Sección 33 - Volt egyszer... Egy családom (Francisco)

- Minden rendben? - kérdezte a húgom, a vonal másik végén. Még most sem tudja, hogy megszületett a kisfiam, arról pedig végképp nem tud, hogy a legjobb barátnője kómába esett. Istenem, mégis, hogyan mondhatnám meg neki? "Szia húgi! Igen, te is hiányzol meg minden, de képzeld, nagynéni lettél, de még mielőtt gratulálnál, muszáj tudnod, hogy a legjobb barátnőd a halál torkában lebeg. De amúgy minden oké, és arra?" 
Halott ember vagyok! 
- Természetesen... Persze! És ott? - kérdeztem, és megpróbáltam elhessegetni magam elől a gondolatot, hogy összedőlt a családom. 
- Olyan furcsa a hangod. Netán anyáék megint veszekednek? Bármi is a gond, fogd csak rám! Ne téged bántsanak... Amúgy igen, itt is minden rendben. Van itt egy lány, Lizzy, tudod, a MundoLive műsorvezetője... Mondanom sem kell, valahogy megtalált minket, és ráakaszkodott Jorge-ra. Borzalmas volt! - magyarázta, de hangos robaj szakította félbe a mondandóját. 
- Tini, mi folyik ott? - kérdeztem, amikor meghallottam, hogy a háttérben valaki azt mondta "A doktor úr mindjárt megérkezik!". Nem tudom miért, de minden porcikám attól remegett, hogy egyszer csak megszólal, hogy nagybácsi leszek. - Mit csinált veled az az állat? Figyelj, ha kiderül, hogy terhes vagy, én esküszöm... - hebegtem, de a húgom egy éles sikoltással belém fojtotta a szót. 
- Úr isten, Francisco! Kapj már a fejedhez! Jó bevallom, elgondolkoztam már ezen, de... - morogta teljesen átszellemülve, majd feszült és egyben ideges sóhajtásom hallatán rátért a témára. - Tüdőgyulladásom van. Semmi komoly - suttogta. 
- Mi a fene? - kérdeztem teljesen kihűlve. - Ez az én hibám. Nem kellett volna elengednem téged azzal a barommal, meg fogok halni... -
- Ne hülyéskedj már! Ne félj, semmi közöd a dologhoz, Lizzy a hibás, de már megbűnhődött... - 
- Azt ne mondd, hogy megölted! Ásót vigyek, vagy van nálad? - kérdeztem és a szemem sarkából a járdaszegély mellé leszúrt ásót méregettem. Tini rekedtes hangon felnevetett, majd halkan nyögve el is hallgatott. Átkoztam magam, amiért még a nevetéssel is fájdalmat okoztam neki. - Inkább ne nevess, Törpe. Még a végén valami nagyobb bajod lesz, abba pedig belepusztulnék - suttogtam.    
- Törpének neveztél - mondta döbbenten. - Kisgyerekkorunk óta nem neveztél így engem. - És te ezt megjegyezted - fújtattam csalódottan. - A nagyi halála óta. - mondtuk egyszerre. Tini erélyesen megköszörülte a torkát, ami után elég hangosan felnyögött, majd mélyet sóhajtott és elterelte a témát.  
- Figyelj, valamiről beszélnem kell veled! - váltott komoly hangnemre. 
- Hallgatlak Tör... Tini - köhögtem és úgy tettem, mintha csak félrenyeltem volna. 
- Tudom, hogy e-zt nem tőled kéne megkérdeznem, mert szakítottatok, de nem tudod, hol van Sarah? - tette fel a kérdést, nekem pedig megállt a szívem. Hosszú percekig álltam némán, a fejemben a megfelelő kifogást kutattam. - Miért érdekel így hirtelen? Eddig meg sem említetted őt, Tini! - váltottam korholó hangnemre. 
- Figyelj, Francisco, nem tudom, mi ütött belém. Dühös voltam rá, ennyi! Egy hétig kómában feküdtem, Ő pedig NEM VOLT MELLETTEM! Amikor felébredtem, már nem volt sehol. Se szó, - se beszéd, kilépett az életemből. És úgy érzem, itt az ideje annak, hogy újra felvegyük a kapcsolatot, mert hiányzik nekem! - tört ki belőle. Vörös arccal leszegtem a fejem, de nem tehettem semmit. Sarah kómában van. Én pedig nagy szarban. 
- Figyelj... - kezdtem de azonnal félbeszakított. 
- Nem figyelek! Ebben a történetben, nincs "de", hát nem érted? Magamra hagyott, miközben szükségem lett volna rá. Három évig mellettem volt, Francisco! Állást adtam neki, otthont, barátokat! Ő meg életet, nekem... Igazán megértheted, hogy hiányzik. Hiányzik a fűszeres illata, az epés megjegyzései a kinézetemre, a szemöldökfelhúzása, amitől mindig megőrülök! Hiányzik, hogy nem botlok belé folyton a mosdó előtt. Hiányzik, hogy nincs az autója reggel a házunk előtt. Hiányzik, hogy a ruháit lopkodhatom. De tudod mi hiányzik a legjobban? Az, hogy feltétel nélkül, betegesen, és kimondhatatlanul szeretem őt! - zokogott fel, nekem pedig összeszorult a szívem. - Egy éve nem láttam őt. Tudod mit jelent ez? -
- Azt, hogy szar ember vagyok. Nem kell az orrom alá dörgölnöd. Magamtól is tudom! -
- Szar emberek vagyunk. Én elküldtem, te pedig elengedted. - 
- Figyelj, el kell mondanom valamit... - kezdtem bele, és elhatároztam, hogy kitálalok neki a teljes igazságról. 
- Nem, ne mondj semmit. Elutazom, Francisco. Elutazom Olaszországba és megkeresem a legjobb barátnőmet. Nem fogom hagyni, hogy kisétáljon az életemből. Egy kérdés maradt megválaszolatlanul. Velem tartasz, vagy sem? - mondta elszántam, majd megszakította a hívást. 
A szívem egyszerre repesett és haldoklott a szavai hallatán. Egy gond van. Nem mondhatom el neki az igazat. De akkor mégis mit fogok tenni?