Sección 28 - Könnyebb volt nemet mondani (Rövidített)

   A napok repültek, De Janeiro pedig még mindig veszélyes hely volt számunkra. Szörnyen vicces ez az egész ahhoz képest, hogy az egész utazás egy randevú lenne. Hát igen, biztos élvezném is, ha Lizzy Lisso-t, valaki fejbe verné. Egy vaslapáttal. Hatszor... 
- Örülök, hogy figyelsz rám - morogta Francisco bosszúsan. Eltekintve attól, hogy hajnali három óra volt, nem értem, hogy miért ilyen morcos. - Nem is tudom, hogy mi a francért magyarázok itt neked, miközben te valószínűleg Mr.Tökélyt-t szórakoztatod! -
- Jól van, elég lesz! Ne haragudj, egyszerűen nagyon rosszul érzem magam, és úgy érzem bármelyik percben megfulladhatok - motyogtam, és letöröltem egy elszabadult könnycseppet. 
- Jorge ereget? Nyiss ablakot! -
- Te idióta! Egészen Buenos Airestől követtek minket a tévések, és most muszáj úgy viselkednem, mintha még csak nem is ismerném Jorge-t, ami borzasztó fekália ügy! - 
- Elhiszem, nyugalom... Viszont nem azért hívtalak, hogy lelkizzünk - a hangja komolyra váltott, a szívem pedig hevesebben kezdett verni. - Tini, attól tartok, mire hazaérsz én már nem leszek itt. 
- Tessék? -
- Muszáj elmennem. Nem bírom tovább elviselni anyáékat! Nem telik el egy másodperc se, hogy nem emlegetnék fel azt, hogy miattam estél össze és mekkora lúzer vagyok. -
- Ez még nem ok arra, hogy elmenj, Francisco! Hamarosan én is indulok haza és akkor közösen megbeszéljük, mint mindig... Könyörgöm, ne tedd ezt - Már a feltételezés is, hogy a testvérem távol legyen tőlem, megsebzi a lelkemet. Nem bírnám ki Francisco nélkül, mi mindig egy duót alkottunk. 
- Szükségem van rá, Tini. Nekem kell ez az utazás. Talán az egész életem megváltozik... El kell mennem. Különben elveszíthetek valakit, aki az életemet jelenti. - A hangja elcsuklott a mondat végén. Némán beharaptam az ajkam, és tekintetemet a plafonra szegeztem, majd halkan felzokogtam. Percek múlva is hallgattam ahogy a bátyám a vonal túlsó végén szipog, majd nagy levegőt vesz és megköszörüli a torkát. 
- Miatta mész el? A barátnőcskéd miatt? Fontosabb lett neked egy lány, akit még alig láttál, mint a húgod? Valld be Francisco, Shelby miatt mész el, igaz? - mérgelődtem.  
- Igen, Tini. Sajnálom. -
- Néha azt kívánom, bárcsak ne ismernélek. Engem elhagynak, Francisco! És ez ellen nem tehetek semmit. Te viszont a testvérem vagy, és nem mehetsz el! Nagyon sok mindent elnéztem neked, még azt is, hogy miattad lelépett a legjobb barátnőm és beállítottál egy Brit senkiházival, de ez már sok! - kiabáltam dühösen. 
- Jó, nyugodj meg! Akkor nem megyek... - suttogta. 
- Ha elmész én utánad megyek, esküszöm! - fenyegetőztem. 
- Megértettem! Nem megyek sehová - 
- Rendben. Ne haragudj, hogy kiborultam, szeretlek. Később beszélünk, rendben? - És már le is tette a telefont. 
Nem tudom, mi ütött belém. De nem bírnám elviselni, ha még egy ember kilépne az életemből, aki ennyire fontos számomra... Sarah elment, jött Shelby. Jorge elmegy, de vajon ki jön helyette? 
A következő pillanatban kopogtak az ajtómon. Kómásan kitápászkodtam az ágyból, megdörzsöltem a kisírt szemem, és kitártam az ajtót. Ha eddig még nem lepett meg semmi, akkor teljes mértékben kifutott a vér az arcomból. 
- Te meg mi a francot keresel itt? - kérdeztem, és végigmértem a sötétvörös, ázott tincseket. 

Francisco 

   Percek múltán is Tini szavai jártak a fejemben. Kénytelen voltam az alvásra koncentrálni, úgy éreztem, egyre beljebb szív a hazugság örvénye. Akárhová megyek, bármerre nézek, mindenről Sarah jut eszembe, és a tény, miszerint: Ha nem megyek, elveszítem. 

Mindenki azt hiszi, Shelby valós személy, pedig nem. Ő az én titkom, a személy, aki eszembe juttatta Sarah-t, és a születendő kisfiamat, a viharos időszakokban. Sosem létezett. Hiszen, ha az ember szerelmes, örökké az is marad. 

Életem legnagyobb marhaságát készültem elkövetni. Elszántam felugrottam az ágyamról, és a szekrényemhez indultam. Minden ruhának az a jellegzetes öblítő illata volt, amiről mindig a húgom jutott eszembe. Percekig álltam és a sötétségben próbáltam átlátni az óriási kuplerájt, amit magam után hagytam. A bőröndöm már kitárva várt, csakis arra, hogy eldöntsem, mit akarok. Eldöntöttem. A családom mellett a helyem. San Franciscóban. Sebesen megmarkoltam a földön hagyott ruháimat, és egy dobásra mindet a bőröndbe gyűrtem. A közös képeimet lerántottam a falamról, és azokat is begyűrtem. 

A mobilomat a sporttáskám oldalába csúsztattam, amit azonnal a vállamra kaptam. Hajnali négy. Muszáj igyekeznem. 

Remegő léptekkel kitártam a szobám ajtaját, és lábujjhegyen  kiléptem a folyosóra. Tini üres szobája előtt elsétálva elkapott a lelkiismeret furdalás. Hazudtam neki. Az egyetlen embernek, aki mindig mellettem volt. A lépcső ragadt attól a sok tisztítószertől, amit anya délelőtt szétkent, nehogy még egy baleset történjen. Erősen kapaszkodtam a korlátba, de a hajnali sötétségben mégis megcsúszott a lábam, és a telefonom végigbukfencezett a falépcsőn. Minden kisebb koppanásnál grimaszt vágtam, bár tudtam: Ennek annyi. Amikor letérdeltem, hogy felvehessem, a pókhálósra repedt képernyőben a saját arcomat láttam. 

- A francba! - szuszogtam és tehetetlenül a sarokba hajítottam a használhatatlan készüléket. Az üvegajtón keresztül láttam a Buenos Aires-i felkelő napot, és Tini mély' alvó kutyáinak feje búbja is megvillant a sötétségben. Mély levegőt vettem, és kitártam az ajtót. Még egyszer utoljára visszanéztem a családi házra, majd egy egyszerű lépéssel kiléptem a hűvös reggelbe. - Ideje menni - gondoltam, és a bőröndömmel együtt elindultam a macskaköves kis úton, ami egyenesen az autómhoz vezetett. Felcsaptam a csomagtartót, bedobtam a sporttáskám és a sötétszürke bőröndöm, majd fáradtan beültem a kormány mögé. Ne félj, Francisco! Merj és cselekedj! Mert a jövőd múlik rajta! 

- A fél ötös San Francisco-i járat három perc múlva indul. Kérjük kedves utasainkat, kezdjék meg a beszállást! - mondta a monoton női hang. Mély lélegzetet vettem, és minden erőmet összekapva megmarkoltam a bőröndöm fogantyúját. Öt, négy, három, kettő. Ég veled, Buenos Aires!