Sección 16 - Ha elmentem... (SARAH)

     Az egész éjszakát Frannal töltöttem. Olyan jó volt újra a karjaiban aludni. Vagyis, ha nevezhető alvásnak az, amit mi csináltunk... Hajnalban elálmosodtunk, és megágyazott nekünk a padlón, az üvegfal elé, hogy tökéletes rálátásunk legyen az éjszakai égboltra. A csillagok gyönyörűen ragyogtak, régen éreztem ilyen jól magam. Francisco egyik kezét a fejem alá csúsztatta, hogy a vállán pihenhessek, másik kezével a hasamat cirógatta. Kimondhatatlanul kellemes érzés volt. A jövőnkről beszéltünk. A piciről, és a lehetőségekről, amiket így vet elénk a sors. Francisco kisfiút szeretne, akinek a Noah nevet szánta. Azt mondta, hogy ez a név már régóta a kedvencei között áll, és beleszeretett a névbe. Miközben Ő a fiunkról ábrándozott, én titkon a kislányunkat képzeltem. Ha Francisco génjeit örökli, akkor gyönyörűséges poronty lesz, ellenállhatatlan bongyor fürtökkel, hisz Ő is ilyen volt kiskorában. Engem a Reina név hívogat. Azt jelenti, királylány. Hihetetlen az az érzés, ami bennem zajlik. Az egyik pillanatban teljesen kétségbe voltam esve, hogy itt véget ér az életem, most meg...? Életem szerelmével, nyugalomban a közös jövőnket tervezgetjük, mint egy család. Imádom, már magát a gondolatot is. Félve feltettem a hátulütő kérdéseket is, de Francisco hallani sem akart róla. Pedig, nagyon sok negatívum volt, amit muszáj lett volna szemügybe vennünk... Például, hogy csak huszonegy éves vagyok, és teljes mértékben gyerek. Nem is ez érdekel igazán, csupán az, hogy mit szólnak majd a többiek. Francisco szülei, a barátaink, de legfőképp Tini.  Ő istenem, akárhányszor belegondolok, görcsbe rándul a gyomrom. Hisz ő most odalent fekszik a kanapén, mi pedig boldogan ecseteljük a jövőnket. De sebaj... Én már úgysem lehetek itt, mire ő magához tér. Igen, ezt is az éjszaka folyamán beszéltük meg. Francisco szerint rohadt sokba kerülhet az nekünk, ha Tini rájön minderre, és ha szemtől - szemben találkozunk, úgysem bírnék titkolózni előtte.
  - Akkor megbeszéltük? - kérdezte, és óvatosan megszorította a kezet.
 - Benne vagyok. Ígérem, nem fogom elcseszni. De te is ígérd meg, hogy nem hagysz magunkra minket... - mormogtam, mire felém hajolt és hosszasan megcsókolt.
 - Képtelen lennék rá - suttogta, és a szemembe nézve elmosolyodott. A mosoly, amitől minden kételyem elszállt. 
 - Viszont nem lesz mindig ilyen felhőtlen a dolog Sarah, ezzel muszáj szembenéznünk - morogta. Mindennél jobban szeretlek téged, és most, hogy kialakult ez az egész helyzet, muszáj mindenben kiállnunk egymás mellett. - mondta, és mélyen a szemembe nézett. 
 - Tisztában vagyok ezzel, Francisco. Már akkor átértékeltem a helyzetet, amikor rájöttem erre az egészre. Nagyon sajnálom, hogy nem szóltam hamarabb, de tudod milyen a kapcsolatunk. Egyszer együtt vagyunk, máskor külön, és én ezt... Nem bírom már idegekkel, érted? Tudnom kell, hogy velem vagy és mindig számíthatok rád, még egy év múlva is! - morogtam egyhangúan, és nyomatékosítva a szavalatom súlyosságát, fél kezemmel erősen megszorítottam az ő kezét. Halványan elmosolyodott, és a könyökére támaszkodva nézett le rám. Olyan nyugodtnak tűnt a tekintete. Kiegyensúlyozottnak és bátornak. Feltüzelt ez az érzés, és egy percig minden aggodalmam elszállt. Képesek vagyunk rá és együtt MEGCSINÁLJUK! 
  - Olyan ártatlan vagy - nyögte ki, pár perc némaság után. Felvont szemöldökkel ránéztem, megpróbáltam összerakni a dolgokat. 
  - Terhes vagyok Francisco, biztos vagy benne? - nevettem, ő pedig lassan fölém hajolt és hosszasan megcsókolt. 
  - Huszonkét éves vagy, az istenért! És nem, nem erről beszéltem... Egyszerűen, maga a lényed. Egy makacs és céltudatos nő, aki mindenkit levesz a lábáról. Szerencsés vagyok, hogy nekem jutottál - mosolygott, és mély levegővétellel folytatta. - Tizenkilenc évesen, képes voltál elhagyni Olaszországot, és eljönni ide azért, hogy valóra váltsd az álmaidat. A város leghíresebb újságírója lett belőled, és egy igazi celeb. Az eszedet sosem veszítetted el, mindig itt voltál, amikor szükség volt rád. Velem voltál amikor sírtam, amikor nevettem... Minden jó pillanatom veled töltöttem. Emlékszem a pillanatra, amikor legelőször megpillantottalak. Már akkor felébresztettél bennem valamit, és nem bírtam megállítani a folyamatot. Amikor beléptél a húgom életébe, próbáltalak kizárni az enyémből de nem sikerült. Itt voltál, összeborzolt hajjal, kötetlen cipőfűzővel, és olyan röhejes látványt nyújtottál, hogy muszáj volt a közeledbe férkőznöm. Utána egyre jobban kezdtelek megismerni és végül is, együtt nőttünk fel, nemde? Tini legkomolyabb koncertjekor is velünk voltál, és kiálltál mellettünk. Neked köszönhetem azt, hogy szembe mertem szegülni a szüleimmel, és hogy boldoggá tetted a húgomat. Még most is, remegve emlékszem vissza azokra a pillanatokra, amikor megismertelek. Kellettél nekem, és úgy érzem, te vagy az aki kiegészít. Meg akarom köszönni, hogy vagy nekem, és hogy egy év múlva, csak mi leszünk... Te, a kisbaba és én. Egy nagy boldog család - szavalta, nekem pedig már a puszta gondolattól könny szökött a szemembe. 
  - Annyira szeretlek - nevettem és tehetetlenül felzokogtam. Mosolyogva magához szorított, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem. 
 - Kitaláltad már, hogy hová mész? - suttogta a sötétbe. A szemeim felpattantak, a gyomrom pedig görcsbe rándult. Majd' elfelejtettem, el kell mennem. Francisco szerint minél messzebbre kell mennem a kicsivel, egészen addig, ameddig meg nem születik. Már meghoztuk azt az áldozatot, hogy Ő nem lesz mellettem AKKOR. A szemem előtt leperegtek az események, minden lehetséges helyszínt átgondoltam, de semmi... Sóhajtva oldalra fordítottam a fejem, és a tekintetem megakadt a táskámon. A koromsötét éjszakában is kiszúrtam a ragyogó ékszert, amit még a tizenhetedik születésnapomon kaptam, az unokanővéremtől. Hihetetlennek tűnt számomra ez a pillanat, egy fürge mozdulattal felpattantam Francisco mellett, és szó szerint elvágódtam egy cipőben, egyenesen az ágyra. Eszeveszetten halásztam ki a mobilomat a táskámból, és a fényével megvilágítottam a kis ezüst szívet, amelynek a hátulján egy szöveg volt. Sophia Chroose. A másod unokatestvérem. 
 - Minden rendben? Rosszul vagy? - kérdezte. Sebesen csóválni kezdtem a fejem, és felnyitottam a medált. Egy kis cetli esett ki belőle, azon pedig egy telefonszám volt. 

   Félve az arcomhoz szorítottam a telefont, és vártam, hogy felvegyék. Kicsöng... Kicsöng... Kicsöng... 
 - Igen, tessék, itt Sophia Chroose? - fáradt volt a hangja, a háttérben pedig egy kisbaba sikongatását hallottam. Úristen... Micsoda őrült ötlet, hisz neki már gyereke is van! Legalább nem csak én kezdtem "kicsit" hamar. Francisco érdeklődő tekintettel felült, és törökülésben hallgatott. 
 - Van ott valaki? Figyelmeztetem, ne játszadozzon az idegeimmel, különben könnyen robbanok! - morogta. 
 - Ne, kérem ne! - kiabáltam a telefonba. Francisco visszatartott röhögéstől rázkódó vállal dőlt hátra, az arcom egyre vörösebb, - és vörösebb lett. 
 - Sarah? Te vagy az? - kérdezte, a hangjában teljes meglepettséget éreztem. 
 - Szia, So... Ne haragudj, hogy zavarlak, nem is tudom, hogy mi ütött belém... - kezdtem, de egyből félbeszakított. 
 - Úristen! El sem hiszem, hogy hallak...! - lelkendezett. - Minden rendben? El sem hiszed, mennyire örülök annak, hogy hallom a hangod! - nevetett a vonal túlsó oldalán. 
 - Én is nagyon örülök neked, de figyelj Sophia... Baj van! - motyogtam. 
- Ha megöltél valakit, akkor rossz embert hívsz. Szegény Rosalyn barátnőm már megelőzött téged, neki vagyok a hullaszállító pajtása... - morogta, mire Francisco a hátam mögül hangosan felhorkant a nevetéstől. 
 -  Figyelj, ki van ott veled? - kérdezte. 
 - A párom... - suttogtam. 
 - Ó istenem, neked olyanod is van? Na, most nem pofázok, inkább mond gyorsan! - sürgetett, én pedig megpróbáltam minden erőmet összeszedni. 
 - Szükségem van a segítségedre. Muszáj lenne eltűnnöm, eléggé hosszú időre. Te vagy az egyetlen akire számíthatok, és tudom, már évek óta nem beszéltünk, de nekem mégis te vagy az egyetlen közeli rokonom... Remélem, rád számíthatok - suttogtam, letörölve egy elszabadult könnycseppet. Hosszú némaság következett. Sophia nem reagált semmit sem, én pedig egyre jobban kezdtem azt hinni, hogy életem legnagyobb hülyeségét követtem el ezzel a telefonhívással.  
  - Nem tudom, mit csináltál Törpe de ne félj, rám mindenben számíthatsz. A legjobb barátnőm, Rosalyn Californiában él, velem, a kislányával és a férjével együtt. Megkérdezem, hogy mit tehetek, de ne félj... Nem hagyom, hogy bajod essen! - mondta, és megszakította a hívást. 

    Tehetetlenül hátradőltem, egyenesen Francisco ölébe. Óvatosan magához szorított, és visszafeküdt a földre, velem a mellkasán. Két kezét lassan a hasamra csúsztatta, és lágy csókot nyomott a nyakamra, amitől teljesen megborzongtam. Órák hosszat feküdtünk a földön, teljesen egymásba gabalyodva. Odakint már hajnalodott, az ég alja feketéből lassan rózsaszínné változott, én pedig egyre jobban kezdtem úgy érezni, hogy ennyi volt... Aztán hajnali négykor, megcsörrent a mobilom. Francisco riadtan felkapta a fejét, rendesen megütve ezzel a homlokom. A szemeim felpattantak, izgatottan nyúltam a mobilért. 
   - Bármikor szívesen látunk...! - mondta, én pedig örömtől sírva Francisco karjaiba vetettem magam, kiélvezve az utolsó együtt töltött perceket...