Sección 36 - Irány Mexikó! (Jorge)

   A repülő háromnegyed nyolckor indul. Húsz perc múlva. A fejemben kavargó gondolatok miatt semmit sem hallok a külvilágból. Csakis Tini szavai szállnak mindenütt, és a szemében csillogó leplezetlen fájdalom. Tudta, hogy el kell mennem, és én is tudtam, hogy mindkettőnknek fájni fog. De a szakítás ötlete, nem az én fejemből pattant ki. Beleremeg a kezem, ha belegondolok, soha többé nem érinthetem meg, és nem hívhatom a magaménak, mert nem tehetem ezt vele. Többé már nem... 

A zsebemben megrezzent a telefonom, a kijelzőn egy bejövő üzenet villogott. Lehet, hogy most követem el életem legnagyobb hülyeségét, de az üzenet küldője; Stephie. 

S: Merre vagy? A második kapunál várok rád, a steward azt mondta, a gép a közelgő vihar miatt hamarabb indul! 

J: Máris indulok... 

S: Figyelj, nem kell ezt tenned. Valerie intelligens kisbaba, egyedül is elbírok vele! 

J: Ez nem rólad szól, Steph. Ez egy kötelesség. Meg kell tennem a családomért. Senki sem fog belehalni. 

S: De te szenvedni fogsz. Azt pedig nem akarom! 

J: Ne törődj velem. Nincs miért maradnom, szakítottam vele, netán elfelejtetted? Most teljes mértékben arra koncentrálhatok, amire kell. Nem kell se több, se kevesebb. 


Még mielőtt bármit is válaszolhatott volna, kinyomtam a mobilom, és a porttáskám oldalzsebébe csúsztattam. Nem értem, hogy várhatja el tőlem azt bárki is, hogy mellőzzem a családomat? Muszáj megtennem, és kész! Ez egy felnőtt férfi kötelessége! Úgyis mindenkinek jobb lesz, ha nem leszek itt. Buenos Aires jobb hely, ha Jorge Blanco nincs ott, ez tény... 
Stephie sötétvörös haját egyből kiszúrtam, ahogy araszoltam a 2. kapu felé. Rikító sárga lencsés szemüvege mögül észrevett, majd széles vigyorral integetni kezdett. 
- Na, várod már? - kérdezte, és a vállára kapta a vörös ridiküljét. 
- Nem a világ végére indulok Steph, csupán hazamegyek - mondtam mosolyogva. 
- Ne hazudj, látom a szemedben, hogy mardos a bűntudat Tini miatt -
- Ne kezdd el megint, könyörgöm! Te vagy az, aki eddig úgy szidtad, mint a bokrot, most meg összeboronálnál vele? - nyögtem föl értetlenül. 
- Mert megérdemel téged. Én nem érdemeltelek meg, sőt, a helyedben lelőttem volna magam. Viszont Ő imád téged. Dalt is írt neked, Jorge! Tudom, hogy most jobbnak tűnik józan ésszel eltűnni, de meg fogod bánni... - erősködött. 
- Én egy huszonnégy éves felnőtt ember vagyok. Az életem nem egy gyerektől függ. Könyörgöm, érts meg engem is. El akarok már menni, nem bírom tovább hallgatni a megjegyzéseket a kapcsolatunkra. Ő is el fog felejteni előbb - utóbb. És ha nem emlegeted fel, talán nekem is könnyebb lesz felejteni! - 
- Rendben, értem... Akkor... Mihez kezdesz, ha hazaérünk? - kérdezte csillogó szemmel. Utálom, ha többesszámban beszél. Az egy dolog, hogy Stephie Mexikó egyik leghíresebb zenésze, színésze és énekese, de nem lakunk együtt; Sosem laktunk. Kiborít a többesszám. 
- Gondolom, hazamegyek, köszönök a szüleimnek, megölelem az öcsémet, utána pedig megyek és iszom egyet a haverokkal. A szokásos... Csak találnom kell valami jó bárt, ahol könnyen felejt az ember - sóhajtoztam. 
- Ó, ha felejteni akarsz, akkor arra van egy nagyon jó mód. Hallottál már a Cicáról? -
- A miről? - kérdeztem ráncba szaladt szemöldökkel. 
- Mexikó legnevesebb szórakozóklubja. Állítólag a csajok gyönyörűek, a pia pedig eszméletlen, de ha engem kérdezel, a legszebb mind közül, Gwyneth Carson! Az övé a bár, mellesleg nemcsak kő gazdag, de meseszép és csupa tehetség - mondta elszántan. 
- Még nem hallottam róla. Biztos szép lány - motyogtam félvállról. Számomra a legszebb Tini Stoessel. Vele senki sem versenyezhet. 
- Mellesleg az apja egy zseni! Van egy kiadója, ahol a lánya a főszereplő, de mindenféle zenei szupersztár megfordul feléjük! - 
- Mikor lettél te kerítőnő, hm? - csattantam fel unottan. 
- Megmondanád, hogy miért vagy így kibukva, már megint? - kérdezte fojtott hangon, de minden szavából fojt az ingerültség. 
- Steph, alig egy napja szakítottam a barátnőmmel. Kicsit megviselt ez a dolog, ugye megérted? - kérdeztem, de a mellkasomat majd' szétfeszítette a csalódottság. 
- Mégis úgy viselkedsz mintha én tehetnék róla! - fröcsögte, és a szeméből megeredtek a könnyek. A gyomrom görcsbe rándult, szánni való kinézete láttán, és képtelen voltam másfelé nézni, és cserbenhagyni egy zokogó lányt. 
- Nem... Nem hibáztatlak... Hé! - sóhajtottam, és a két tenyerem közé fogtam az arcát. Könnyes szempillái alól pillantott fel rám, majd amikor a hüvelykujjammal eltöröltem egy elszabadulni készülő könnycseppet, elmosolyodott. 
- Fájnak az emlékek - suttogta. 
- Nekem mondod? - nyögtem fájdalmasan, és szorosan magamhoz öleltem. Így álltunk hosszú percekig, ameddig meg nem érkezett a steward, aki elvette a bőröndjeinket. 
Átkaroltam Stephie vállát, így próbáltam nyugtatni, hogy ne aggódjon, így indultunk el a szűk folyosón, ami a repülőhöz vezet. 

*****

A markáns, szép mosolyú fiatalember az Első Osztály felé vezetett minket, majd amikor megérkeztünk, széthúzta a vörös bársonyfüggönyt, és megmutatta a helyünket. Azt hittem, kapok pár perc nyugalmat, de teljesen kizártnak tűnt, tekintve, hogy az egész hely hírességekkel volt megtömve. Egyik oldalon Lali Esposító, szorosan mellette a műsorvezető Lou Sanchez, az előttük lévő ülésen pedig nem más, mint Cande Molfese ült. Pár ütemet kihagyott a szívem, ahogy megpillantottam az egyik régi ismerősömet, akinek nem kellett több, azonnal kiszúrt magának.

- Yoyi! - sikoltott fel. Úgy utálom, ha így hívnak. 

- Szia Cande! - erőltettem mosolyt, és az ülése mellé slattyogtam, ahol ölelésre tárt karokkal várakozott rám, én pedig udvariasan átkaroltam. 

- Hát te? - kérdezte széles vigyorral. - Azt hittem Rión vagy, és áztatod magad! - kacagott. 

- Á, tényleg? És ki mondta ezt neked? - vontam fel a szemöldököm. 

- A minap hallottam amikor Rugge telefonon beszélt Tinivel! - jelentette ki büszkén, de amint kicsúszott rajta, megakadt a mondandójában. 

- Tessék? - hüledeztem. - Ti beszéltetek vele? - 

- Sajnálom, Jorge... Amikor Tini hívott, nem tudtuk, hogy ti már... Szóval, nem vagytok egy pár, és azt hittük, csupán egy kis összezördülés ez az egész, utána pedig kibékültök és minden megy boldogan, és intenzíven, ahogy mindig! - 

- Ahogy mindig? Komolyan ezt gondoljátok? MINDENKI ezt gondolja? - háborodtam fel, mire Cande megragadta a karom, és bájos pillantásokat vetve a többi híresség felé, kihúzott a függöny mögé, a miniatűr konyhába. 

- Hallgass végig! - erősködött. - Mindenki látta azt a cikket. És természetesen, tudjuk, hogy hazugság az egész! De a szívünk mélyén valahol... Mégis megértjük a helyzeteteket. Szeretitek egymást, ez természetes, de Jorge, könyörgöm! Egy huszonnégy éves férfi, és egy tizennyolc éves lány kapcsolata, azért eléggé bizarr, valljuk be. De muszáj megmondanom, hogy beszélgettünk a többiekkel... - kezdte, nekem pedig azonnal görcsbe rándult a gyomrom. 

- Mit műveltetek? - kérdeztem vadul zakatoló szívvel. 

- Tini még csak kislány! Törékeny, mint egy porcelánbaba, és Én, mármint együtt a többiekkel eldöntöttük, hogy... Kiállunk mellette. Azért megyek Mexikóba, hogy én, és Lou Sanchez felvegyünk egy interjút, amiben tisztán leszögezem, hogy Tini remek lány, és ti ketten csupán barátok voltatok, és semmi több. Sajnálom, Jorge, de meg kellett tennünk. És őszintén, nem hiszem, hogy a többiek más véleményen lennének az üggyel kapcsolatban. Szeretjük őt, és sokkal gyengébb természetű, mint te. Ezért megkérlek arra, hogy próbáld meg elfelejteni őt... -

- Tessék? - nevettem fel erőltetetten. - A pofám leszakad, Candelaria! Most komolyan, mindenki ellenem fordult egy bugyuta cikk miatt? Mindannyian tudtátok, hogy mennyire szeretjük egymást, és képesek vagytok még pártokat alkotni? -

- Nem tehettünk mást! - tört ki belőle. - Ha nem így csináljuk, akkor sehogy! De nem maradtál egyedül, nehogy azt hidd! -  

- Aha, tényleg? - gúnyolódtam. - Mégis kik? -

- Hát, Mechi, Lodo, Facu, és én, Tini mellett állunk. Melletted van Samu, Diego, Nico, és Alba is - motyogta. 

- És Ruggero? -

- Ő... Ruggero... Ruggero úgy döntött, hogy Tini mellett áll, és mindenben mellette marad, bármiben, amire szüksége van - Ennyit a legjobb barátokról! 
Mérgesen ellöktem magam a mosogatótól, feltéptem a bársonyfüggönyt és a helyemre masíroztam. Mindenki engem nézett, a stewardot is beleértve, de már nem számított. Semmi sem számított! Mélységes űr tátong a mellkasomban, mindenki cserben hagyott. 
Vettem egy mély levegőt, széles vigyorra húztam a szám, és Stephie felé fordultam. 
- Mit meséltél, Stephie? Ki is az a Gwyneth Carson? És mit kell tennem, hogy meghódítsam magamnak azt a szépséget? - kacsintottam, mire megfagyott körülöttem a levegő. De kit érdekel? Tudom, hogy ez talált. És ha harc, Buenos Aires, akkor legyen harc! 

Sección 35 - Itt a vége, fuss el véle!

Meg sem vártam Francisco válaszát, tanácstalanul lecsaptam a telefont. Tudom, hogy azzal a szöveggel jött volna, hogy felejtsem el, és ne zaklassam, mert elment és nem jön vissza, de nem tehetek róla... Idegesen kifújtam a levegőt, és a mobilomat az ágy túlsó végébe dobtam, de az elvétett ütés miatt a telefon hangos koppanással az ágytámlának ütődött, onnan pedig a földre esett. Pech! 
Tehetetlenül kinyújtottam a karom, de mivel lehetetlennek tűnt a dolog, hogy ülő helyzetből elérjem, vállat vontam és hátradőltem az ágyon. Jorge csapzott hajjal benyitott a szobába, a dereka körül egy fehér törülköző. Megtorpant a szoba közepén, és kérdőn nézett rám, majd a földön heverő készülékre. 
- Lefújta a szél! - nyögtem, és magamra húztam a fehér takarót. Felvont szemöldökkel felnevetett, majd ujjaival végigszántott nedves haján. 
- Kivel beszéltél? Baj van? - kérdezte. 
- A bátyámmal beszéltem. Semmi fontos - hazudtam. 
- Átadtad neki az üdvözletem? -
- Természetesen? - kérdeztem vissza furán, mire elmosolyodott és a gardróbhoz sétált. Kivett egy térdig érő farmert és egy fehér atlétát. Nem kerülhette el a figyelmemet, hogy a szekrény hátuljában egy alaposan megrakott bőrönd lapul. 
- Mi az a sok cucc? - szaladt ki belőlem. Értetlenül benézett a szekrénybe, majd vállat vont és behajtotta a szekrényajtót. 
- Változtak a tervek. Nem húzhatjuk tovább a kiruccanást, mert a jövőhéten nagy viharok lesznek, és nem indulnak gépek Mexikóba -
- És ezt csak így közlöd? - kérdeztem meglepetten. 
- Hát, mit kéne még tennem? Megbeszéltük, hogy három napig maradunk, mégis, egy hete itt vagyunk, és pontosan tudod, hogy szorít az idő - vágta a fejemhez. 
- Most mi bajod van? - vontam fel a szemöldököm. Jorge tökéletesen izmos háta megfeszült a hanglejtésem miatt, mély levegőt vett, és semleges arccal felém fordult. A tekintete ködösebb volt, mint azt ahogy a tükörben láttam. Szinte fájt, hogy így néz rám. 
- Az, hogy hülyének nézel - dünnyögte. 
- Én? Téged? Mégis miért? - hitetlenkedtem. 
- Mert tudod, hogy mi folyik most nálunk, azt is tudod, hogy nekem Lolával kell lennem. Mégis meglepődsz, ha közlöm, vége a kiruccanásnak - fröcsögte. 
- Jó, ha simán mondod, hogy menned kell, akkor mész és kész... Nem kellene így beszélned velem, mert nem csináltam semmi rosszat! - kértem ki magamnak. - És még, hogy én vagyok a bunkó... -
- Jó! Tudod mit? Akkor vedd úgy, hogy felöltözök, összecsomagolom a maradék ruhámat, fogom magam és hazamegyek. Megbeszéltük? - kérdezte összehúzott szemmel. 
- Igen, megbeszéltük. Nem kell miattam aggódnod, menj csak... - vágtam rá, mire a szemében megcsillant valami. Meglepettség? Düh? 
- Rendben, majd felhívom anyucit, meg apucit, hogy jöjjenek el a kislányukért, aki túl makacs volt ahhoz, hogy szót fogadjon - gúnyolt, én pedig teljesen elképedve meredtem rá. 
Ökölbe szorított kézzel lerúgtam magamról a takarót, majd két lépéssel a szekrény előtt teremtem, és akaratlanul is pofán ütöttem. A tenyerem nagyot csattant az arccsontján, de mintha meg sem érezte volna. A tenyerével végigsimított az állán, majd lerántotta a derekáról a törölközőt és belebújt a nadrágjába. Nem nézett rám, rendületlen és jéghideg tekintettel pakolt a sporttáskájába.
- Hogy lehetsz ilyen szemét? - zokogtam fel. - Nem tudom mi ütött beléd, de ilyen ocsmány dolgot még sosem vágtál a fejemhez... Az a baj, hogy fiatal vagyok? Vagy valami rosszat csináltam? Nem értem miért csinálod ezt velem! - kiabáltam a könnyeimen keresztül. A hangomtól mintha megdermedt volna. A szobát a fájdalmas zokogásom töltötte meg, Jorge pedig háttal állt nekem. A világoskék hálóingem ujjával megtöröltem a szemem, ami a rajtam maradt szemfesték miatt feketévé vált. 
- Ne sírj... - mondta fojtott hangon, de képtelen voltam uralkodni magamon. - Az istenért, ne sírj már! - kérte, majd felém fordult és két ujjával letörölte a szemem. Az érintésétől égett a bőröm, pár lépést hátráltam, hogy ne érhessen el. - Nem a te hibád, Kicsim - suttogta, és tett egy lépést felém, de mindkét kezemet magam elé kaptam, hogy ne jöjjön közelebb. 
- Á, tényleg? Akkor most így játszunk? - fújtatott mérgesen, majd könyékig beletúrt a lábánál heverő sporttáskába, és kihúzott belőle egy gyűrött újságot. Mereven felém tartotta, én pedig a szemem sarkából elolvastam a címlapot. "Szívzűrök a paradicsomban, középpontban a tinicsillag és a szőke herceg!" A képen én és Jorge voltunk, a kávézóban, ahol Lizy rajtakapott Lolával. Jorge fürdőgatyában átvág a kávézón, és csillogó szemekkel megáll az asztalunk előtt, majd lehajol egy csókra, én pedig elfordítom a fejem. Abban a pillanatban olyan biztonságot és örömöt éreztem, amit ez a címlapfotó egy pillanat alatt elvett tőlem. 
- Á, mi az? Fáj az igazság? - kérdezte és az arcomhoz emelte az újságot. A könnyek még mindig az arcomon csurogtak, mégis, képtelen voltam a szemébe nézni. - A szívdöglesztő Jorge Blanco két hete még Stephie Camarena mellett kereste a boldogságot, ám most úgy tűnik, fiatalabbra feni a fogát. Ki gondolta volna, hogy pont Tini Stoessel, a tizennyolc éves szupersztár lesz az, aki kamu - boldogságot okoz az énekesnek? Biztos forrásokból tudjuk, hogy Jorge, a huszonnégy éves felnőtt férfi esze ágában sincs elengedni a kislányt, aki vakon szalad a nem létező szerelem felé. Vajon mi történik akkor, ha ez a románc hirtelen megszakad, és a kislány ráébred arra, hogy ez az egész fellángolás csupán egy buta tiniszerelem volt, és kiöntötte szívét - lelkét egy olyan srácnak, aki soha az életben nem fogja őt komolyan venni? - olvasta monoton hangon. 
- Fejezd be! - tört fel belőlem. - Fogd be, könyörgöm! -
- Szerinted nekem milyen érzés, Tini? Szeretlek! És ők ezt nem bírják felfogni! És igen, megfordult már a fejemben, hogy szakítok, de nem voltam rá képes... De ez a cikk most már mindenen túl tesz, értsd meg! - mormolta vörös arccal. - Engem fognak tönkretenni! Nem téged! -
- SZAKÍTOK! - szakadt ki belőlem, mire a benne lakozó összes düh elfoszlott. - Szakítunk Jorge. Vége, ennyi volt - mormoltam. 
- Tessék? Várj, nem így gondoltam! Tini, én csak tombolok, nem akarok elválni tőled! Hallod? Hé! - futott utánam, majd két keze közé fogta az arcom és lágyan megcsókolt. Minden akaraterőmmel azon voltam, hogy ne csókoljak vissza, ne engedjem, hogy hozzám érjen. - Csókolj már meg! - könyörgött és újra megcsókolt. Majd újra, és újra.
- Kérlek, ne nehezítsd meg! - mondtam, és mosolyt erőltetve az arcomra leszántottam az ujjait az arcomról és hátrébb léptem. - Igazad van, Jorge. Ne haragudj, hogy eddig nem láttam be, de neked van igazad. Nem lett volna szabad belevágnunk ebbe, hiszen... Az emberek nem értik. Nem érzik azt, amit mi érzünk. De ezért nem hibáztathatjuk őket, ezt te is tudod. Szóval, kérlek... - Vett egy mély levegőt, majd az ajkába harapott és ellépett tőlem. Megköszörülte a torkát, szabad kezével a hajába túrt és rám mosolygott. 
- Ezt nem lehet ilyen könnyen megbeszélni - erősködött. 
- Meg fogjuk beszélni, idővel. De igazad van. Menj el Mexikóba, én pedig maradok itt. Eltüntetjük a nyomokat, elsikáljuk a gyanút és utána folytatjuk... Rendben? - próbálkoztam. 
- Ígéred? -
- Ígérem! - vágtam rá. - Viszont... Megtennéd, hogy felveszel egy pólót? Nagyon csábító a látványod, és azt hiszem, itt az ideje leállnunk - hebegtem, mire elégedetten felnevetett, és megtört a levegőben keringő feszültség. 
- Nagyon szeretlek - szakadt ki belőle. Széles mosollyal az arcomon magamhoz szorítottam, és adtam magamnak pár percet, míg átjár az illata. 
- Segítek összepakolni - suttogtam, de csalódott sóhajából ítélve nem erre a reakcióra számított. Hátrált pár lépést, majd Ő is mosolyt erőltetett, és magára kapta a fehér atlétát. Kifújta azt eddig benntartott levegőt, majd felhúzta a farmere sliccét. 
- Ennek a történetnek az a tanulsága, hogy nem számít, milyen erősen próbálkozunk, nem számít, mennyire akarjuk. Néhány történetnek egyszerűen nincs boldog befejezése - suttogta fojtott hangon. A gyomrom görcsbe rándult a szavai hallatán, mégis úgy éreztem, ez így helyes. Neki el kell mennie, nekem pedig muszáj megtennem ezt a lépést egyedül, nélküle, hiszen nem hagyhatom, hogy miattam szenvedjen, és rajta maradjon a 'pedofil' jelző, amit még senki nem mondott ki hangosan... 
- Egyetértek - szakadt ki belőlem. - De azért barátok maradunk, igaz? -
- Ez természetes! Nem is tudnálak levegőnek nézni... - 
- Mert levegő nélkül nem tudsz élni, igaz? - nevettem. 
- Pontosan - vágta rá, majd összehúzta a sporttáskája cipzárját és a vállára kapta. A gurulós barna bőröndöt is kiszedte a szekrényből, kirántotta a fogantyút, és most életében először úgy állt előttem, mint aki tényleg élete legnehezebb döntését hozza meg. 

Hogy ki nekem Jorge Blanco? A férfi, akit talán sosem látok többé, de minden éjszaka nyugodtan alszom el, hogy tudom; Jó döntést hoztunk, és örökké barátok maradunk. 

Sección 34 - Szomorú valóság (Franah)

Utolsó rész róluk - Elázott éjszaka 2 utáni idők. 

2 ÉVVEL EZELŐTT 

   Zihálva baktattam végig a keskeny folyosón, a fülemben dobogó vértől semmit sem hallottam a külvilágból. Minden erőmmel azon voltam, hogy végleg eltűnjek Francisco Stoessel elől. Nem tudom hány utcán rohantam keresztül, míg ide nem értem. Az alacsony testalkatomtól, és "csupa izom" testemtől függetlenül az első háztömb után teljesen kifulladtam. A sötétszőke tincseim az izzadságtól gyöngyöző homlokomnak tapadtak, nedvesen csapkodták a szemem. 

- Várj már meg! - kiabált utánam egy ismerős hang. Ahelyett, hogy földbe gyökereztem volna, még gyorsabban kezdtem futni. Átkozom azt az embert, aki kitalálta, hogy Francisco Stoessel-nek kondiznia kelljen. Egy egyszerű ugrással átvetette magát a lépcsőkorlát felett, így már a sarkamban loholt. Semmit sem látszott meg rajta a testmozgás, ami körülbelül három és fél kilométert foglal magába. 

- Kopj le! - kurjantottam fojtott hangon, és a hozzám legközelebb lévő szobába berontottam, és reflexből bevágtam magam mögött az ajtót, amit aztán gyorsan kulcsra zártam. A hátamat az ajtónak támasztottam, és hagytam, hogy a gravitáció a földre rántson. 

Hallottam, ahogy Francisco mélységes sóhajokkal megveti a lábát az ajtó előtt, és öklével az ajtónak támaszkodik. 

- Engedj be! - morogta. 

- Hagyj magamra! Mára túl sok volt belőled, kérlek... - súgtam a könnyeimmel küszködve. 
Francisco megvetette a lábát az ajtó elől, homlokát az ajtónak támasztotta, szabad kezével a kilincset markolta. 
- Kérlek... - suttogta fojtott hangon. - Beszéljük meg, Sarah! -
- Nem akarok beszélni veled. Látni sem akarlak! - dünnyögtem. 
- Jó, megértem. De azt ugye tudod, hogy az én szobámban vagy? - kérdezte, de éreztem a hangján, hogy vigyorog. Micsoda irritáló alak! 
A szemem sarkából körbepásztáztam a szobát, melynek minden faláról Francisco képkeretbe zárt arcképe mosolygott vissza. A fejem fölött magasló éjjeliszekrényen is egy ilyen kép pihent. Ezüst, apró gyémántokkal díszített képkeret, benne egy megviselt fénykép egy kislányról és egy kisfiúról. A fotó valahol a tengerparton készült. A göndör hajú kislány arca fehér a szétkenődött fagylalt miatt, mellette a kisfiú foghíjas vigyorral pózol a kamerának, szabad karjával szorosan magához szorítja a kishúgát. 
Lehetetlen, hogy ez Francisco legyen! A fényképen lévő boldog kisfiúnak semmi köze az ajtó túl oldalán álló bunkó férfihoz. 
A kezem akaratlanul is a zárhoz kúszott, elfordítottam a kilincset és hagytam, hogy a kezem tehetetlenül az ölembe hulljon. 
- Ennyire megbűvöltelek? Ó.... - akadt meg, amikor megpillantotta az ölemben pihenő képkeretet. Őszintén, abban a pillanatban azt sem tudtam, hogy kerülhetett a kép a kezembe, de nem bántam. Hogy ismerhettem így félre őt? 
- Kizárt, hogy ez te vagy - szólaltam meg hitetlenkedve. Feszülten kifújta a levegőt, mintha eddig benntartotta volna. 
- Pedig de. Én és a húgom - sóhajtott. - Ne mondd ki, mire gondolsz. Az arcodra van írva. "Hogy lett ebből a gyönyörű kisfiúból, egy ilyen egoista, tuskó vadbarom?" - mondta a hangomat utánozva. 
- Most ugye nem az várod, hogy ellenkezzek? - kérdeztem felvont szemöldökkel, mire hangosan felnevetett. Üdítő nevetése van... 
-  Nem, nem várom el. Hidd el, a helyedben én is utálnám magam, mert tényleg seggfej vagyok. De engem nem zavar... - 
- Engem sem - szaladt ki a számon. - Engem sem az zavar, hogy ilyen vagy. Csupán a viselkedésed. Sőt, az egész lényed! Francisco, te egy kicseszett "Miért?" vagy! Nem tudok úgy rád nézni, beszélni veled, a közeledbe menni, hogy ne tennél valami olyan dolgot, amire az első reakció nem a "Miért?" lenne! - hadartam. 
- Én ilyen vagyok, engem így kell elfogadni! - makacskodott. 
- Nem értesz engem, már látom... Francisco, én tényleg bírlak téged! De az előbbi jeleneted odalent, tolerálhatatlan volt - 
- Azért, mert elüldöztem a kiszemeltedet? Ne legyél már ilyen gyerekes, még csak tizennyolc éves vagy, minek neked komoly kapcsolat? Úgyis csak játéknak kellettél neki, ne mondd, hogy nem láttad! - hadonászott mérgesen. 
- Egyszer te is megtörsz majd, nagymenő - suttogtam résnyire húzott szememmel. 
- Jó, akkor bocsánatot kérek! - ragadta meg a karom. 
- Teljesen fölösleges. Menj csak, biztos van jobb dolgod is, mint engem pesztrálni. Nyugalom, nem megyek a közeledbe többet. Egyszer megpróbáltam és lásd' mi lett a vége. Megaláztál. És ezt nem lehet egy bocsánattal elintézni - makacskodtam. 
- Tessék? - tartott vissza. - Velem akartál lenni? -
- Én ilyet nem mondtam... -
- Dehogynem! - mondta, és a szemében megcsillant valami. Boldogság? Izgalom? Kizárt. Neki nincsenek érzelmei! - Azt mondtad, hogy egyszer próbáltál meg a közelembe jönni, és akkor is ez lett a vége! Szóval így állunk, Muller? Velem akarsz lenni? - kérdezte gusztustalanul édes vigyorral. 
- Hogy te mekkora önimádó barom vagy! - csaptam vállon. - Csupán barátkozni akartam veled. Semmi többet, capis? A szüleid amúgy is kikergetnének a világból! -
- Nem velük járnál, hanem velem - próbálkozott, és közelebb lépett. 
- Miket nem mondasz? A húgod holtrészegen fekszik a szomszédban, nem hiszem, hogy ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy csajozni kezdj! - hőköltem hátrébb. 
- Tini egy felelőtlen kisgyerek, aki még nincs tisztában a döntései fontosságával. Ezer szerencséje, hogy előbb értem oda, mint Jorge, különben biztos egy életre elfelejtheti őt. Ruggero meg csak kerüljön a kezeim közé, száz százalék, hogy megölöm! Mellesleg kizárt, hogy magához térjen, mert amikor legutóbb bementem hozzá arcon csapott, és lila zebrának nevezett, utána pedig könnyek között búcsúzott el tőlem, mintha én lennék Miranda Cosgrove... Szóval reménytelen eset! - erősködött. - Most miért csinálod ezt? Megcsókoltalak, nem emlékszel? Akkor most mi a baj? -
- Az teljesen más dolog! - suttogtam zavartan. - Nem lehetünk együtt, te is tudod. Az a csók pedig szép és jó volt. De te sem önszántadból csináltad. Ki voltál borulva a húgod miatt, a csók pedig egy lopott pillanat volt, ami egyből véget ért. Nem érezhettél semmit, Francisco. És Tini megmondta neked. Tabu vagyok. Nem bánthatsz meg - próbálkoztam fojtott hangon. 
- Nem is akartalak - mondta felvont szemöldökkel. 
- Egy éjszakás kaland meg pláne nem leszek! - horkantam fel dühösen. 
- Mi? Pfuj! Most komolyan, ezt gondolod rólam? - torpant meg, a szemében sértettség csillogott. 
- Mindenki ezt gondolja! - szakadt ki belőlem. Elengedte a karomat és lassan maga mellé szorította. Tekintetét a földre szegezte, a szemét takaró hajfüggönytől nem láthattam a szemét, de nem is kellett ahhoz, hogy tudjam; Megbántottam. NAGYON megbántottam. 
- Sajnálom, hogy így érzel - motyogja félvállról. 
- Sajnálom, hogy kimondtam - jajdultam fel. 
- Azt bánod, hogy kimondtad, vagy azt, hogy meghallottam? - 
- Ez nem fair - suttogtam. - Én akarlak ellökni magamtól, de  mégis úgy érzem magam, mint egy dög! -
- Semmi baj - szakított félbe. - Pontosan tudom, hogy mit gondolsz rólam -
- Ne csináld már ezt! Nem akartalak megbántani! - mondtam hadonászva és akaratlanul is megragadtam a karját, és magam felé fordítottam. A szeme sarkából a karját szorító kezemre meredt, majd lassan az arcomra és vissza. 
- Mi van köztünk? - nézett mélyen a szemembe. 
- Barátság... - feleltem. Miért okoznak ekkora szívfájdalmat ezek az egyszerű szavak? 
Pár percig némán állt, mintha hezitált volna, majd felvont szemöldökkel megragadta a karom és tekintetét az enyémbe fúrta. 
- Ez barátság? - kérdezte halkan, majd magához húzott és megcsókolt. Nem tudom mi ütött belém, de ahelyett, hogy ellöktem volna, szorosan átfogtam a nyakát és még jobban szorítottam magamhoz. Olyan volt, mint az első. Az első közös csókunk. Édes volt, és kellemes, mint az előző. 
- Hú... - súgtam rekedten. - De nem is ismersz - ellenkeztem tovább, pedig a szívem már rég eldöntötte; Bele akar vágni. 
- Láttam a tumblidat. Az mindent elárult rólad - lehelte és halkan felkuncogott. 
- Az egész rólad szól - szaladt ki belőlem. 
- Aha, persze... Én most boldog vagyok, de tíz percig görgettem, és azt hittem megölöm magam. Igazán beteg egy nőszemély vagy, ugye tudsz róla? - nézett a szemembe, de válaszra sem méltatva lábujjhegyre álltam és mohón, követelőzően megcsókoltam. 

És akkor még sosem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége.

Sección 33 - Volt egyszer... Egy családom (Francisco)

- Minden rendben? - kérdezte a húgom, a vonal másik végén. Még most sem tudja, hogy megszületett a kisfiam, arról pedig végképp nem tud, hogy a legjobb barátnője kómába esett. Istenem, mégis, hogyan mondhatnám meg neki? "Szia húgi! Igen, te is hiányzol meg minden, de képzeld, nagynéni lettél, de még mielőtt gratulálnál, muszáj tudnod, hogy a legjobb barátnőd a halál torkában lebeg. De amúgy minden oké, és arra?" 
Halott ember vagyok! 
- Természetesen... Persze! És ott? - kérdeztem, és megpróbáltam elhessegetni magam elől a gondolatot, hogy összedőlt a családom. 
- Olyan furcsa a hangod. Netán anyáék megint veszekednek? Bármi is a gond, fogd csak rám! Ne téged bántsanak... Amúgy igen, itt is minden rendben. Van itt egy lány, Lizzy, tudod, a MundoLive műsorvezetője... Mondanom sem kell, valahogy megtalált minket, és ráakaszkodott Jorge-ra. Borzalmas volt! - magyarázta, de hangos robaj szakította félbe a mondandóját. 
- Tini, mi folyik ott? - kérdeztem, amikor meghallottam, hogy a háttérben valaki azt mondta "A doktor úr mindjárt megérkezik!". Nem tudom miért, de minden porcikám attól remegett, hogy egyszer csak megszólal, hogy nagybácsi leszek. - Mit csinált veled az az állat? Figyelj, ha kiderül, hogy terhes vagy, én esküszöm... - hebegtem, de a húgom egy éles sikoltással belém fojtotta a szót. 
- Úr isten, Francisco! Kapj már a fejedhez! Jó bevallom, elgondolkoztam már ezen, de... - morogta teljesen átszellemülve, majd feszült és egyben ideges sóhajtásom hallatán rátért a témára. - Tüdőgyulladásom van. Semmi komoly - suttogta. 
- Mi a fene? - kérdeztem teljesen kihűlve. - Ez az én hibám. Nem kellett volna elengednem téged azzal a barommal, meg fogok halni... -
- Ne hülyéskedj már! Ne félj, semmi közöd a dologhoz, Lizzy a hibás, de már megbűnhődött... - 
- Azt ne mondd, hogy megölted! Ásót vigyek, vagy van nálad? - kérdeztem és a szemem sarkából a járdaszegély mellé leszúrt ásót méregettem. Tini rekedtes hangon felnevetett, majd halkan nyögve el is hallgatott. Átkoztam magam, amiért még a nevetéssel is fájdalmat okoztam neki. - Inkább ne nevess, Törpe. Még a végén valami nagyobb bajod lesz, abba pedig belepusztulnék - suttogtam.    
- Törpének neveztél - mondta döbbenten. - Kisgyerekkorunk óta nem neveztél így engem. - És te ezt megjegyezted - fújtattam csalódottan. - A nagyi halála óta. - mondtuk egyszerre. Tini erélyesen megköszörülte a torkát, ami után elég hangosan felnyögött, majd mélyet sóhajtott és elterelte a témát.  
- Figyelj, valamiről beszélnem kell veled! - váltott komoly hangnemre. 
- Hallgatlak Tör... Tini - köhögtem és úgy tettem, mintha csak félrenyeltem volna. 
- Tudom, hogy e-zt nem tőled kéne megkérdeznem, mert szakítottatok, de nem tudod, hol van Sarah? - tette fel a kérdést, nekem pedig megállt a szívem. Hosszú percekig álltam némán, a fejemben a megfelelő kifogást kutattam. - Miért érdekel így hirtelen? Eddig meg sem említetted őt, Tini! - váltottam korholó hangnemre. 
- Figyelj, Francisco, nem tudom, mi ütött belém. Dühös voltam rá, ennyi! Egy hétig kómában feküdtem, Ő pedig NEM VOLT MELLETTEM! Amikor felébredtem, már nem volt sehol. Se szó, - se beszéd, kilépett az életemből. És úgy érzem, itt az ideje annak, hogy újra felvegyük a kapcsolatot, mert hiányzik nekem! - tört ki belőle. Vörös arccal leszegtem a fejem, de nem tehettem semmit. Sarah kómában van. Én pedig nagy szarban. 
- Figyelj... - kezdtem de azonnal félbeszakított. 
- Nem figyelek! Ebben a történetben, nincs "de", hát nem érted? Magamra hagyott, miközben szükségem lett volna rá. Három évig mellettem volt, Francisco! Állást adtam neki, otthont, barátokat! Ő meg életet, nekem... Igazán megértheted, hogy hiányzik. Hiányzik a fűszeres illata, az epés megjegyzései a kinézetemre, a szemöldökfelhúzása, amitől mindig megőrülök! Hiányzik, hogy nem botlok belé folyton a mosdó előtt. Hiányzik, hogy nincs az autója reggel a házunk előtt. Hiányzik, hogy a ruháit lopkodhatom. De tudod mi hiányzik a legjobban? Az, hogy feltétel nélkül, betegesen, és kimondhatatlanul szeretem őt! - zokogott fel, nekem pedig összeszorult a szívem. - Egy éve nem láttam őt. Tudod mit jelent ez? -
- Azt, hogy szar ember vagyok. Nem kell az orrom alá dörgölnöd. Magamtól is tudom! -
- Szar emberek vagyunk. Én elküldtem, te pedig elengedted. - 
- Figyelj, el kell mondanom valamit... - kezdtem bele, és elhatároztam, hogy kitálalok neki a teljes igazságról. 
- Nem, ne mondj semmit. Elutazom, Francisco. Elutazom Olaszországba és megkeresem a legjobb barátnőmet. Nem fogom hagyni, hogy kisétáljon az életemből. Egy kérdés maradt megválaszolatlanul. Velem tartasz, vagy sem? - mondta elszántam, majd megszakította a hívást. 
A szívem egyszerre repesett és haldoklott a szavai hallatán. Egy gond van. Nem mondhatom el neki az igazat. De akkor mégis mit fogok tenni?