Sección 30 - Noah Augustín Stoessel (Francisco)

   Reggel hat óra. Csapzott hajjal ácsorgok a reptér aulájában, vállamon a kilós sporttáskám. 
Az éjszaka folyamán kaptam egy üzenetet, egy rejtett számról. "Kimegyek eléd, a számod S. adta meg! Ne mozdulj sehová, nincs pénzem nyomozókra! -Y" Először nem tudtam mit reagálni, de hat óra fárasztó út, egy izzadós, klausztrofóbiás vénember mellett teljesen leszívja az embert. Egy gyors "Oké." után pedig újra kiütött a pállott hónaljszag. Fél órányi eszméletlenség... Juhú! 
A mobilom újra, - meg újra megrezzent a zsebemben, mégsem voltam képes előhalászni. Minden zavaros pillanatomban csak két dolgon járt az eszem. Tini, és az újdonsült családom. Félreértés ne essék, egy másodpercig sem bántam meg, hogy eljöttem otthonról, hiszen én csak ÍGY lehetek boldog. De a kishúgom arca minden zajos másodpercben ott lebeg a szemem előtt, és képtelen vagyok szabadulni tőle. A szívszaggató lelkiismeret furdalásról nem is beszélve. 
- Uram, elnézést - lépett mellém egy öltönyös férfi. - Megkérdezhetem, hogy mi a probléma? -
- Miért lenne bármi probléma? - kérdeztem értetlenül és akaratlanul is szorosabban markoltam a táskám pántját, mintha csak attól félnék, hogy bármelyik pillanatban kirabolhat, én pedig egy tehetetlen vénember vagyok. 
- Ne haragudjon, de Én itt dolgozom, és az is benne van a szakmai előírásomban, hogy ha valami ide nem illő, illetve furcsa dolgot észlelek, kérdezzek rá vagy tegyek ellene - sóhajtott unottan, és a tekintetében ott bujkált a feszültség. Természetesen. Ezt biztos többször is elmondja egy nap. 
- Úgy nézek ki, mint egy terrorista? - A hangom talán élesebben csengett, mint ahogy terveztem... 
- Ilyenkor azt kéne mondanom, hogy eszem ágában sincs ítélkezni a vallások és emberek közt, de remélem megérti ha azt mondom, úgy néz ki, mint egy pedofil - bökte ki. 
- Ne szívasson- már, ember! - mondtam és fáradtan kétrét görnyedtem. - Hat órát utaztam egy fapados roncson egy izzadt hólyag mellett, akinek olyan szélgörcse volt, hogy olyat maga még nem érzett, mögöttem pedig egy copfos kislány, aki azért hisztériázott, mert az anyja pasit kukázott a Tinderen! Ne szórakozzon velem! Én csak azért vagyok itt, hogy lássam a születendő gyermekemet! Értsen meg, én engedjen be a mosdóba! - keltem ki magamból, és bosszúsan elindultam a hústorony mellett, aki egy egyszerű mozdulattal megakadályozott és a nyakam köré fonta a karját.  
- Mi dolga van a mosdóban? - kérdezte fojtott hangon. 
- Felgyújtom a hajam és a seggemre tetováltatom az anyám nevét! Maga szerint mi dolgom van?! - kérdeztem és hisztérikusan felnevettem. A kigyúrt ember összeráncolt homlokkal méregetett, majd sajnálkozón megpaskolta a vállam. 
- Ne haragudjon, ez egyikünknek sem nyerő nap - morogta és elállt az utamból. 
- Az biztos! - csattantam fel. - És mielőtt megkérdezné... Eszem ágában sem volt a faromra tetoválni bárki nevét is - jegyeztem meg mellékesen. 
- Ne is! Borzalmasan fáj és székletelésnél igazán kellemetlen... - szörnyülködött, és meg mernék rá esküdni, hogy mindkét kezét a farára tette! 
- Ömm... Oké. Értem - suttogtam. - Azért köszönöm a tippet, sosem felejtem el. Örülök a találkozásnak, Mr Reptérőr úr! - próbálkoztam és széles vigyort erőltettem az arcomra. 
- Én is örülök, Mr Pedomaci - kacagott és hézagos fogsorával rám mosolygott. 
- Megtenné, hogy nem hív így? Napok kérdése és apa leszek, nem hiszem, hogy örülnék annak, hogy pedofilnak tartanának - 
- Elnézést, ezt a kislányomtól hallottam. Azt hittem valami aranyos jelentése van! Én nem gondoltam volna... Basszus! Fel kell hívnom az anyósomat! - mondta vörös arccal és sebesen elrohant mellettem. 
Felvont szemöldökkel elindultam a mosdó felé, és amikor beértem, a táskámat a legközelebbi sarokba hajítottam. Zombiként odavonszoltam magam a mosdókagyló elé, és hideg vízzel átmostam az arcomat. A homlokomról legördülő jeges cseppek újra életerőt töltöttek belém. A neonfények gyatra megvilágításában belenéztem a repedt tükörbe, és szó szerint elszörnyedtem a látványomtól. Utálom ezeket a fényeket. Az összes mitesszer és kósza szőrszál megvilágítódik, így az ember fia úgy fest, mint egy ápolatlan hobó. Ami részemről részben igaz is. 
A némaságban felcsendült a húgom legújabb dala. A hangjától összerezzentem, de széles mosollyal az arcomon emeltem a fülemhez a telefont. 
- Itt a világ legboldogabb embere - szóltam. 
- Itt pedig a világ legnagyobb bálnája! - zokogott a telefonba Sarah. Pontosan tudom, hogy ez az egész a hormonok hibája -hiszen ezer könyvet elolvastam már- de képtelen vagyok hozzászokni ahhoz, hogy egy nő sír a közelemben. 
- Mi történt már megint? - kérdeztem nehezedő mellkassal. 
- Nem érzem túl jól magam, Francisco! Könyörgöm, gyere végre ide! -
- Nyugodj meg, kérlek - könyörögtem. - Már itt vagyok a reptéren. Fél perccel ezelőtt pedofilnak, és terroristának néztek. Ha megérkezik a fuvarom, onnantól nincs visszaút, megígérem - trilláztam, és már a gondolattól is, hogy a családommal lehetek, könnyeket csalt a szemembe. 
- Én kis pedofil terroristám - kacagott fel a könnyein keresztül. - Szeretlek. Ugye tudod? 
- Örökkön örökké - hunytam le a szemem, de az arcomon legördülő könnycsepp nem ismert határokat. 
- Sírni fogok - figyelmeztetett, mire akaratlanul is felnevettem. - Ne vihogj, te barom! A hasam beszorult a mosógépbe! - 
- Miért dugod a pocakod a mosógépbe? - kérdeztem értetlenül. 
- Gondoltam kiszedi belőlem a gyereket, SZERINTED MI A FRANCÉRT?! - kérdezte hisztérikusan. - Beleejtettem a fülbevalómat a dobba, és muszáj volt kiszednem. De mivel olyan magas  vagyok, mint egy locsolókanna, hoztam egy széket, hogy ráállhassak, de amikor behajoltam, beszorultam! Nem tudom, mi van ezzel a gyerekkel, de ha ennyire ragaszkodik a mosogatógépekhez, elküldöm háziasszonynak - morgolódott, és egy hangos morajlás után, mély sóhajtás szakadt fel belőle. - Kiszabadultam! - 
- Na ez az én idegbeteg barátnőm, akibe beleszerettem - kacagtam. 
- Igen, én vagyok, aki hamarosan világra hozza az idegbeteg utódját is! - szipogott, de a hangján tisztán hallottam, ahogy elmosolyodik. 
- Ugye jól van? - kérdeztem fojtott hangon. 
- Elevenebb, mint valaha - suttogta. - Már csak az apukájára vár! -
- Aki hamarosan mellette lesz - néztem a tükörbe elszántan. - Most viszont megyek, mert a Reptérőr még a végén azt hiszi, robbantani készülök... - motyogtam, és letettem a telefont. 
Egy egyszerű mozdulattal a hajamba túrtam, és az eredeti megjelenésemmel -mint egy csöves- kiléptem a hófehér aulába. Nem gondolná az ember, hogy pár perc után, így megtelik egy kihalt terület... 
Az idegen arcok között teljesen elveszettnek éreztem magam. A vállamon nehezedő sporttáskám, és a kezemben szorongó bőröndöm volt az egyetlen kapcsolatom a külvilággal, hogy el ne taknyoljak. A nagy tömegben határozott szorítást éreztem a vállamon. A térdem megroggyant az erős marok alatt, és felkészültem rá, hogy megint a Reptérőrrel találom szemben magam. Összeráncolt szemöldökkel megfordultam, de előttem csak egy rózsaszín hajú lány ácsorgott, szakadt ruházatban. 
- Nincs pénzem! - vágtam rá, még mielőtt felfoghattam volna, hogy ki is áll előttem. 
- Barom! - sikította és erőset sózott a vállamra. Nem kellett több, hogy rájöjjek, a húgom legnagyobb ellensége vicsorog rám. Akaratlanul is hátrahőköltem, és a tenyeremet az arcom elé kaptam. 
- Te meg mi a francot keresel itt? Azt ne mondd, hogy itt dolgozol, mert esküszöm magam alá csinálok! - meresztgettem a szemem. 
- Érted jöttem! - szűrte a fogai közt. 
- Parancsolsz? - kérdeztem teljesen összezavarodva. 
- Hosszú történet, majd az autóban elmesélem - sóhajtotta lemondón és kikapta a kezemből a bőröndömet. 
- Figyelj, Yio, ne érts félre, de én a legkevésbé sem bízom meg benned - morogtam. 
- Á, hogy is értenélek félre? - kérdezte gúnyosan. - Hát, akkor a lelkedbe taposok,  Szőke Herceg, mivel perpillanat, én vagyok a szerelmed egyetlen barátja. Szóval, MINDENT tudok, Észkombájn - morogta. 
- Szóval... Akkor te most... Bosszút fogsz... - kérdeztem remegő gyomorral. 
- Nem, nem, nem! Eszem ágában sincs. Nincs miért haragudnom, Francisco, és semmi okom sincs tönkretenni az életedet - vágta rá. 
- Köszönöm -
- Nincs mit köszönnöd. Sarah mindkettőnkért tett valamit. Neked a társad lett, nekem pedig a barátnőm. - nyögte ki, és kilépett a fotocellás ajtón, a hűvös reggelbe. 

***

   A lakáskulcsom a zsebemben csüngött, miközben fél kézzel megnyomtam a lift gombját. Yio kipirosodott arccal sétált be mellém, és egy határozott rántással behúzta a bőröndömet. Az ide vezető úton tisztáztunk mindent, ami az elmúlt nyolc hónapja történt. Elmesélte Sarah legkisebb problémáit is, én pedig beavattam a Buenos Airesben történt eseményekbe. Széles mosollyal hallgatta a húgom, és Jorge szerelmi történetét, én pedig zokogva hallgattam, ahogy az ultrahang élményeiről trillázik. 

Most viszont egymás mellett ácsorgunk, mint két barát, és várjuk a legelső találkozást. 

- Ne izgulj már! - suttogta mosolyogva. 

- Nem tehetek róla... Annyira hiányzott már - motyogtam és tovább tördeltem az ujjaimat. Egy óvatos mozdulattal rácsapott a kezemre, és ujjait az enyémekre kulcsolta. Hálásan a szemébe néztem, mire halványan elmosolyodott. A csilingelő hang jelezte, hogy megérkeztünk. Szabad kezemmel még szorosabban markoltam a sporttáskám pántját, és kiléptem az aranyozott márványpadlóra. Yio óvatosan megpaskolta a vállamat, és előre ment, hogy ajtót nyithasson. Viszont amikor odaért, teljesen földbegyökerezett. Falfehér arccal mellé futottam, és az ajtón díszelgő sárga cetlire meredtem.

- "Itt az idő!" - olvasta Yio, majd  üveges tekintettel rám meredt. 

- A picsába... - morogtam és ingerülten a falba ökleltem. 

- Még nincs veszve semmi, Francisco! Még utolérhetjük őket, és te is ott leszel - nyugtatott. 

- Ki tudja, hm? - néztem rá, bár a könnyeimtől nem sokat láttam. - Mi van akkor, ha ezt már órákkal ezelőtt írta? A gyerek nem is erre a hónapra van kiírva! Mi van akkor, ha valami baj történt? - soroltam magamban, a rosszabbnál rosszabb lehetőségeket. 

- A szülést lehetetlen időhöz kötni, te barom! Szépen elindulunk, és tíz percen belül oda is érünk! Csak ne parázz már! - könyörgött. 

- Jó, jó! Csak induljunk már! - 

A táskáimat elhajítottam, és azonnal a lift felé indultam, Yio-val a nyomomban. Ez nem gyakorlat.. Szülnünk kell! 

***

   A kórház folyosója egy labirintusra emlékeztetett. Mindenhol végeláthatatlan utak, és névtelen emberek. Elindultam az egyik oldalon, és ugyanott lyukadtam ki. Borzalmas. 

Yio megragadta a karom, és együtt elindultunk a megfelelő hely felé. Az idő megállt, és minden más is köddé vált. Csak Én voltam, és a családom. Egy eldugott folyosón, sírás zaja harsant fel. Álmomban is megismerem, ez Sarah. A szívem egyre hevesebben vert, és mire észbe kaptam, már én is sírtam. Egy hamis kérdés hangzik fel: Hol az apuka? 

Az óra megállt, és minden vér elhagyta a testemet. Sarah éles sikítása, és egy fájdalmas ordítás: Francisco, hol vagy már?!

 Nem kellett több számomra, minden erőmet összeszedtem, és megindultam a hang felé. Egy ősz hajú, zöld köpenyes asszony, üveges tekintettem meredt rám, és mintha mindent leolvasott volna rólam, bólintott egyet, és elállt az utamból. Szinte beestem az ajtón, az arcom a földet súrolta, de megérte. A következő pillanatban felemeltem a fejem, és a tekintetem Sarah-éval találkozott. 

- Szeretlek! - kiabálta, és egy fájdalmas ordítás után hanyatt vetette magát a kórházi ágyon. 

- Én is szeretlek! - pattantam fel, és sebesen mellé ugrottam. A szíve hevesen vert, az izzadságtól a homlokára tapadtak a tincsei, de számomra még mindig tökéletes volt. Egyedi, és tökéletes. Mint a legelső találkozásunkkor. 

Éles sírás töltötte meg a szobát. Most nem én, és nem is Sarah zokogott. A vastekintetű asszony egy pongyolával a kezében felénk hajolt, és letette elénk az aranyhajú kisbabát. 

A tekintete kéklett a könnyektől, és amint megláttam, nem bírtam megállni. Újra felzokogtam. 

- Kicsikém - pillantott rá Sarah. 

- Isten hozott, Noah Augustín Stoessel! - suttogtam és könnyektől vöröslő szemmel megcsókoltam a kisfiam homlokát, majd a nőt is, akit a világon a legjobban szeretek. Megcsináltuk. Együtt. És mostantól minden megváltozik. Apa lettem. Végre egy álom, ami valóra vált... 

Gyermek neve: Noah Augustín Stoessel 

Születési dátuma: 2016. Április 24. 

Anyja neve: Sarahfina Muller Scott

Gondviselő/Édesapa neve: Francisco Augustín Stoessel Muzlera

Helló, világ! Megérkeztem! :)