? Elmondtad neki, hogy kidobtad Sarah-t és beszereztél helyette egy Shelby-t? - 
- Figyelj, ez... Bonyolult. És te meg ezt nem mondod el neki! Most boldog a barátjával, és ennek örülök. Megérdemli a szerelemet, legalább egy kis ideig - Megint eljárt a szám. Szép! 
-  Jorge szakítani fog? Francisco, ezt nem hagyhatod! A húgod összeroppan... -
- Nem kell az agymosás! Lássuk be, Tini még csak tizennyolc éves, előtte áll az egész élet, és ha jön valaki aki... Különlegesebb? Akkor Jorge fogja magát és lelép, egyenesen Stephie karjaiba, ahol eredetileg is lennie kéne! Úgyis, Jorge szépen hazahozza utána pedig elköltözik. Visszamegy a tökéletes családjához Mexikóba, és éli tovább az életét a haverjaival. Ne legyél naiv, egy huszonnégy és férfinek már tervei vannak. És mind a ketten tudjuk, hogy ha Blanco családot akar, a húgom az utolsó lehetőség lesz a fejében - morogtam szemrebbenés nélkül. 
  Ruggero felvont szemöldökkel fürkészett, majd hitetlenkedve megrázta a fejét, mint aki még maga sem hiszi, hogy ilyet hallott. 
- Nem bírom felfogni, hogy ezt mondtad -
- Ez az igazság. Szeretem a húgomat, mégis, a döntései óriási felelősséggel járnak. Ha én nem vigyázok rá, akkor ki fog? -
- De mi az a szöveg, hogy "Jön valaki, aki különlegesebb"? Különlegesebb, mint Jorge Blanco? Ő egész Dél-Amerika legszexibb férfija, egyben egy feltörekvő énekes az istenért! Tini nem hülye. Tizenhat éves kora óta gürcöl ezért a szerelemért. Ne várd, hogy egyik napról a másikra elfelejti őt, mintha sosem létezett volna - 
- És ezt nem is várom el tőle. Előbb vagy utóbb, de ő is fel fog nőni és átértékeli az életét. Kérlek, értsd meg, nem akarok három hónap múlva a tizenhét éves kishúgom mellett ülni a szülészeten, Ruggero, könyörgöm, próbálj meg megérteni - Magam sem hittem el, hogy ilyeneket mondok, de Ő nem hitt nekem.  Így legyen érzelgős az ember. - Képzeld magad a helyembe, basszus! Ha három hónap múlva jönne a hír Olaszországból, hogy Leó apa lesz, mit szólnál hozzá? Nem ilyen bonyolult az amit pampogok, csak fel kéne fognod a dolgok fontosságát! -
- Elég különös lenne, mivel Leó még csak tizenöt éves! - fröcsögte, mire unottan a homlokomra csaptam. - De amúgy is, mikor lettél te ilyen bölcs? Úgy beszélsz, mint aki már annyi mindent látott a világból... -
- Apa leszek, Ruggero - vágtam közbe. Nem mondott többet. A némaságot kihasználva úgy éreztem, muszáj megmagyaráznom neki, ha nem akarom, hogy elájuljon. Tudom, hogy ebből a helyzetből nem jöhetek ki jól, de muszáj. Ennyivel tartozom a családomnak, és a kisfiamnak. - Igen, jól hallottad. Négy hónapja derült ki, amikor Sarah elutazott. Azért ment el, mert képtelen volt így élni, hiszen, mit gondolnának róla az emberek ha megtudnák? Tisztában vagyok vele, hogy ez nagyon súlyos dolog, de egyben hét pecsétes titok. Sarah nem egy munka miatt ment el pár hétre, hanem elköltözött. Méghozzá egy olyan helyre, ahol nyugodtan élhet. Ameddig a kisbaba meg nem születik. Tudom, hogy ez így egyszerre nagyon ronda, de meg kell ígérned, hogy nem mondod el senkinek. Összesen nyolc ember tudja. Veled együtt kilenc, és ebben a létszámban az itteniek közül senki sincs. Könyörgöm Ruggero, muszáj titokban tartanod! - könyörögtem elfojtott hangon, és letöröltem egy könnycseppet. Istenem, ilyen egy gyáva  férfi...
Némaság telepedett a szobára. Azért imádkoztam, hogy legalább annyit mondjon  "békacomb", de semmi. Életemben először, belé fojtottam a szót. 
- Hogy történt? - morogta maga elé. 
- Tudod, amikor egy férfi és egy nő szeretik egymást... - kezdtem, mire ingerülten a vállamra csapott. 
- Azt tudom, hogy hogyan történt! De azt nem, hogy hogyan fajulhatott eddig a helyzet. Francisco, te hagytad, hogy Sarah elköltözzön, a TE gyerekeddel a szíve alatt, és ráadásul új kapcsolatba is kezdesz valami Brit picsával? Teljesen elment az eszed? -
- Rakd már össze a képet, te analfabéta! Nincs semmiféle Shelby, de miközben a többiek azt hiszik vele beszélek, igazából Sarah van a vonal túlsó felén. Basszus, hogy venné már ki magát az, hogy "Hé, Tini! A huszonegy éves legjobb barátnőddel beszélek, aki Európába költözött az ÉN gyerekemmel, akarsz neki üzenni valamit, vagy majd postán?" - hadonásztam a szememet forgatva. 
- Kik tudják még? - kérdezte, tekintetével a padlót fürkészve. 
- Hát... Te, Sarah és a rokonai, azaz Sophia, Rosalyn, Daniel, Juliet és George, plusz én. -
- Hú, haver, ezzel nagyon megégethetjük magunkat, ugye tudod? -
- Neked semmi közöd hozzá, nem leszel belekeverve, ne aggódj - vágtam rá reflexből. 

És abban a percben, ezt komolyan is gondoltam..! 

~SARAH~

   A fejem lüktetett a fájdalomtól. Nem bírok mit kezdeni magammal! Egész nap fel - alá járkálok a házban, vagy sétálok a parkban, fürdök, eszek, sétálok, boltba megyek, fürdök, fürdök, fürdök. Már lesikáltam az ujjlenyomatom is basszus! Ingerülten a nadrágzsebembe nyúltam és előhalásztam a telefonom. Két hete, miközben a parkban sétáltam, kis híján elgázolt egy biciklis. Olyan emberrel találkoztam, akivel nem hittem volna, hogy valaha viszont találkozunk...

Kicsöng. Kicsöng. Kicsöng. 

- Sarahfina, te vagy az? - szólt bele álmosan a telefonba.

- Szia, ne haragudj, hogy zavarlak, aludtál? - kérdeztem vörösen égő arccal. 

- Hát, reggel negyed tíz van, nekem pedig tegnap sokáig tartott a munkaidő, de sebaj. Érted megéri, mesélj, minden rendben? - 

- Attól tartok, mindjárt ideg összeroppanást kapok. Szükségem van valakire! - könyörögtem, mire hangosan felnevetett. 

- Mázlid van, pont Lee heverőjén csövezek. Tíz perc és ott vagyok, tarts ki - mondta és kinyomta a telefont. 

- Örök hála... - morogtam magam elé és elhajítottam a mobilomat. 

Kínlódva feltápászkodtam az ágyról, és a köntösömet magam elé terítve kinyitottam az erkélyajtót. A pici egyre jobban pörög, szívem szerint addig korholnám ameddig el nem szundít, de nincs szívem hozzá. Ha magam előtt látom a kisfiamat, megenyhülök. Bárcsak Francisco is itt lenne velünk. Hamar elhessegettem a kínzó gondolatokat és copfba kötöttem a hajam. Remegő térddel a tükör elé lépdeltem, és széttártam a köpenyem. A fehér atlétámon keresztül tökéletesen látszik a hasam. Noah egyre többször van fenn, néha még beszélek is hozzá, és Tini dalait dúdolom neki. Imádja hallgatni a nagynénjét. Olykor régi videókat nézek, amiken Tini és Francisco van. Ilyenkor a legmozgékonyabb. 

Egy biztos; Imádni fogja a nagynénjét és az apukáját. 

Pár perc múlva, kopognak. Széles vigyorral az arcomon az ajtóhoz ugrándozok és felkattintom a zárat. 

- Megjött a Mikulás! - sipított és rikító rózsaszín haján egy Mikulásos fejdísz virított, kezében egy doboz gőzölgő pizza. 

- A te mikulásod lehetséges, az enyém viszont még öt hónapig otthon marad - morogtam és megvártam még beljebb lép, majd becsaptam az ajtót. 

- Borzalmas humorod van, remélem tudod... - fröcsögte és levetette magát az ágyamra. 

- El kell szomorítanom kedvesem, képzeld, Francisco pont a humorom miatt szeretett belém. Szóval tévedsz, Yianna, ó te mindent tudó! - mondtam és hangosan felnevettem. 

- Irigyellek. Komolyan mondom. Mindened megvan amire egy ember vágyhat... -

- Nagyobb szarban vagyok, mint azt ahogy te el tudod képzelni, Yio - morogtam és elvettem egy jókora szeletet a sajtos pizzából. 

- A Stoessel név már nem ment fel, vagy mi? - kérdezte, mire sértetten a vállára csaptam.

- Először is, hagyd békén a családomat! Másodszor pedig, nem kérek a segítségükből. Túlságosan elfoglaltak... -

- És inkább bugyuta koncertekre járnak ahelyett, hogy melletted legyenek? Szép, mondhatom! -

- De mekkora szerencse, hogy te itt vagy nekem, igaz? - kérdeztem vigyorogva. 

- Ez csak természetes! Igazi mázlista vagy... -

- Te meg egy egoista állat! - hurrogtam és a fejemet hátraszegve hangosan felsóhajtottam.

- Tudunk már valamit a kis pocaklakóról? -

- Kisfiú lesz. A neve pedig Noah...! - 

- Á, tényleg? Noah Stoessel! Hú, ennek Grammy szaga van... - morogta és a hatás kedvéért a levegőbe szippantott. 

- Hogy jutottunk idáig? - kérdeztem nevetve. - Ellenségek voltunk, most pedig barátnők. Szép teljesítmény! -

- Változik a világ. Mi is változunk. - 

- Az biztos, barátnőm. Az, biztos... - morogtam magam elé, és befaltam egy egész pizzát.
Ez egy különös barátság, különleges kezdete...!  

Helló mindenkinek! Remélem a bejedzés végét is elolvassák páran, mert az lenne a kérdésem, hogy a következő rész, kinek a szemszögéből játszódjon? Akire a legtöbben szavaznak, az lesz...! 

Sección 23 - Túl a tengeren

   Korán reggel belém hasított a fájdalom. Minden porcikám sajgott, a fejem majd' szétrobbant. Kinyújtóztattam tagjaimat, de a karom nem találta a szerelmemet. Kómásan felültem és a hajnali sötétségben próbáltam kiigazodni a hollétemen. A hálószobai franciaágyon kalandoztam, a korai nap lágy sugarai halványan megvilágították a lakosztályt. Mintha orkán söpört volna. Mindenhol tollak és törött vázák. Ha nem emlékeznék tisztán a vad éjszakámra, képes lennék elhinni, hogy betörők jártak erre, pedig nem. Egyszerűen, ilyen az, ha az ember lánya meztelenül látja élete értelmét. Pikáns? Ó, egy picit. 

Az ajtó halk nyikorgása visszarepített a földre, még így, szédítő sötétségben is megmosolyogtatott a gondolat, hogy Jorge lépdel felém, a dereka körül egy lenge lepedő. 

- Hát te meg mire készülsz? - kérdeztem suttogva. Sóhajtva felkuncogott, majd hagytam, hogy szemérmesen bemásszon mellém és forró csókot nyomjon a vállamra. A hideg futkorászott a hátamon az érintésétől, amit ő is pontosan tudott. 

- Fáj még a seb? - kérdezte, mire felvont szemöldökkel a sötétségbe meredtem, a tekintetét keresve. Éreztem, ahogy hideg kezével a nyakamhoz ér, egyből belém hasított a fájdalom. Nem kellett fény ahhoz, hogy tudjam, méretes lila folt páváskodik rajtam. Már a gondolat is zavarba hozott, ha belegondoltam, hogy ebből az éjszakából csupán halvány emlékeket tudhatok magaménak. 

- Te szende kislány... - kuncogott. - Érzem, hogy elpirultál. Borzalmas vagy Stoessel, remélem tudod - suttogta, majd erős karjaival szorosan magához ölelt és hosszasan megcsókolt. - És csak, hogy tisztázzuk, még mielőtt beárulnál a szülőknek... Az nem én voltam. - mormogta, mire akaratlanul is felnevettem. 

 - Ki nem állhatlak, amikor húzod az agyam! - kacagtam, majd ismét megcsókoltam.

  

  Nem számoltam az időt, de már elmúlt hat óra, mi még mindig egymás karjaiban csodáltuk a beszűrődő napsugarak útját, melyek cikázva táncoltak felfelé a díszített márványoszlopokon. A karjai közt tartott, a kezével a hajamat simogatta. Nem tudtam elképzelni, hogy lehetne-e jobb is? Mégis, a szívem mélyén ott botorkált az a zord tudat, miszerint hamarosan minden visszatér a régi kerékvágásba, Ő visszautazik Mexikóba, tőlem pedig elvárják majd, hogy egy életre elfelejtsem. Bűn lesz emlékezni az elmúlt időkre, bűn lesz emlékezni a múlt éjszakákra. Bűn lesz kitartani azért, amit magunkénak akarunk. Nem mertem megemlíteni az utazást, nehogy összekapjunk. Mégis, egyre jobban kezd furdalni a féltékenység, hogy mellettem maradjon. Borzalmas uralkodni egy felnőtt férfi felett, mégis tudom, hogy neki mellettem van a legjobb helye. 

- Merre kalandozol? - kérdezte suttogva.  
- Nem szeretnék veszekedni... - kezdtem, de végül mégsem szívesen vágtam bele a mondandómba. - Muszáj visszamenned Mexikóba? Miért nem maradhatnál mellettem? Csak egy szavadba kerülne és megszöknék veled, csak ne tedd ezt... -
- Sose kérném, hogy szökj meg velem, mert képtelen lennék úgy elaludni, hogy tudom, bármelyik pillanatban ránk törhet az FBI. Másodszor pedig, sajnálom. De nem tehetek mást. Mégiscsak a szüleim, akiknek most szükségük van rám. Lehet, hogy neked könnyű, mert Francisco három szobával arrébb lakik, de nekem borzasztó nehéz. Daniel és Lola pedig évente látnak egyszer. Pedig a testvéreim. Értsd meg, hogy el kell mennem. De nem költözök oda. Loholva igyekszem vissza hozzád, ígérem - suttogta sajnálkozó tekintettel, majd lehajolt és megcsókolt. 
- És ahová mész... Ott lesznek... Szép lányok? - kérdeztem durcásan, és tekintetem a plafonra szegeztem. 
- Még szép. A haverokkal talán átugrunk Guatemala napsütötte részére, állítólag ott olyan szőke, gyémántbőrű bombázók napoznak, hogy az ember egy pillanat erejéig identitászavarossá válik. És ha látnád azokat a lábakat, hú anyám! - motyogta és két tenyerét az arca elé tette a hatás kedvéért. 
Ha legalább zavart volna. Nem, kicsit sem. Á, dehogy. Soha. Rohadjon meg. :) 
Vörösen égő arccal elfordítottam a fejem és magamra húztam a lepedőt. Halk kuncogást hallottam, és éreztem ahogy kezét a takaró alá csúsztatja és ujjaival a hátamon dobol. 
- Imádom amikor féltékeny vagy. Ilyenkor különlegesnek érzem magam - kacagott és csókot nyomott a fejem búbjára. 
- Kiábrándítalak, ilyenkor tuskó vagy és ez nem tetszik - motyogtam. 
- Szerelmes vagyok beléd. Nem érdekel senki más, csak te. Érted? - őszinte szavai hallatán akaratlanul is elmosolyodtam, felvont szemöldökkel lehajtottam a fejemről a takarót, hogy a szemébe nézhessek. Sötétzöld szemei vágyakozva fürkésztek, megadón lesütöttem a szemem, megragadtam a tarkóját és magamhoz húztam. Lágy csókot nyomott az ajkamra, majd homlokát az enyémnek döntötte. 
- Hamarosan indulnunk kéne. Már várnak ránk - suttogta rejtelmesen, majd egy határozott mozdulattal kiugrott mellőlem. 
Úgy tettem, mint aki meg sem hallja, ám amikor vállfák csörgését hallottam, kíváncsian felpattantam. Egy gyönyörű hófehér ruha pihent a vállfán, félig kicsomagolva. A csomagolás cipzárján az én nevem virított, és egy felírat "Vigyázz rá!". Akaratlanul is elvigyorodtam, mert ez a ruha nem másé volt, mint Sarah barátnőmé. Ennél szebb ajándékot még sosem kaptam. 
- Egy másodperc törtrészéig az hittem, esküvőre megyünk. Hiszen ezt már leszögeztük a múlt éjszaka, semmi pénzért nem mennék hozzád, Blanco! - mondtam erőltetett undorral az arcomon. 
- Mit óhajtasz, mit tegyek kegyeidért, Ó te méltóságos Martina főhercegnő? - kérdezte és a ruhával a kezében térde ereszkedett előttem. 
- Először is, ez a név tetszik. - mondtam kacagva. - Másodszor pedig, nem vagy méltó hozzám! Gazdag vagy? Esetleg híres? Hány szigeted van, te szolga? - 
- Semmim sincs, Őméltósága. Minden vagyonom a szívem, és egyetlen kincsem az, hogy teljes szívből tudok szeretni - Ó istenem, miért teszi ezt velem...? 
- És gondolná, hogy egy magamfajtát is tudna szeretni? - 
- Azóta szeretlek, amióta az eszemet tudom - mondta nyugodt hangon, megtörve ezzel a pillanat humoros hatását. A szemem megtelt könnyel, ahogy előttem térdelt és a reakciómra várt. Néha úgy érzem, én vagyok a legszerencsésebb ember a világon azért, mert Ő itt van nekem. 
- Én is így érzek... - motyogtam, és hagytam, hogy közelebb jöjjön hozzám. Kezével az állam alá nyúlt, hüvelykujjával az arcomat simogatta. Viszont van egy rossz tulajdonságom. Mindenem a bosszú. - Viszont még most sem akarok hozzád menni - mondtam ravasz vigyorral, mire felvont szemöldökkel elnevette magát, majd tenyerét az arcomnak nyomta és hátralökte a fejem, amitől tehetetlenül hátrarogytam. A nevetéstől majd' szétment a gyomrom, képtelen voltam abbahagyni. Jorge rákvörös arccal térdelt előttem, megszégyenítő pillantásokat vetve felém, miszerint most sikerült túljárnom az eszén. 
- Most összetörted a szívem! - sopánkodott nevetve, és a hatás kedvéért a mellkasához nyomta mind két kezét. 
- Édes a bosszú! - kacagtam. - Most viszont menj, hagyj magamra! Muszáj elkészülnöm valahogy, te pedig menj, és készítsd el a világ legfinomabb és ínycsiklandozóbb reggelijét,  amiért annyira szeretlek  - fröcsögtem, majd egy gyors búcsúcsók után kipateroltam a hálószobából. 
Boldogan az üvegajtóhoz sétáltam, kitártam magam előtt és hagytam, hogy a szobát megtöltse a melegség. Tekintetem minden alkalommal összetalálkozott a hófehér ruhával. Hát, Martina. Reflektorokat fel, kezdődhet a műsor! Ledobtam magamról Jorge ingét, és sebészi óvatossággal lehúztam a zsák cipzárját. Óvatosan levettem a vállfáról, majd belebújtam. 
A tükörből egy teljesen más ember nézett vissza rám. Ki ez az élettel teli fiatal lány és mit csinált azzal a kimerült tizennyolc éves sztárral aki egy hónappal ezelőtt tekintett vissza rám? Széles mosoly, ragyogó szemek, makulátlan boldogság. A fésűvel végigszántottam a hajamon és amikor elkészültem, izgatottan kitértem a folyosóra. Amikor leértem a konyhába, meglepetten láttam, hogy Jorge nincs sehol. A hűtőn egy cetli díszelgett, nagy vaskos betűkkel rajta, "Hallgass az ösztöneidre. Várni fogok rád." Jorge és a hülye viccei... 
Unottan becsaptam magam mögött a bejárati ajtót, és futni kezdtem a macskaköves úton. Hat különböző nyelven küldtek el a francba azok a turisták, akiket sikeresen fellöktem. 
Egyre távolabb értem az üdülőhelyünktől, már a hotelt is elhagytam, de Ő nem volt sehol. A kétségbeesésem szélén már a hajamat téptem, rám tört a klausztrofóbia. Mindenfelől idegen arcok vettek körül, én pedig csak forogtam a kiutat keresve. 
- Valaki! - kiáltottam kimért hangon, és hagytam, hogy a körülöttem élősködő tömeg körülvegyen. 
Egy pillanat volt az egész, valaki megragadta a karomat, és egy határozott mozdulattal kirántott a körforgalomból. Tehetetlenül a térdemre rogytam, és pár percig magamat nyugtattam, hogy újra egyenletessé váljon a légzésem. Hálálkodó pillantásokkal a megmentőm felé néztem, aki csillogó türkizkék szemeivel fürkészett. Te jó isten. Teljes életnagyságban állt előttem az a lány, aki majdnem a legtöbbet jelentette számomra. Sötétbarna haja fonatban omlott a vállára, mégis ami igazán meglepett, a domborodó pocakja volt. Egyszerre több ezer kérdés kavargott bennem, mégis a meglepettség keveredett a boldogsággal, örömkönnyekkel borultam az egyik jó barátnőm karjaiba. 
- El sem hiszem, hogy itt vagy... - mondtam hitetlenkedve, és az állam a vállába fúrtam. 
- Sose hagynálak magadra! - suttogta és fél karjával megsimította a hátam. - Egy nagyon nagy kérésem lenne tőletek... - kezdte, mire az örömöm egy pillanat alatt gyanakvásba váltott át. Istenem, hogy én milyen hülye vagyok. Milyen vak.