Sección 28 - Könnyebb volt nemet mondani (Rövidített)

   A napok repültek, De Janeiro pedig még mindig veszélyes hely volt számunkra. Szörnyen vicces ez az egész ahhoz képest, hogy az egész utazás egy randevú lenne. Hát igen, biztos élvezném is, ha Lizzy Lisso-t, valaki fejbe verné. Egy vaslapáttal. Hatszor... 
- Örülök, hogy figyelsz rám - morogta Francisco bosszúsan. Eltekintve attól, hogy hajnali három óra volt, nem értem, hogy miért ilyen morcos. - Nem is tudom, hogy mi a francért magyarázok itt neked, miközben te valószínűleg Mr.Tökélyt-t szórakoztatod! -
- Jól van, elég lesz! Ne haragudj, egyszerűen nagyon rosszul érzem magam, és úgy érzem bármelyik percben megfulladhatok - motyogtam, és letöröltem egy elszabadult könnycseppet. 
- Jorge ereget? Nyiss ablakot! -
- Te idióta! Egészen Buenos Airestől követtek minket a tévések, és most muszáj úgy viselkednem, mintha még csak nem is ismerném Jorge-t, ami borzasztó fekália ügy! - 
- Elhiszem, nyugalom... Viszont nem azért hívtalak, hogy lelkizzünk - a hangja komolyra váltott, a szívem pedig hevesebben kezdett verni. - Tini, attól tartok, mire hazaérsz én már nem leszek itt. 
- Tessék? -
- Muszáj elmennem. Nem bírom tovább elviselni anyáékat! Nem telik el egy másodperc se, hogy nem emlegetnék fel azt, hogy miattam estél össze és mekkora lúzer vagyok. -
- Ez még nem ok arra, hogy elmenj, Francisco! Hamarosan én is indulok haza és akkor közösen megbeszéljük, mint mindig... Könyörgöm, ne tedd ezt - Már a feltételezés is, hogy a testvérem távol legyen tőlem, megsebzi a lelkemet. Nem bírnám ki Francisco nélkül, mi mindig egy duót alkottunk. 
- Szükségem van rá, Tini. Nekem kell ez az utazás. Talán az egész életem megváltozik... El kell mennem. Különben elveszíthetek valakit, aki az életemet jelenti. - A hangja elcsuklott a mondat végén. Némán beharaptam az ajkam, és tekintetemet a plafonra szegeztem, majd halkan felzokogtam. Percek múlva is hallgattam ahogy a bátyám a vonal túlsó végén szipog, majd nagy levegőt vesz és megköszörüli a torkát. 
- Miatta mész el? A barátnőcskéd miatt? Fontosabb lett neked egy lány, akit még alig láttál, mint a húgod? Valld be Francisco, Shelby miatt mész el, igaz? - mérgelődtem.  
- Igen, Tini. Sajnálom. -
- Néha azt kívánom, bárcsak ne ismernélek. Engem elhagynak, Francisco! És ez ellen nem tehetek semmit. Te viszont a testvérem vagy, és nem mehetsz el! Nagyon sok mindent elnéztem neked, még azt is, hogy miattad lelépett a legjobb barátnőm és beállítottál egy Brit senkiházival, de ez már sok! - kiabáltam dühösen. 
- Jó, nyugodj meg! Akkor nem megyek... - suttogta. 
- Ha elmész én utánad megyek, esküszöm! - fenyegetőztem. 
- Megértettem! Nem megyek sehová - 
- Rendben. Ne haragudj, hogy kiborultam, szeretlek. Később beszélünk, rendben? - És már le is tette a telefont. 
Nem tudom, mi ütött belém. De nem bírnám elviselni, ha még egy ember kilépne az életemből, aki ennyire fontos számomra... Sarah elment, jött Shelby. Jorge elmegy, de vajon ki jön helyette? 
A következő pillanatban kopogtak az ajtómon. Kómásan kitápászkodtam az ágyból, megdörzsöltem a kisírt szemem, és kitártam az ajtót. Ha eddig még nem lepett meg semmi, akkor teljes mértékben kifutott a vér az arcomból. 
- Te meg mi a francot keresel itt? - kérdeztem, és végigmértem a sötétvörös, ázott tincseket. 

Francisco 

   Percek múltán is Tini szavai jártak a fejemben. Kénytelen voltam az alvásra koncentrálni, úgy éreztem, egyre beljebb szív a hazugság örvénye. Akárhová megyek, bármerre nézek, mindenről Sarah jut eszembe, és a tény, miszerint: Ha nem megyek, elveszítem. 

Mindenki azt hiszi, Shelby valós személy, pedig nem. Ő az én titkom, a személy, aki eszembe juttatta Sarah-t, és a születendő kisfiamat, a viharos időszakokban. Sosem létezett. Hiszen, ha az ember szerelmes, örökké az is marad. 

Életem legnagyobb marhaságát készültem elkövetni. Elszántam felugrottam az ágyamról, és a szekrényemhez indultam. Minden ruhának az a jellegzetes öblítő illata volt, amiről mindig a húgom jutott eszembe. Percekig álltam és a sötétségben próbáltam átlátni az óriási kuplerájt, amit magam után hagytam. A bőröndöm már kitárva várt, csakis arra, hogy eldöntsem, mit akarok. Eldöntöttem. A családom mellett a helyem. San Franciscóban. Sebesen megmarkoltam a földön hagyott ruháimat, és egy dobásra mindet a bőröndbe gyűrtem. A közös képeimet lerántottam a falamról, és azokat is begyűrtem. 

A mobilomat a sporttáskám oldalába csúsztattam, amit azonnal a vállamra kaptam. Hajnali négy. Muszáj igyekeznem. 

Remegő léptekkel kitártam a szobám ajtaját, és lábujjhegyen  kiléptem a folyosóra. Tini üres szobája előtt elsétálva elkapott a lelkiismeret furdalás. Hazudtam neki. Az egyetlen embernek, aki mindig mellettem volt. A lépcső ragadt attól a sok tisztítószertől, amit anya délelőtt szétkent, nehogy még egy baleset történjen. Erősen kapaszkodtam a korlátba, de a hajnali sötétségben mégis megcsúszott a lábam, és a telefonom végigbukfencezett a falépcsőn. Minden kisebb koppanásnál grimaszt vágtam, bár tudtam: Ennek annyi. Amikor letérdeltem, hogy felvehessem, a pókhálósra repedt képernyőben a saját arcomat láttam. 

- A francba! - szuszogtam és tehetetlenül a sarokba hajítottam a használhatatlan készüléket. Az üvegajtón keresztül láttam a Buenos Aires-i felkelő napot, és Tini mély' alvó kutyáinak feje búbja is megvillant a sötétségben. Mély levegőt vettem, és kitártam az ajtót. Még egyszer utoljára visszanéztem a családi házra, majd egy egyszerű lépéssel kiléptem a hűvös reggelbe. - Ideje menni - gondoltam, és a bőröndömmel együtt elindultam a macskaköves kis úton, ami egyenesen az autómhoz vezetett. Felcsaptam a csomagtartót, bedobtam a sporttáskám és a sötétszürke bőröndöm, majd fáradtan beültem a kormány mögé. Ne félj, Francisco! Merj és cselekedj! Mert a jövőd múlik rajta! 

- A fél ötös San Francisco-i járat három perc múlva indul. Kérjük kedves utasainkat, kezdjék meg a beszállást! - mondta a monoton női hang. Mély lélegzetet vettem, és minden erőmet összekapva megmarkoltam a bőröndöm fogantyúját. Öt, négy, három, kettő. Ég veled, Buenos Aires! 

  

Sección 27 - Már magamnak is hazudnom kell?

  Az éjszaka tökéletesen telt. Vagyis, amire emlékszem belőle. Minden összemosódik onnantól, hogy Jorge dühbe gurult. A fejemhez vágta, hogy felneveli Valerie-t, és Mexikóba költözik. Ez túl sok volt egyszerre! 
- Merre kalandozol? - kérdezte Lola, és ajkához emelte a gőzölgő teáscsészét. 
- Ennyire látszik? - szakadt ki belőlem és erőtlenül beleittam a kávémba. - Nem tudom hová tenni a dolgokat. Annyira szükségem lenne valakire, akinek kiadhatom a mérgemet és kiüvölthetném a gondjaimat! - morogtam. 
- Megpróbálok nem megsértődni - suttogta, és sajnálkozó tekintetem láttán halkan felkuncogott. - Ne aggódj annyit, Tini. Tudom, hogy ez az egész helyzet eléggé bizarr lehet számodra, de csak azért, mert meg sem próbálod megérteni - 
- Jaj, ne kezd! Jorge is pontosan ugyanezt mondta az éjszaka... - kezdtem panaszosan, mire hitetlen tekintettel meredt rám. - Próbáld meg nem félreérteni a helyzetet, könyörgöm! -
- Figyelj, Tini! Nagyon szeretlek téged, mert kivételes ember vagy, emellett kiváló barátnő. És nem akarok elhamarkodni semmit, de talán előbb - utóbb sógornők is, ezért merem azt mondani neked, hogy vigyázz magadra. Tizennyolc éves vagy, és szerelmes. Ez teljesen érthető, de muszáj tisztán látnod a dolgokat. Nem lehetsz féltékeny azért, ami nincs. Nem okolhatod azért a bátyámat, mert fel akar nőni. Én csodálom benne. Hiszen, két éve még egy piszkos kiskölyök volt, most meg... Komoly kapcsolatot ápol egy mesés nővel, és hamarosan élete legnagyobb döntését hozza meg a testvére kedvéért. Nem mondhatod, hogy felelőtlen azért, mert ki akar próbálni valami olyat, ami nem egy örök életre szól. Veled akar lenni, és ha elég erős a kapcsolatotok, kibírod azt a kis időt, amit Mexikóvárosban tölt majd a családjával, és a régi barátaival. - Sosem láttam még ilyennek Lolát. Annyira egyenes és kiegyensúlyozott. Régen sosem ilyennek láttam őt. Mindig az alacsony, szürke, tépett hajú veréb volt aki megpróbált eltűnni a tömegben. Most pedig egy érett, felelősségteljes nő. Helyesbítek, édesanya. 
- Bocsánatkéréssel tartozom. Azt hittem, hogy sosem fogom megbocsátani azt, hogy átvertél és becsaptál, de... Már el is felejtettem. Igazatok van, nem is akartalak megérteni benneteket! Amit pedig én sajnálok! Nagyon fontos számomra a barátságod, és végtelenül boldog vagyok azért, hogy az egyik legjobb barátnőm átérzett egy ilyen csodálatos pillanatot. Büszke vagyok rád Lola, és remélem képes vagy megbocsátani nekem - dübörgő szívvel mondtam a magamét, és amikor felpillantottam Lola könnyekkel teli szemeibe meredtem. 
- Muszáj mindig megríkatnod, te szégyentelen? - kérdezte kényszeredetten, majd jóízűen felkacagott. Végre megkönnyebbülést éreztem... 
- Vajon milyen lesz az én gyerekem? - kérdeztem tanakodva, mire felvont szemöldökkel felém kapta a tekintetét. 
- Szerintem ezen még egy picit korai tanakodni, nem gondolod? - 
- Szöget ütött a fejembe. Te vagy az egyetlen barátnőm, aki teherbe esett és... Olyan furcsa érzés, érted? Nem is tudom elképzelni, hogy mi lenne velem, ha Mechi-vel történt volna, vagy esetleg Sarah-val. Te jó isten, bele sem merek gondolni! - sopánkodtam megborzongva és könyökömet az asztalnak támasztottam. 
- Ezt inkább meg sem hallottam! - vágta rá ingerülten. - Miért lenne baj, ha a két legjobb barátnőd gyermeket várna? Bűn, vagy mi a fene? - kérdezte felvont szemöldökkel, bár komoly hangnemében éreztem a megnyugtató puhaságot, miszerint nem mérges, inkább kíváncsi. 
- Először is, pontosan tudom, hogy Mercedes teljes mértékben szingli! - mondtam komolyan és mutatóujjamat az égnek emeltem. - Másodszor pedig, Sarah a legjobb barátnőm. Ha babát várna, én lennék az első aki megtudná, ezt biztosra veszem. És mégis... Olyan elképzelhetetlen! A bátyám pedig teljes mértékben hülyét kapna a hírtől, a szüleimről nem is beszélve! -
- Olyan éretlen vagy - morogta halkan. - Viszont ha a Te babádat képzelem el, egy gyönyörűséges göndör hajú kisfiút látok magam előtt, ragyogó világoszöld szemekkel. Meseszép teremtés lenne, az biztos - mondta széles mosollyal. 
- Apja fia! - kacagtam jóízűen. - Jaj, Lola... Olyan boldog vagyok! - csattantam fel. 
- Atyaúristen! Martina Stoessel boldog? Még ilyet! - tettetett izgatottsággal felsikoltott, talán a kelleténél picit hangosabban, mivel a következő pillanatban egy magas, szőke hajú nő felpattant a mellettünk lévő asztaltól, és egy kisebb stábbal maga mögött, előttünk termett. Képtelen voltam elsőre reagálni, elvakított a kamera vakuja, és képtelen voltam kiolvasni a MundoLive feliratot. A fiatal nő hátradobta piszkos - szőke hajfonatát és szó nélkül levetette magát a közöttünk lévő székre. 
- Jó napot, De Janeiro, itt Lizy Lisso, és ez itt a Sztárbazár! - Úgy kapaszkodott a kezében lévő mikrofonba, mintha az élete függne tőle. Elkerekedett szemmel bámultam végig az asztalon, Lola pont ugyanolyan zavart volt, mint én. - Mai vendégem nem más, mint a tinicsillag, Tini Stoessel! - mondta lelkesen, majd felém fordult. - Micsoda meglepetés itt látni téged! Bevallom, azt hittem, hogy Miss Camarena csak viccel velünk, de most látom, hogy teljesen igazat mondott! - Stephie! Gondolhattam volna, hogy az a sunyi dög tönkre fog tenni mindent! És én még hittem neki?
- Örülök a találkozásnak Lizy, micsoda kellemes meglepetés - széles vigyort erőltettem az arcomra, mintha az első pillanattól kezdve sejtettem volna ezt a potya - interjút. Hiszen, abban már teljesen profi vagyok, hogy hogyan rejtsem el az érzéseimet, miközben belül haldoklom. - És természetesen óriási csókkal köszöntöm a kedves tévénézőket is! -
- Ragyogsz, mint mindig, Kedvesem! - Szavai a fülemet ütötték, alig volt huszonhárom éves, mégis úgy bánt velem, mint egy kisgyerekkel. Elfojtottam egy gúnyos vicsort, mire erősen megragadta a kezemet, és közelebb húzott magához. - Őszintén be kell vallanom, biztos forrásokból értesültem arról, hogy Te egy bizonyos férfival találkozgatsz, aki nem más, mint a Mexikói szívtipró, Jorge Blanco! Mondd, hogy ez igaz, kapjon a nép egy romantikus szerelmi történetet! - tekintetével a lelkembe furakodott, képtelen voltam bárhová is elpillantani. 
- Most egy sztorit akarsz arról, hogy egy nálam hét évvel idősebb férfival nyaralok, akivel egy lakosztályon osztozunk, csak azért, hogy a jövőheti számban feltüntethesd, hogy micsoda nyomorult emberek vagyunk?  - rezzenéstelen arccal néztem magam elé, mire Lizy fehér arccal alaposabban végigmért, majd leemelte a mikrofont és a fülemhez hajolt. 
- Bunkó dolog lenne? - kérdezte fojtott hangon. 
- Tönkretenni egy tizennyolc éves gyerek szerelmi életét? Volt neked gyerekszobád? - A hangom úgy csengett, hogy egy pillanatig még én sem hittem el, hogy sikeresen megakadályoztam egy felnőtt vájkálódását a magánéletemben. - És egyébként... - mondtam és diadalmasan megemeltem a hangom. - Nem Mr. Blanco társaságában töltöm a napjaimat! Sőt bevallom, abban sem vagyok biztos, hogy jelenleg itt tartózkodik. Mint ahogy azt a lelkes nézők láthatják, az asztal túloldalán ülő hölggyel érkeztem a városba, hogy egy kis időt kettesben tölthessünk, mint két régi jó barátnő! - Óvatosan Lola felé biccentettem, aki lelökte magáról Lizy izzadt tenyerét, és erélyes vigyorral a kamerába mosolygott. 
- Igen, Tini egész nap velem van, és egy percig sem hagynám, hogy mással múlassa az idejét, miközben itt vagyok én, mint a tökéletes társaság - akaratlanul is felnevettem, és hátravetett fejjel próbáltam rendezni a gondolataimat. 
- Várjunk csak... - Lizy arca egy pillanatig elsötétült, majd, mint aki megvilágosodott, újra felragyogott. Miért éreztem azt, hogy ebből baj lesz? - Maga Lola Castelho? Sebastian Castelho producer menyasszonya? - Lizy úgy szegezte neki a kérdést, mint valami életmentő lehetőséget. Lola arcát azonnal elöntötte a pír, tekintetével engem keresett, de a kamera vakuja erősen a szemébe világított ezért nem láthatott. - Akinek mellesleg, van egy pár hónapos kislánya is... - tette hozzá mellékesen, mire mérgesen az asztalra csaptam. 
- Figyeljen rám, Lisso! Életem legszebb pillanatait töltöttem itt, és örülnék annak, ha nem teregetné ki a magánéletemet, sem pedig a barátnőmét! Mi köze van önnek ahhoz, hogy kivel él és mit csinál? Mintha nekem szegezné a kérdést, hogy viszonyom van-e a bátyjával! - hadartam és mérgesen Lolára böktem, aki falfehéren méregetett. Elszóltam magam. Miközben Lola hüledezve próbálta megemészteni az imént elhangzottakat, Lizy széles vicsorral az arcán megpördült a tengelye körül, majd ismét lehuppant közénk. 
- Tudtam, hogy máshonnan is ismerős vagy nekem! Te vagy Jorge Blanco titkos kishúga, hát persze... - 
- Ehhez magának semmi köze! - Lola mérges volt, mintsem ijedt. Mérgesen felereszkedett a székből és tekintetét mélyen Lizyébe mélyesztette. - Jobban jár, ha nem vájkálódik a magánéletemben! És igen, képzelje el, Sebastian Castelho a vőlegényem, és a kislányom édesapja. Ebben nincs semmi kivetnivaló, attól eltekintve, hogy lassan négy éve ismerem őt, a munkám miatt. Tehát én a maga helyében letenném azt az átkozott mikrofont, és kimennék a tengerpartra, hogy azt a tépett, piszkos - szőke hajamat kiszívja a nap, és ha már ott járok, talán megpróbálok párt keresni magamnak, hogy huszonkilenc évesen ne a kamera legyen az egyetlen társam, és egy Ukrajnai cseremunkás! - Szikrázó tekintettel a kamera mögött álló, alacsony, fekete bőrű férfira sandított, aki nyíltan bámulta mindannyiunk dekoltázsát. Lizy arcát azonnal elöntötte a pír, és a beszélgetésünk alatt először úgy érzem, győzedelmet arattam. 
- Akkor most azt hiszem megyek, és... Keresek más hírességeket magamnak. Állítólag Phoebe Tonkin itt nyaral a párjával, ami igazán ínyenc sztorinak ígérkezik! - tettetett izgatottsággal felkapta a mappáját az asztalról és lassan feltápászkodott a székből. 
- De remélem tudja, Martina, hogy ha kiderülne, hogy maga mégis randevúzik Jorge Blanco-val, az nem marad előttem titokként. - tekintetével bizalmatlanságot sugárzott, és egy ilyen pillantással más ember már rég a lelkembe látott volna.  Önelégült vigyorra húztam a szám, de a bejárat felől érkező hangos moraj alaposan megijesztett. Akaratlanul is odakaptam a fejem, és megpillantottam Jorge-t, amint póló nélkül, egy szál fürdőgatyában beront a kávézóba, és sárga szemüveglencséje mögül körbepásztázza a területet. Elsőnek Lolát szúrta ki, majd amikor felfigyelt rám, elmosolyodott és átvágott pár asztalsoron. Amikor elért hozzánk, erősen magához rántott, és csücsörítve az arcom felé hajtotta a fejét, de egy határozott mozdulattal ellöktem magamtól és kényszeredetten felnevettem. Felvont szemöldökkel méregetett, majd amikor felfigyelt Lizy-re, aki csorgó nyállal bámulta kigyúrt felsőtestét, azonnal lekapta a fejéről a szemüveget, és két meztelen karját a melle elé kapta, hogy mégse tűnjön annyira anyaszülöttnek.  
- Te jó ég! - szakadt ki belőlem, majd a kezem azonnal a szám elé kaptam. 
- Á, tényleg, nincs köztetek semmi? - Lizy lekezelő pillantása lesújtó volt számomra, a mozdulat, amivel átkarolta Jorge vállát pedig egyszerűen őrjítő. 
- Lemaradtam valamiről? - kérdezte felvont szemöldökkel. 
- Majd én beavatlak, testvérem - kezdte Lola, és szintén Jorge mellé lépett, és tenyerével lesöpörte Lizy kezét a bátyja válláról, amiért őszintén hálás voltam neki. - Ez a kedves hölgy azért utazott el idáig, hogy lencsevégre kapjon téged egy kiskorúval, Stephie barátnőd javaslatára. - Lola hangja ridegen csengett, fél szemmel láttam, ahogy a körmét kissé belemélyeszti a testvére vállába, aki a döbbenettől talán meg sem érezte a gyenge szúrást. 
- És szentül meg van győződve arról, hogy Te és Tini egy pár vagytok. Tehát, kérlek légy oly' kedves, és mondj valamit - Legnagyobb meglepetésemre, Jorge ingerült kacarászásban tört ki. Na ezt a reakciót, pont nem vártam volna tőle! 
- El kell szomorítanom téged, szép hölgy. Köztem, és Tini között nincs semmi. Igaz, lehet ez egyesek szemében sántít, de nem tudok mit tenni. Ez a lány olyan nekem mintha a kishúgom lenne, és az ittlétem annak köszönhető, hogy a húgom találkozni akart az egyik legjobb barátnőjével! - Jorge fél karjával szorosan magához ölelt és erős puszit nyomott az arcomra. Minden érzését átadta ezzel az egyszerű puszival, mert tudtam, hogy mindent amit mondani akar, egy szó. Sajnálom. 
- Igen, Jorge jól mondta. Ami köztünk volt, szép volt és jó, de annak már vége. Kettőnk között nincs semmi, színtiszta barátságon kívül! - Minden erőmet összeszedve a kamerába mosolyogtam és hagytam, hogy Lola kettőnk közé lépjen, és diplomatamosollyal az arcán kacsintson egyet, ameddig az Ukrán operatőr ellő pár képet. Lola háta mögött pihenő kézfejemen, lágy tapintást éreztem. A szemem sarkából a meleg felé sandítottam, és Jorge ujjait éreztem, amint az enyémekre kulcsolódnak. 

Ó, istenem, mekkora bajba keveredtünk?  

Sección 26 - Lélektükrök (Jorgerro)

   Képtelen voltam úgy hazamenni, hogy életem szerelme haragszik rám, ezért muszáj volt adnom magunknak még egy esélyt. Végül két hétig maradtunk. Az éjszakák egyhangúan, és némán teltek, Lola kérése óta egy pillanatra sem hunytam le a szememet. Képtelen voltam rá. Akárhányszor megérintettem Tinit vagy próbáltam közeledni felé ellökött illetve felmordult. Borzasztó érzés volt tartani a hátam a húgom sara miatt, de nem bántam meg. A családért bármit! 
- Meddig akarsz még utálni? - kérdeztem a hajnali fényben. Háttal feküdt nekem, tetőtől talpig be volt takarózva. 
- Sokáig - vágta rá. 
- Roppant felnőttes viselkedés, Stoessel kisasszony! - morogtam álmosan. 
- Te csak hallgass! - korholt. - Én vagyok az áldozat csak, hogy tisztázzuk! - 
- Mindig te vagy az áldozat. És ez már rohadtul unalmas. Nem is értem, milyen életem lenne akkor, ha megpróbálnál megérteni engem is, legalább egyszer az életben - sóhajtottam és kidörzsöltem az álmot a szememből. 
- Felnőtt ember módjára  kéne viselkedned, akkor talán nem haragítanál magadra, észkombájn... - suttogta, de ebben a hajnali órában úgy éreztem, túllépett egy határt. 
- Rendben, megbeszéltük. Felnőtt ember módjára fogok viselkedni, és segítek az egyetlen  húgomnak! - mérgesen felültem az ágyon és lerántottam magamról a fehér takarót. Kómásan kikászálódtam és megindultam a szekrényünk felé. Kérdőn felült, és rosszalló pillantásokkal meredt maga elé. "Tessék?" - Csak ennyit tudott kinyögni. 
- Megyek és elhozom a gyereket Mexikóból. Fel fogom nevelni Valerie-t és nagyon fogok rá vigyázni addig, ameddig Lola fel nem épül! - morogtam és előhúztam egy dzsekit a szekrény legeldugottabb részéről. 
- Jorge, állj meg és gondold át! - kérlelt. 
- Két hét múlva Mexikóba költözöm. De persze mindjárt kitalálod, hogy erről egy szót sem szóltam pedig de, még az indulásunk előtt, a bátyád is hallotta. De mindegy, nem foglalkozom vele, inkább megyek és megkeresem a húgomat! -
- Hogy akarod megkeresni? Hajnali negyed négy van! - morogta és indulatosan hozzám vágott egy díszpárnát. 
- Olyan vagy, mint egy házsártos feleség az istenért! - füstölögtem és mérgesen visszadobtam a méregdrága anyagot. 
- Ha ennyire zavar, hogy aggódok érted akkor menj, keress valaki olyat, aki kevésbé izgatja magát miattad! -
- Rendben, úgy lesz, ne aggódj! Amúgy is, képzeld, Stephie utánunk küldte az egész MundoLive stábot, szóval, biztos jól veszi ki magát a helyzet, miszerint csak két átlagos barát vagyunk akik szórakozni jöttek! - morogtam zsémbesen és a dzsekit magamra kapva az ajtóhoz sétáltam. - TÁVOL EGYMÁSTÓL! - fröcsögtem zihálva, és mérgesen megrántottam az ajtó kilincsét, ami egy nagy kattanással kettényílt, majd éles hangon a földre hullt. Az arcomból kiszaladt a vér, ilyen megalázottság után. 
- Na mi van, édes? Elszaladt az ajtó? - kérdezte, de a hangjában éreztem, hogy tisztán mosolyog. 
- Töröld le a vigyort az arcodról, mert bármelyik pillanatban elmehetek! - fenyegetőztem és visszasétáltam a szekrényhez. A tükör előtt lecövekeltem, amikor sikerült feldolgoznom, hogy egy szál alsógatyában és dzsekiben ácsorgok. Mint egy rossz Playboy fotózás!
- És, hogy tervezed? Kiugrassz az ablakon? - kérdezte. 
- Megoldható lenne... - morogtam, miközben kibújtam a dzsekimből és vissza akasztottam egy vállfára. 
- A harmadik emeleten vagyunk! - nevetett fel, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam. 
- Engedj vissza az ágyba és szeress! Hiszen, én egy ártatlan kisfiú vagyok, egy szál alsóban, és életem szerelmének kegyelmére vágyok, mert hamarosan lefagy a tököm! - ringatóztam, mire még hangosabban kacagott. Lábujjhegyen elindultam a hideg márványpadlón és beugrottam mellé a puha ágyba. 
- De várj, én még haragudni akarok rád! - makacskodott, de egy gyors mozdulattal lehajoltam, hogy megcsókolhassam a nyakát. Halkan felkuncogott és szorosan a hajamba markolt. Önelégült tekintettel hátraszegtem a fejem és igazán meg kellett erőltetnem magam, hogy el tudjam fojtani a mosolyomat. 
- Jó, majd haragszom rád holnap, most viszont gyere ide...! - morogta telhetetlenül és még akaratosabban markolt a hajamba, amitől akaratlanul is felnevettem. 
- Gonosznak tartasz, ha azt mondom, kitűnő önbizalommal tölt el ha azt látom, hogy ennyire kívánsz? - kérdeztem és lágy csókot nyomtam a nyakára. 
- Majd én leszek gonosz, ha reggel az udvaron ébredsz, most viszont kuss és csókolj meg végre! - mosolyogva engedelmeskedtem a kérésének, és szabad kezemet óvatosan az inge alá csúsztattam. 
- Még mindig el akarsz menni? - suttogta két csók közt. 
- Ígérem, hogy sietek vissza hozzád - mondtam és ajkammal újra betapasztottam a száját. 
Feszült sóhajtással reagált, de nem válaszoltam. Minden együtt töltött pillanatot ki akartam élvezi, hogy soha többé ne felejtsem el. Utoljára azt mondta, "Szeretlek." - majd mindkettőnket elnyomott az álom. 

Ruggero 

  A kezem izzadtan tapad a kormánynak, újra, - és újra a szövegemet gyakorlom, nehogy hülyeséget hadováljak. Hála Francisco-nak, Mercedes beleegyezett abba, hogy egy estét velem töltsön. Istenem, mint az általánosban! Tanuld, tanuld, tanuld a szöveget különben elbuksz és nem jutsz sehová.

 Az út a házig tiszta labirintus volt, mivel Mechi, Buenos Aires túlsó felén lakik, a külvárosban. A tekintetem megakadt egy ismerős étterem hirdetőoszlopán. Feltörtek a régi emlékek, mert pontosan emlékeztem, hogy két éve, itt tartottuk Candelaria huszonegyedik születésnapját, ahol én pizzát sütöttem Tinivel, Mechi pedig tortát sütött Jorge-val. Ó, édes, régi szép emlékek! Amikor a hófehér házhoz értem, lassan leparkoltam, de tíz percet ültem az autóban, mire összeszedtem a bátorságom és kiszálltam. 

  Jó estét, szépséges hölgy. Mesésen fest, kisasszony! Igazi Angyal, elbűvölő! Ennél rosszabb szöveg eszembe sem juthatott volna. Mi van veled Ruggero, hol olvastad, egy képeslapon, ember?! 

Lassan araszoltam végig a pázsiton, az ajtó egyre távolabbinak tűnt. A bejárat hozzám képest óriásinak látszott, kitört a frász... Aki mer az nyer! - mormoltam magamban és határozottan bekopogtam az ajtón. Fél perc némaság után kinyílt az ajtó, és két ragyogó mogyoróbarna szempárral találtam szemben magam. 

- Szép estét a... - kezdtem és eltökélten átléptem a ház küszöbét, de Mercedes látványától minden energiám elhagyott. Lélegzetelállítóan nézett ki. - A gyönyörű hölgynek... - morogtam, és őszintén szólva, nagyon koncentráltam, nehogy kicsöppenjen a nyálam. 
 - Szerinted jól áll? Ennek őszintén örülök, mert ez a ruha is hosszú hónapok óta a szekrény sarkában porosodott... Szóval, hálás vagyok, hogy miattad felvehettem - mondta széles mosollyal, és végigsimított a tűzvörös anyagon. A szüleim sem erre tanítottak, de képtelen voltam levenni a szemem a gyönyörű alkatáról. Röstellem, de eddig még sosem figyeltem meg ilyen alaposan.  - Kár lett volna kihagyni ezt a látványt, higgy nekem! - biztattam széles mosollyal, és felé nyújtottam a vörös rózsákat, amiket még indulás előtt vettem. 
 - Istenem, köszönöm, ez gyönyörű! Beleszerettem... - ragyogó tekintettel kikapta a kezemből a csokrot és óvatosan az arcához emelte, majd mélyen beleszippantott. Hálálkodó pillantással a szemembe nézett, de az arcáról azonnal lefagyott a mosoly. Lassan leengedte a virágokat, és erélyesen megköszörülte a torkát. - Ruggero, azt hiszem valamit el kell mondanom neked, ameddig nem késő - suttogta és felszegett állal a szemembe nézett. 
- Nem kell megköszönnöd! Sőt, inkább ne mondj semmit! Tudom, hogy Xabi óta teljesen magad alatt vagy, és még mielőtt azt hinnéd, hogy azért jöttem, mert játékszerre van szükségem, muszáj leszögeznem, hogy én... Teljes mértékben, és őrülten szer... - suttogtam elszántan, de egy határozott mozdulattal belém fojtotta a szót. Jobb kezét tiltakozón felemelte, majd tehetetlenül lesütötte a tekintetét. 
- Be szeretném mutatni a páromat! - nyögte ki, és tekintetével a hátam mögé pillantott. A gyomrom összeszorult e szavak hallatán, mégis rávettem magam, hogy megforduljak. Az autóm mögött egy éj fekete BMW pakolt, a következő pillanatban pedig egy magas, lenyalt hajú férfi lépett ki belőle. 
- Bemutatom a barátomat, a neve... - kezdte, de ingerülten közbevágtam. 
- Pasquale di Nuzzo - morogtam, és a szívem mélyén azt hittem, csak a szemem káprázik, amikor a pázsiton lépdelve végigmértem az unokatestvéremet.  Pasquale üveges tekintettel rám nézett, majd egy másodpercnyi habozás után ismét elindult, és elsöprő önbizalommal hozzánk sétált, egy háromszor akkora rózsacsokorral, mint amit én adtam. 

- Helló, Ruggero, látom még mindig kisfiúsan hódítasz! - morogta széles vigyorral és fél karjával felborzolta a hajamat, mint egy kisgyereknek. 

- Szóval, ti ismeritek egymást? - kérdezte Mechi, és tekintetében őszinte meglepettség sugárzott. 

- Pasquale a rokonom. Hogy pontosabb legyek, az unokatestvérem - mondtam lesütött szemmel. 

- Igen, a kis Rugge az én szuper tehetséges és szívdöglesztő öcsikém, akit annyira szeretek, mint saját magamat! - süvítő hangjától felállt a szőr a hátamon. 

- Ó, én ezt nem tudtam - kezdett magyarázkodni, de Pasquale egy határozott mozdulattal magához rántotta és szenvedélyesen megcsókolta. 

- Semmi baj, szerelmem. Nem is kellett tudnod, és így csak még édesebb vagy - suttogta, majd újra megcsókolta és szorosan magához ölelte. A szívem összeszorult a fájdalomtól, mégis tűrtem. Tűrtem, hogy az unokatestvérem, aki mindig jobb volt mindenben, ismét győzedelmet arat.
 - Most pedig ha nem bánod, elvinném vacsorázni a barátnőmet - mondta önelégült vigyorral az arcán és fél karjával átfogta Mechi vállát. 

- Igen, szerintem is jobb, ha megyek... - mosolyt erőltettem az arcomra, majd megfordultam, és felszegett állal végigsétáltam a macskaköves kis úton. 

- Várj, Ruggero! Mit akartál mondani? - kiáltott utánam Mercedes, mire lesajnáló vigyorra húztam a szám. 

- Már nem aktuális. Ne rágd magad rajta! - suttogtam, majd intettem nekik, és beszálltam az autómba. 
Ez az én szerencsém. Egy két hetes rajongás. Talán igaza van Tininek, nem nekem való a szerelem... Talán ha nem keresem, váratlanul belebotlok? Túl sok érzelem kavargott bennem, majd végül elhatároztam, hogy még a leghalványabb emléket is elásom magamban, ami Mechi-hez, vagy az unokabátyámhoz köt.