Sección 15 - Nem vagyok több...

  Fogalmam sincs, hogy történt, de az éjszaka folyamán egy pillanatra sem hunytam le a szemem, holtomban. Istenem, annál szívszaggatóbb lesz kimondanom, minél jobban kezdem elhagyni magam... 

  Az éjszakát Sarah ágya mellett töltöttem,  mivel egész este virrasztott. Nemcsak én, ő is. Az ágy oldalának dőlve, háttal ült a földön, egy tucat elhasznált zsebkendő között. Volt, amikor zokogott, és volt, amikor csöndben szitkozódott, nehogy meghallja valaki. 

  - Bárcsak itt lennél... Bárcsak - suttogta, keze között egy tőlem kapott láncot szorongatva. 

  - A mennykő esne beléd, de hisz itt ülök melletted! - zsörtölődtem, és én is mellécsusszantam. 

Ha annyit mondok, hogy teljesen elegem van az átmeneti halálból akkor meg sem közelítem a valóságot. EZ EGY ROHADTUL SZAR HELYZET! Félek, fázok, elegem van és még éhes is vagyok. Legszívesebben bömbölnék, de ilyenkor anya mindig azt mondja, hogy "Verd a földhöz a segged, hátha változik valami." Istenem, de hiányzik... 

  - Esküszöm, ha magadhoz térsz, és én még itt leszek, együtt ivartalanítjuk majd a párodat... - motyogta maga elé, mire hangosan felnevettem. Imádom ezeket a beszólásait, mindig hangosan ordítozok utána, mint egy eszeveszett. Lehet, hogy ez mást elborzasztana, de engem csak még szorosabban köt a legjobb barátnőmhöz. 

  - Olyan szívesen itt maradnék - suttogta. 

  - Akkor miért nem maradsz? Mégis ki a franc kényszerítene arra téged, hogy itt hagyj minket? - kérdeztem hitetlenkedve, de a tudat, hogy magamban beszélek, még jobban felhergelt. 

 A következő pillanatban, Francisco lépett be a szobába. Néma csönd borult mindenre, engem is beleértve. Sarah csak ült, arcát a tenyerébe temetve, nem nézett a bátyámra. Ahogy láttam, ahogy Francisco egy helyben toporog, a szavakat keresve, akaratlanul is elmosolyodtam. Ilyen volt ő akkor is, amikor legelőször megpillantotta Sarah-t. Azt a látszólag vaskalapos és karizmatikus lányt, aki az egész világot a tenyerében akarta hordozni. És a bátyám volt az, akinek sikerült végleg megszelídíteni. 

  - Szia - intett fél kézzel. Sarah felvont szemöldökkel a bátyámra nézett, és lesajnálóan csóválni kezdte a fejét. 

  - Neked is, szia - intett vissza, majd mindketten elnevették magukat. - Ha csak köszönni akartál, akkor bejöhettél volna úgyis, mint egy férfi, és nem úgy, mint egy szűzkislány - nevetett Sarah, mire Francisco lehajtott fejjel vörösödött. 

  Ahogy ott néztem őket, kimondhatatlan boldogság és büszkeség fogott el egyszerre. Annyi filmet láttam már, aminek a vége az, hogy a pár ketté válik, majd új életet kezdenek egymás nélkül. Boldog voltam, hogy Franah, sosem fog erre a jövőre jutni. Vagyis, egészen addig, azt hittem... Büszke voltam a bátyámra, hogy egy ilyen kedves és különleges lányt fogott ki magának, mint az én legjobb barátnőm. Hisz, fiatal és híres, annyi kétszínű libát össze tudott volna szedni, de ő mégis... A legegyszerűbbet választotta, aki belül mégis a legegyedibb. 

SARAH

  - Néha hatszor átgondolom, hogy miért is szeretlek, amikor ilyen kedves vagy velem - nevetett, és vörösen égő arccal levetette magát mellém. Mosolyogva a szemembe nézett, majd ujjait szorosan az enyémekre kulcsolta. Sóhajtva a vállára hajtottam a fejem, és így ültünk hosszú perceken keresztül, a sötét szobában. 

  - Szerelmes vagyok beléd - suttogta, tekintetével a plafont pásztázva. Fogalmam sincs miért, de a szívem egyre hevesebb ütemet kezdett verni, ezektől a szavaktól, pedig olyan sokszor hallottam már. - EGY kibaszott éve szerelmes vagyok beléd - folytatta, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam.

  - Én is, egy kibaszott éve vagyok szerelmes beléd - nevettem. Szemeiben láttam azt a ragyogást, amit már olyan rég láttam, a külön töltött idő miatt. Nem is kellett több, azonnal magához vont és hosszasan megcsókolt. Mit is mondhatnék, talán ez volt az, ami eddig életben tartott. Hisz, minden ember életében van egy olyas valaki, aki miatt kötelességnek érezzük a harcot, az álmaink valóra váltása érdekében. Nekem is volt egy álmom. Szőke herceg fehér lovon, és egy életre szóló utazás egy boldog világban, a családommal. Ki hinné, hogy ez az egész hamarabb el fog jönni, mint azt ahogy én terveztem. Fél karjával átkarolta a derekam, majd szabad kezét a pólóm alá csúsztatta, és végigsimított a gerincemen. Szorosabban vont magához, mégsem hagyhattam, hogy a vágyait szabadon eressze. Óvatosan elhúzódtam tőle, és két tenyeremet a mellkasához nyomtam, hogy távol tartsam magamtól. 

  - Figyelj rám - kezdtem, de nem hagyta hogy befejezzem a mondatot. Vörösen égő arccal hátravetette magát, és fürgén felmászott az ágyára, falat kreálva ezzel. Falat, kettőnk közé. Éreztem, hogy ez lesz a vége. Hogy a titkolódzás egyszer a kapcsolatunknak is ártani fog. Istenem, mennyivel könnyebb lenne, ha elmondhatnám neki az igazságot. 

  - Kérlek, ne sértődj meg! - könyörögtem, de némasággal büntetett. - Istenem, ilyenkor úgy viselkedsz, mint egy nyolc éves kislány akinek elvették a nyalókáját! Egyszerűen szánalmas...! - szitkozódtam, ő pedig mérgesen rám mordult. 

  - Még hogy én vagyok az aki úgy viselkedik, mint egy kisgyerek? Te vagy az aki próbál ellökni magától! De igen, lehet, szánalmas vagyok. Ha érett férfiként viselkednék már régen faképnél hagytalak volna téged az irritáló hangulatingadozásoddal együtt. Allergiás vagyok rád ilyenkor, remélem tisztában vagy vele! - tombolt, nekem pedig újra könnyekkel telt meg a szemem. 

  - Ne beszélj így velem! Fogalmad sincs arról, hogy miken megyek keresztül! - zokogtam. 

  - Egy éve annak, hogy egy párt alkotunk! Szerinted van olyan problémád amit nem tudnék rólad? Minden kis szösszenetedet ismerem, és vajon miért? Mert szeretlek te bolond! És nagyon rosszul esik az, hogy én mindent megteszek érted, te pedig ezt csinálod velem. Folyton sértegetsz és lehordasz mindennek, ami engem nagyon bánt, akár felnőtt vagyok, akár nem - motyogta maga elé. 

  - Töketlen vagy, ennyi az egész. Egy felnőtt férfi nem avatkozik bele a húga életébe, ha neki még az sincs. Nem csalja meg a barátnőjét egy prostituálttal... Egyszerűen gyerekes vagy - mormoltam és egy zsebkendővel letöröltem az elszabadult könnyeim. 

  - Rohadtul leállíthatnád magad. Chen nem prostituált, még csak nem is rossz szerető. Igazán különlegesnek érezhetnéd magad - 

  - Hallod te magad? Akkora seggfej vagy! - keltem ki magamból. 

  - Még hogy én? Ez azért elég vicces. Te vagy a rendíthetetlen ólomkatona, akinek a szíve is jégből van. Ez persze számodra meg sem kottyan, hisz te már a legelső pillanattól kezdve maga voltál a megtestesült keménység. Esküszöm, egy acélötvözet hozzád képest lószar! - magyarázott lesajnálóan. 

  Utáltam az egész helyzetet. Mindent. Azt, hogy káromkodunk, azt hogy veszekszünk, és azt, hogy így fogunk végleg elválni. De félreértés ne essék, Fran sosem volt ilyen. Mindig is kedves volt és megértő, tényleg hálás lehetnék, jól mondja. Mégis, a szívem mélyén még mindig azt érzem, hogy a legjobb az lenne ha elmennék örökre. Mindenki ezt vágja a fejemhez. Sose felejtem el az emlékeimet. Az első csókunkat, az együtt töltött gyönyörű estéket... De a legnagyobb baj mégis az, hogy azokat sem tudom elfelejteni, akik már az elejétől fogva a vesztemet akarják. Hogy kik? Yio, aki azt mondta, hogy nem vagyok több, mint egy semmittevő újságíró. Mariana, aki a saját karjával rángatott ki a házából, hogy nem vagyok elég jó a fiának. Alejandro, aki a fülem hallatára mutatta be egymásnak Francisco-t, és Chen-t, azt mondva, hogy úgy lesz a legjobb ha kitöröl az életéből. Stephie, aki a legelső pillanattól kezdve mindent megtett, hogy az legyek, aki valójában vagyok. Egy senki. Jorge, aki egy este azért korholt, mert hagytam, hogy Martina élete veszélybe kerüljön. Azt mondta, hogy nem olyan barátot érdemel, mint amilyen én vagyok.

  - Hagyd abba a tombolást, kérlek - szólaltam meg. 

 - Hogy hagyjam abba? Folyton sértegetsz és lehordasz mindenféle szennynek! Esküszöm, ha nem ismernélek jobban azt hinném, terhes vagy! - üvöltött, bennem pedig egy pillanatra megállt az ütő. Az az átkozott "t"- betűs szó... Éreztem, ahogy a gyomrom görcsbe rándul, és Francisco is a földbe gyökerezett egy pillanatra. A szívem kihagyott pár ütemet, tehetetlenül felnyögtem. 

  - Az isten verje meg... - motyogta maga elé, és a hajába túrva a földre csúszott. Némán ült előttem, egy szót sem szólt. A fájdalomtól, ami a mellkasomat szabdalta, nem bírtam egy normális mondatot sem kinyögni.   

  - Könyörgöm, ne haragudj rám - kérleltem, és mindkét kezemmel a hasamhoz nyúltam. 

 Néma csend telepedett le közénk. Ilyenkor egy férfi azokat a kérdéseket szokta feltenni, hogy "hogyan?" és "mikor?" Ő viszont némán hallgatott. Próbált szavakat kiejteni, hangot mégsem tudott kinyögni. Ott helyben képes lettem volna elsüllyedni szégyenemben, de szívem szerint inkább Martinával cseréltem volna.

  - Nem haragszom - nyögte ki. Felvont szemöldökkel kaptam fel a fejem, a szívem egyre hevesebben vert. - Nagyon boldog vagyok. El sem hiszem... Atyaúristen... Mennyi ideje? - hitetlenkedett, én pedig fürgén mellé bújtam. 

  - Terhes vagyok... Két hónapja - mormoltam, mire ujjait ismét az enyéimre kulcsolta. 

  - Apa leszek - nevetett, szinte már hisztérikusan. 

  - Én pedig anya - értelmeztem, és mosolyogva a vállára dőltem. 

  - Mi leszünk a legjobb szülők a világon - mosolygott, és lágy csókot nyomott a homlokomra. - Már csak azt kell kitalálnunk, hogy hogyan fogod eltitkolni... - mormogta, mire ismét belém hasított a fájdalom. 

  Ezért akartam elmenni... De most, hogy Francisco is tudja, tiszta lelkiismerettel mehetek el, egy teljes évre! Tudom, nagy ostobaságot csinálok, de nem fogom hagyni, hogy egy Mariana kaliberű büdös boszorkány a boldogságunk útjába álljon. Huszonkét éves vagyok, és tudom, hogy ha Francisco Stoessel lesz a gyermekem apja, felhőtlen életet fogunk élni. Csak Ő, én, és a pici... Minden porcikám beleremeg, ha belegondolok abba, hogy mi lesz ennek a vége. De senkinek sem kell megtudnia. Ez csak a mi titkunk... Egy életre szóló, és visszafordíthatatlan titok.