Sección 37 - Az a bizonyos Gwyneth Carson?

   A kezemben egy pohár pezsgővel botorkáltam végig a vörös szőnyegen. Muszáj felejtenem. El kell felejtenem mindent, ha nem akarok szenvedni. Velem ellentétben, Stephie azonnal hazaindult, hogy köszönthesse a családját, de nekem nem volt lelkem Lola szemébe nézni, és megmondani neki, hogy vége, ennyi volt, a legjobb barátnője kitette a szűrömet. Ez az a bár, amiről Stephie beszélt. Igazán elegáns egy hely, egy szórakozóhelyhez képest. Mert mindenki tudja, hogy a Buenos Airesben lévő szórakozóhelyek felérnek egy szemeteskonténerrel. Amibe beleszartak. Háromszor. 
- Segíthetek valamiben? - lépett mellém egy fekete ruhás fiatal nő, kezében egy üres tálcával. 
- Nem, éppen várok valakit, de azért köszönöm - mondtam mosolyogva és a tálcára tettem egy üres poharat. Kérdőn pillantott rám, majd halkan felkuncogott. 
- Megkérdezhetem, hogy kire vár? -
- A vasorrú bábára - mosolyogtam, de értetlen arcát bámulva felnevettem. - Gwyneth Carson kisasszonyra várok. Állítólag ma ő is itt lesz, és csak ezért utaztam tíz órát egy roppant kényelmetlen repülőgépen! - őrjöngtem. A fekete ruhás lány enyhén vöröses arccal felnevetett, majd megfordult és letette a tálcát a mögötte lévő dohányzóasztalra. 
- Akkor azt hiszem, itt az ideje, hogy bemutatkozzak. Gwyneth Carson vagyok, igazán örvendek - nyújtotta felém gyönyörű, fekete lakkos kezét. A szívem kihagyott pár ütemet. Úristen, mit tettem? 
- A francba... Izé... Ne haragudj, kérlek! - hadoválok vörösen égő arccal. - Én nem tudtam... Gőzöm sem volt, a fenébe! - A szívem majd' kiugrott a helyéből, amikor Gwyneth hátravetett fejjel nevetni kezdett. 
- Ne haragudj, nem bírtam ki! -
- Akkor mégsem te vagy Gwyneth? - kérdeztem, és a kétségbeesést inkább a düh váltotta fel. 
- De, én vagyok! Csak nem tudtam, hogy ennyire megelőz a hírnevem! - nevetett. - De azért remélem nem haragszol azért, hogy kinevettelek -
- Nem haragszom, csak azt nem értem, hogy akkor miért flangálsz pincérnő öltözékben? Direkt szívatod a vendégeket? Még ejtesz nekik egy táncot is? - kérdeztem, és kivettem a kezéből egy pohár pezsgőt. - Ezt kár lett volna kihagyni... - mondtam és belekortyoltam. 
- De szemét vagy! - mordult fel sértetten. - Ezt a ruhát még a nagymamámtól kaptam! Mielőtt meghalt... - a hangja megcsuklott, arcát a tenyerébe temette. Minden férfiasság elszállt belőlem, ahogy rázkódó vállát néztem. Lassan lehajoltam hozzá, és megveregettem a hátát. 
- Jaj, figyelj, Gwyneth... Nem akartalak megbántani, ne haragudj rám, egy igazi seggfej vagyok! Csak tudod, rossz napom... Sőt, rossz hónapom van. Most szakítottam a barátnőmmel és a kezdetleges "seggfej vagyok" énem még erősen szikrázik - mentegetőztem vörösen égő arccal, mire kitört belőle a nevetés. A hangja megtöltötte az egész kócerájt, a biztonsági őrök mind felénk kapták a tekintetüket. 
- Ezt kár lett volna kihagyni! - nevetett az arcomba. 
- Touché - bólogattam és én is felnevettem. - A nevem Jorge - mondtam és kezet nyújtottam a kivirult lány felé. 
- Örülök a találkozásnak! Jómagam a Vasorrú vagyok! - mosolygott és megrázta a kezem. 
- Jaj, direkt kínzol... - morogtam. - Már bocsánatot kértem, nem lehetne elfelejteni? Mellesleg, nagyon szép orrod van - mondtam fojtott hangon és belekortyoltam a pezsgőmbe. 
- Megérte az a három plasztikai műtét - mormogja és egyik kezével az orrához nyúl. Elszörnyedve nézek rá, mire megint felnevet. 
- Vicc volt... - nyugtatott meg. - Mellesleg most, hogy öribarik lettünk, mit szeretnél, Jorge? - úgy ejtette ki a nevemet a száján, hogy az egész testem beleborzongott. Mi a fene történik velem? 
- Valójában, az édesapádat kerestem - 
- Mr. Carson nem tartózkodik a klubban - mondta géphangon. - Szóval? -
- Énekes vagyok - böktem ki. - És most, hogy visszaköltöztem, jól jönne valami állás, és édesapád egész Dél - Amerikában neves zenei menedzser, így hallottam róla én is -
- Tudod, George, ha más ember kérné ezt, idehívnám a biztonságiakat és kihajíttatnám az ajtón, hogy soha többé ne merjen idejönni... De te, most már a barátom vagy. Egy barátért pedig, bármit - mondta a földet pásztázva. Olyan szép, amikor elpirul. 
- Meddig fogsz a nevemmel szekálni? - szakadt ki belőlem, mire halkan felkuncogott. 
- Nem mindennapos ez a név ebben a klubban, remélem megérted - mosolygott. - Viszont! Úgy nem állíthatsz apám elé, hogy te egy énekes vagy. Be kell bizonyítanod, szépfiú. Méghozzá itt, és most! - mondta, majd megragadta a kezem és áthúzott a tömegen, egy kisebb dobogó részre, ami mellett egy fehér vászonfüggöny lógott. 
- Színpadon? Nem lehetne csak neked, valami eldugott kis helyiségben? A vécé megfelelő lenne erre... - dadogtam, és életemben először olyat éreztem a gyomromban, amit eddig még soha. Lámpaláz? 
- Ne parázz! Nesze, itt a mikrofon, kezdj el énekelni, amigo - mondta és a kezembe nyomott egy mikrofont. Lassan megfordultam, és a fehér vásznon egy dalszöveg jelent meg. Amor en el aire. A dalszöveg jelentése úgy hasít belém, mint egy rossz felismerés. Ezt még Tininek írtam, a Juntada Tinista előtt. Sosem mutattam meg neki, mert akkor még Stephie-vel jártam, de az, hogy Gwyneth pont ezt a dalt választotta, elárul valamit. Mindent tud rólam, és csak húzza az agyamat. Ezt a dalt egyedül Sergio-nak mutattam meg, aki foggal - körömmel ragaszkodott ahhoz, hogy felhasználhassa. Úgy tűnik, megtette, mert azóta ez egész internetet körbejárta. 
A szöveg lassan megindult a vásznon, én pedig fojtott hangon, remegve, de énekelni kezdtem. 

- Ha szerelem van a levegőben, nincs szükség semmi másra, ha szerelem van a levegőben, ne gondolj semmi másra! Ahová megyek, te is jössz velem, ahová mész, én is megyek, mert követlek téged. Amikor megírom ezt a dalt, elmegyek hozzád, rabul ejteni a szívedet, Senki más nem tudja elválasztani az akkordokat a daltól, És ez a nap lesz, életed legjobb napja. Az életedé! - A dalszöveg úgy áradt belőlem, mint még soha. Észre sem vettem, de a dal felétől már nem a vászont, hanem Gwyneth-et néztem. Mosolyogva magaslott előttem, ezért nem bántam. Hiszen ez csak egy dal! Amit egykori életed szerelmének írtál, a kidobott az életéből, most pedig itt vagy, háromezer mérföldre tőle és egy meseszép nőnek énekled ugyanezt a dalt, miközben a térded úgy remeg, mint egy tizenéves kamasznak. 
A szám végén, a nézőtér mintha felrobbant volna. Gwyneth az első sorban állva tapsolt, a többiek pedig ujjongva kiabáltak. 
- Köszönöm szépen! - mondtam és átadtam a mikrofont a következő szerencsétlennek. 
Átverekedtem magam az őrjöngő tömegen, és amikor megpillantottam Gwyneth-et, megragadtam a kezét és magam után húztam egy kevésbé zajos helyre. 
- Ha ki akarsz rabolni, azt a tömeg közepén is megtehetted volna - nevetett, mire szorosan magamhoz öleltem. - Görcsölsz, vagy minden oké? - kérdezte riadt tekintettel amikor elhúzódtam tőle. 
- Bocs, nem tudom mi ütött belém.  Csupán, olyan régen álltam mikrofon mögött, hogy felözönlöttek a régi emlékek -
- Hoppá, a nagy Jorge Blanco régen állt mikrofon elé? - mondta tettetett meglepettséggel, bennem pedig azonnal eloszlott a boldogság. 
- Szóval ismersz engem - bólogattam. 
- Hogyne ismernélek. Ott voltam a Juntada Tinistán, ha érdekel. Ott álltam a legelső sorban, mert az apám szponzorálta a fellépést. Láttam a lányt, azt ahogy ránéztél, mindent láttam. Csak azt nem értem, hogy miért jöttél úgy ide, mintha semmit sem értél volna el? Gondolhattad volna, hogy itt mindenki ismeri a világhírű Blanco-t, a ráadásul a főváros szülötte. Meg akartál vezetni, vagy mi? -
- Gwyneth, ne! Ne kezdj összeesküvés elméleteket gyártani, könyörgöm. Úgy érzem, barátok lehetnénk, de csak akkor ha megbízunk egymásban. Nem akartalak megvezetni! Csupán elölről akartam kezdeni. Többé nem megyek vissza Buenos Airesbe, itt fogok élni, de az egyetlen dolog amiben jó vagyok, az az éneklés. Azt akarom, ha az apád szponzorálna engem, annak ellenére, hogy már híres vagyok - mondtam, és aznap először éreztem úgy, hogy megkönnyített az őszinteség. 
- Akkor, azt hiszem én is elmondok valamit. Ismerem Mariana Stoessel-t. Ő, és az édesapám gyerekkori barátok, és Mariana fordult hozzánk, hogy segítsük ki a kislányát, egy kis pénzzel, hogy fel tudjon lépni -
- Köszönöm, hogy elmondtad. De ahogy a városhoz, úgy a Stoessel családhoz sincs semmi közöm. Kiutáltak, én pedig hazajöttem a családomhoz - mondtam, és a szívem mélyén azt kívántam, bárcsak elhinném amit mondok. 
- Akkor... Gyere, bemutatlak az apámnak - suttogta, és óvatosan megfogta a kezem. 
- Nem azt mondtad, hogy nincs itt? -
- Hazudtam. Elő kellett csalogatnom valahonnan az énekes énedet, hogy megbizonyosodjak róla, képes vagyok megmenteni téged -
- Miért kéne engem megmenteni? - kérdeztem felvont szemöldökkel. 
- Mert nagyon sok mindenen mentél keresztül, Jorge. És lehet, hogy én egy kétszínű liba vagyok, de szükséged van rám. És nekem is egy barátra - tette hozzá mellékesen. 
- Vagy... Egy olyan barátra, aki kicsivel több? - kérdeztem, de még magam is meglepődtem, hogy ilyen nyíltan csúszott ki belőlem. 
- Nagyon jól jönne egy olyan barát, aki egy kicsivel "több" - nevetett. 
- Sosem kértem még ilyen nyíltan randit - bukott ki belőlem. 
- Én pedig sosem fogadtam még el, randit - vont vállat, és még erősebben fogta a kezem. 


Abban a pillanatban, képes voltam teljesen meggyőződni arról, hogy Tini Stoessel a múlté. Gyorsan túlléptem, mint egy érett férfi, aki képes maga mögött hagyni azt, aki tönkretette. 

És milyen naiv voltam!