Sección 32 - 'Sajnálom' és 'Szeretlek'

   Nem bírom tovább. Besokalltam. Tegnap éjszaka feltúrtam az egész szekrényemet, és minden második holmi Jorge cucca volt. Egy sötétkék inget tartok a kezem között. Az ujjaim átsiklanak a bársonyos anyagon, majd lassan az orromhoz emelem, hogy mélyen átjárhasson az illata. 

Tegnap este, amikor Cayo elment, elhatároztam, hogy a kezembe veszem az irányítást, és földbe taposom azt az irritáló nőszemélyt. A gond csak az, hogy a lelkesedésem eddig tartott. 
Dühösen megmarkolom a kék anyagot és egy határozott mozdulattal megtépem az anyagot. A szememet a könnyem égeti, aminek nem engedhetek utat. Felnyalábolok egy adag férfiruhát a szekrényből, és az ablakhoz rohanok. Szabad kezemmel kitárom az üvegajtót, majd megmarkolom az erkély korlátját, és egy hangos üvöltéssel minden ruhát lehajítok az emeletről, amiknek egy része a szálloda medencéjében landol. A szakadt, sötétkék ing még pár másodpercig a vízfelszínen lebeg, majd a világos anyag lassan átszíneződik, átjárja a víz, és teljesen elmerül. Elfojtott sikollyal levetem a fejem, és a szemem sarkából megpillantok egy fehér pólót. Azt a pólót, amit még én vettem neki... 

Lassan visszasétáltam a lakosztályba, és levetettem magam a vetetlen ágyra. Maró érzés járta át az egész testemet. Az arcomat a párnámba fúrtam és hagytam, hogy elöntsenek az érzelmek. Az egész testemet rázta a zokogás, mégis, mintha átmosott volna bennem mindent, ami felgyülemlett bennem az elmúlt napokban. 
Pár perc múlva, kopogtak az ajtón. Megpróbáltam halkabban venni a levegőt, hogy legalább a lakosság egy részének ne legyen nyilvánvaló, hogy egy világsztár döglődik a legfelső emeleten, de nem sikerült. A zár kattant, az ajtó lassan kinyílt. Reflexből felkaptam a fejem, és egy férfi alakja rajzolódott ki a sötétben. De nem Jorge. 
- Zavarok? - kérdezte Cayo, és megállt az ajtóban. Próbáltam letörölni a könnyeimet, de kevés sikerrel. Úgy néztem ki, mint egy szaunázó panda. 
- Nem vagyok igazán lelkizős kedvemben - mormogtam és magamra húztam a fehér takarót. 
- Ne félj, én sem... - suttogta. - Jorge? - váltott témát, mire némán bólintottam. 
- Mit csinált már megint az a barom? - sétált beljebb és becsukta maga mögött az ajtót. 
- Épp ez az. Semmit. Mert egyáltalán nem látom őt -
- Arra gondolsz, hogy Ő és Lizy? - 
- Miért, te mire gondolnál a helyemben, Cayo? Biztos malmoznak, vagy Jorge épp megveri billiárdban, szerintem is - mondtam gúnyosan és unottan felsóhajtottam. 
- Lehetnél pozitívabb is. Bízz magadban! - mondta és leült mellém az ágyra. 
- Állj le ezekkel a Sri Chinmoy bölcsességekkel, különben esküszöm, megtépem magam és,kirohanok a világból! - siránkoztam, mire hangosan felnevetett. 
- Honnan tudtad, hogy őt idézem? - kérdezte kacagva. 
- Még az általánosban volt egy tanárom, aki folyton ilyenekkel traktált minket. Pingu-nak neveztük, mert úgy járt, mint egy beszívott pingvin... - suttogtam, mire Cayo még hangosabban nevetett. 
- Nekem annak idején az informatika tanárom volt ilyen. Folyton azért panaszkodott, mert a felesége elfelejtett kenőmájast venni a boltban. Egész évben a "májkrémes teknős" volt az osztály aranyköpése. Óra közben valaki mindig felajánlotta, hogy kimegy a boltba, és vesz májkrémet, mert a tanár mindig tartott magánál egy teknőst. Beteg ember volt, szegény - mormogta, mire kitört belőlem a nevetés. 
- És mi lett vele? Boldog párkapcsolatban él a teknőssel? - kérdeztem mosolyogva. 
- Á, dehogyis! A teknős veszett volt és amikor megharapta a tanáromat, megőrült és leugrott az emeletről - nyögte ki. 
- Basszus, ez azért durva... -
- Annyira azért mégsem - vont vállat. - Egész életében kattos volt szegény. A legelső nap úgy esett be az ajtón, hogy ég a suli, pedig csak becsöngettek. Sosem volt ki a négy kereke, de nagyon menő pasas volt - mondta. 
- Köszönöm, hogy felvidítottál - sóhajtottam és szorosan magamhoz öleltem. Éreztem, ahogy teljes testében megrendül, meglepte ez a mozdulatom. Ahogy engem is. 
- Azt hiszem, beszélnetek kellene - suttogta és óvatosan eltolt magától. 
- De nem akarok. Ha beszélni akar velem, feljön és elmondja, amit akar - mondtam és közelebb húzódtam hozzá. - Gyönyörű szemed van - suttogtam és a szabad kezemmel megsimítottam az arcát. A szoba forgott velem, úgy éreztem csak Cayo és én vagyunk az egész szállodában. 
- Jól érzed magad? - kérdezte fojtott hangon, mire bénán elnevettem magam és két kezem közé fogtam az arcát. 
- Ezt én is tudni szeretném! - szólalt meg egy hang a hátam mögül, mire akaratlanul is megfordultam. 
- Jorge... - suttogtam mosolyogva, de a következő pillanatban nagyot fordult velem a szoba, én pedig tehetetlenül hátrarogytam. 

***

- Doktor úr, ugye minden rendben vele? - hallottam meg Jorge hangját. A szememet megpróbáltam kinyitni, de nem sikerült. Mindenfelől erős fényű lámpák világítottak meg. 

- Megkérdezhetem, hogy ki maga? - kérdezte az orvos, de a hangja teli volt rosszallással. 

- A barátja vagyok! - szakadt ki belőle és erősen megmarkolta a kezem. - Ugye minden rendben van vele? - ismételte kimért hangon. 

- Természetesen, semmi komolyabb baja nem esett a kisasszonynak. A tünetek arra utalnak, hogy tüdőgyulladás. A hirtelen felszökő láz, a fájdalmak. Viszont egyet nem értek. Hogy kapott ez a gyerek tüdőgyulladást az ország egyik legmelegebb pontján? - kérdezte az orvos. Már megint kezdődik. Ez a gyerek. 

- Kérem, ne szólítsa gyereknek! - kérte ki magának Jorge. - Hirtelen érte őt a jeges víz, nem tudta megszokni, gondolom ez történt -

- Figyeljen rám, Jorge. Ugye tudja, hogy mi történhetett volna? Ez a lány szívrohamot is kaphatott volna. Maga nem járt iskolába? - 

- Az orvosi egyetemre jártam, szóval kérem ne oktasson ki, rendben? Pontosan tudom, hogy mi történt volna, de nem történt. A barátnőm egyszer csak összeesett, és ennyi. Nagyon megijedtem, ezért elhoztam ide - morogta idegesen. Az orvos vett egy mély lélegzetet, majd unottan lekapta a fejéből a szemüvegét. 

- Ennek nem lesz jó vége, ugye tudja? - váltott szigorú hangnemre. 

- Tudom. De nem félek. - suttogja Jorge. - Szeretem őt. És mindent meg fogok tenni azért, hogy ezt mindenki felfogja - 
- És ezt most mondd el még egyszer úgy, hogy a kamera is hallja - csendült fel Lizy hangja.
- A fenébe - morogja Jorge, és Lizy felé fordult. A lány kezében ott volt a kamera, rajta vörösen világított a pötty, ami azt jelentette, hogy a titkunk a nyilvánosság elé került... 

- Nem teheted ezt, Lizy - szólaltam meg, mire mindhárom ember felém kapta a tekintetét.
- Pont nem te fogod megmondani, hogy mit tehetek, és mit nem! Azok után, amit tettél velem és Cayo-val... - suttogta szipogva, majd újra feltört belőle. - Kis csitri vagy, remélem tudod! Mindent tönkreteszel! - 
- Nem tettem semmit vele! Segíteni akart nekem, hogy leszállj a barátomról! Cayo szeret téged Lizy, csak észre kéne venned! Nem tudom mi ütött belém, bevallom, de nem én irányítottam. NEM AKARTAM MEGCSÓKOLNI! Mert én Jorge-t szeretem, amióta az eszemet tudom, és ezen még te sem változtathatsz. Besokalltam? Igen! Elegem lett belőled? Még szép! De sosem tenném tönkre más életét azért, mert az enyémet akarja - szakadt ki belőlem. 
- Nem hiszek neked. Hazugság minden szavad -
- Ne merészeld hazugnak nevezni őt, Lisso! Már a legelső nap elküldhetett volna téged a francba, de nem tette. Felmerül a kérdés, vajon miért? - állt ki mellettem Jorge. 
- Mert akkor téged kirúgnak - lépett be az ajtón Cayo. Göndör tincsei  nedvesen a homlokához tapadtak, a kezében egy pohár kávét tartott. 
- Te csak tűnj innen, látni sem bírlak! - zokogott fel Lizy. 
- Most bizony meg fogsz hallgatni, akár tetszik, akár nem - makacskodott Cayo. - Tini remek lány. Tehetséges, humoros és minden ami kell. De nem szerettem belé. Tudom, ez hülyén hangzik, miután a karjaim között ájult el, és a karomban cipeltem végig egész Rión, de ez az igazság. Lizy, amióta az eszemet tudom, téged szeretlek. A kezdetektől fogva veled vagyok, óvlak mindenkitől és téged ez egyáltalán nem érdekel. Mit gondolsz, hogy esett az nekem, hogy szó szerint rámásztál erre a majomra? - mutatott Jorge-ra, aki egy "Anyád a majom!" pillantással levetette magát mellém. - Azért jöttünk ide, hogy bizonyítékot szerezzünk arra, hogy együtt vannak. Már az első nap bebizonyosodott, mi mégis maradtunk. Miért? Mert bosszút akartál állni, vagy mert nem bírta elviselni az egód, hogy Mr. Tökéletes beleszeretett egy tizenkilenc éves lányba? Lizy ez nekem nagyon fáj. Szeretlek téged, és tudom, hogy ezzel elkéstem, de hiányoznak a régi idők. Amikor csak ketten voltunk, te és én, az olyan jó volt. De te megváltoztál, én én még ezek ellenére sem hagytalak magadra. De látom ez téged teljesen hidegen hagy - mondta Cayo, és mire észbe kaptam, könnyes szemmel  markolásztam a párnámat, nehogy felzokogjak. 
- El sem tudod képzelni, mennyire fájt az, amikor kimentetted a vízből - suttogta Lizy. 
- Akkor legalább átérzed, hogy bennem mi játszódott le akkor, amikor kettesben leléptetek, és ki tudja mit műveltetek - szánakozott Cayo, mire égnek futott szemöldökkel Jorge-ra pillantottam, aki vörös arccal bámult maga elé. 
- Nem csaltalak meg! - nyögte ki és lágy csókot nyomott az arcomra. 
- De várjunk! - akadtam fenn. - Hogy értetted azt, hogy már a legelső nap lelepleződtünk előttetek? - kérdeztem felvont szemöldökkel. 
- Elég volt ránézni Jorge-ra, amikor berontott a kávézóba, és észrevett téged. Látszik rajta, hogy imád téged, és bármelyik pillanatban képes lenne az életét is feláldozni, csak azért, hogy téged biztonságban tudhasson. Utána meg jött a többi bizonyíték. Hogy minden éjszaka sírva aludtál el, hogy kidobáltad a cuccait, és hogy a nevén szólítottál amikor kimentettelek a vízből. Szeretitek egymást, és ez napról - napra egyre feltűnőbb, és szívmelengetőbb. - magyarázta Cayo. 
- Én is szeretlek - vágott közbe Lizy. A levegő megdermedt a szobában, az orvos lélegzet visszafojtva várta a következményeket. Hasonlított anyára, aki minden nap az "Isten áldjon Esperanza!" közben vág ilyen képet. Cayo szó nélkül kisétált a kórteremből, Lizy pedig utána. Az orvos sajnálkozó pillantásokkal végigmért minket, majd kihátrált az ajtón. Kettesben maradtunk. 
- Nagyon sajnálom - bökte ki, és ujjait az enyémekre kulcsolta. - Nem akartam, hogy ez legyen belőle... - 
- Tudod mit nem értek? - vágtam közbe. - Miért kell egyikünknek kórházba kerülnie azért, hogy kimondjuk azt, hogy 'sajnálom' vagy 'szeretlek'? - kérdeztem, mire halkan felnevetett. 
- Sajnálom. És szeretlek - suttogta, majd felém hajolt és megcsókolt. 
- De várjunk csak! - húzódott el tőlem. - Mit csináltál a ruháimmal?! - kérdezte falfehér arccal, mire hangosan felnevettem és a párnát az arcomhoz szorítottam, hogy ne lássa; Sírva nevetek.