Sección 19 - Tiszta lappal, új játszma

   Hosszú napok teltek el, az esésem óta. Mondanom sem kell, szörnyen érzem magam. Az álomképek amiket magam előtt láttam, nem hagytak nyugodni. Üresség támadt a mellkasomban, amikor ma reggel felnyitottam a szemem. A tudat, miszerint Stephie bejutott a házba, félelemmel töltött el. Talán Jorge hívta ide, sőt egyszerűen biztos vagyok benne. Amikor pár napja először magamhoz tértem, tisztán láttam magam előtt, egy bögre forrócsokoládéval a kezében. A pánik, ami hirtelen elöntött, újra kiütött. Borzalmas volt. 
Most viszont, hogy teljesen jól érzem magam, készen állok arra, hogy szembenézzek a valósággal. Élnem kell, és cselekednem. 
Lassan kinyitottam a szemem, és tekintetem egyenesen a plafonra szegeztem. Egyáltalán nem olyan volt a környezet, mint pár napja. A jég, hó és halálérzet köddé foszlott. Mindent felváltott a hőség és megnyugtató melegség. 
Még mindig a nappaliban feküdtem, azon az elnyűtt kanapén ahol eddig is. Óvatosan felültem, próbáltam legyűrni az őrjítő fejfájást, ami majd' szétvetette a fejem. A vállam fölött átpillantva megláttam a többieket, akik a nappaliban ücsörögtek, a tévé előtt. Alig páran maradtak, mindenki elmenekült, amint eltűnt a hó, csak a bátyám, Ruggero, Jorge és Stephie maradt... Boldogság. 
 - Jorge, ha elbaszod a tévét, esküszöm megvetetem veled! - zsörtölődött Francisco, és indulatosan kikapta Jorge kezéből a távirányítót. Eltartott pár pillanatig, ameddig felfogtam, hogy hol is vagyok. Félve lábra álltam, és két karommal próbáltam egyensúlyozni.  Esdekelve megindultam a többiek felé, véletlenül lelöktem egy vázát a karommal. 
 - Tini... - pillantott felém Ruggero. Az arca falfehérré vált, úgy viselkedett, mint aki szellemet lát. - Hála az istennek, jól vagy! - kurjantott, majd felpattant a földről és szorosan magához ölelt. Olyan szorosan fogott, egy pillanatig megint beleszédültem. Francisco kimérten felállt és lassan megindult felém. Ruggero karjából egyenesen az övébe vetettem magam. 
 - Nagyon hiányoztál - suttogta, és belecsókolt a hajamba. A derekánál szorosabban öleltem, muszáj volt visszatartanom a sírást. 
 - Most már itt vagyok, és nem megyek sehová - mondtam mosolyogva, de az öröm elillant, amikor Stephie-vel találtam szemben magam. Teljesen... más volt. A bőre irigylésre méltóan makulátlan volt, a sminkje hibátlan és összetett. Jorge karja a dereka körül ékeskedett, száján visszataszító vigyor.  
 - Szervusz, Stephie - intettem. 
 - Jó reggelt, álomszuszék - kacsintott, és még szélesebb vigyorra húzta a száját. Jorge vörös arccal ellépett mellőle, háromszöget alkotva közöttünk. 
 - Örülök, hogy jobban vagy - mondta egy fanyar vicsor kíséretében. Ruggero minden izma megfeszült ahogy mellettem állt, ez volt az a pillanat amikor a gyomrom is görcsbe rándult és előre rettegtem a látványtól, amit a bátyám ködös tekintete nyújthat. - Azt hiszem beszélnünk kéne... - kezdte, de gorombán félbeszakítottam. 
 - Szerintem meg jobb lenne, ha hazamennétek. Mindannyian - kértem, és tekintetem szorosan a padlóra szegeztem, nehogy elsírjam magam. 
 - Félreértesz mindent. Ennek az egésznek már... Két hónapja? - kérdezte és felvont szemöldökkel Stephie-re pillantott, aki egyetértően bólogatni kezdett. 
 - Nem vagyok kíváncsi a részletekre... - suttogtam. 
 - Nem, Tini, ez teljesen komoly! - horkant fel Stephie. - Körülbelül három hete nem láttam Jorge-t, és ha nem hív fel, talán még most sem találkozunk. Nem azért kocsikáztam ide Rióból, hogy drámázzunk! Rendbe akarom hozni azt, amit Jorge az illuminált állapota miatt elcseszett. Meg akarom magyarázni a történteket! - magyarázott, én pedig földbe gyökerezve csodáltam. - Tudom, hogy ilyenkor jön az a roppant gyerekes beszólás, miszerint "Törődj a magad dolgával!" de letojom! Méghozzá elég magasról. Na szóval, a lényeg az, hogy amit Jorge mondott az teljesen igaz. Lefeküdtünk párszor. Egyszer... Kétszer... - 
 - Ezzel egyáltalán nem segítesz! - kurjantottam hisztérikusan. 
 - De ez hónapokkal ezelőtt volt! Amikor még VELEM járt! Nem kell felkapnod a vizet olyanon, amit nem akkor követett el, amikor közötök volt egymáshoz. Jó bevallom, mi még akkor is voltunk együtt amikor elkezdtetek kavarni. De emlékezz vissza arra az estére, amikor kettesben voltunk, Tini. Amikor kitálaltam neked a múltamról. A vörös hajú kislány éneke... - motyogta vöröslő arccal, én pedig bólogatni kezdtem.- Akkor elhatároztam, hogy leteszek a kapcsolatunkról. Mert akár hiszed akár nem... De megkedveltelek - nyögte ki. Az állam már a földet súrolta a monológ végén, nem hittem a fülemnek. - Jorge meg egy egyszerű vadbarom, hogy így viselkedett veled. Hidd el, nincs a helyzet magaslatán, ha iszik. Bár, nem mintha máskor a szavak embere lenne, de sebaj - poénkodott, a mellette ácsorgó férfi pedig játékosan oldalba bökte.  
 - Sajnálok mindent - nyögte ki. - Azt is, hogy titkolóztam, és azt is, hogy miattam  kis híján kórházba kerültél. Teljesen véletlen volt az az egész a bögrével, és már Ruggero is megbocsátott! Többé kevésbé - morogta maga elé. Teljesen kétségbeesett. Csapzott külsője, és a homlokához tapadó barna tincsei ellenállhatatlanok voltak. Kibontakoztam a bátyám öleléséből, és Jorge-hoz léptem. Szorosan átkaroltam a nyakát és magamhoz rántottam. Karjait szorosan a derekam köré fonta, és még szorosabban tartott. 
 - Szeretlek - suttogta, és homlokát az enyémnek döntötte. Akaratlanul is elmosolyodtam, és még egyszer megcsókoltam. Stephie széles vigyorral az arcán hátrálni kezdett, Francisco füstölögve távozott, Ruggero pedig szorongva átkarolta Stephie vállát, és az emelet felé húzta. Ó, hogy miért nem mi mentünk arra...? 
 - Kettesben maradtunk - kuncogta és vadító félmosolyra húzta száját. 
 - Perverz vagy - nevettem. 
 - Hoppá, ki beszél? Én a helyedben befognám, Stoessel... - sziszegte. 
Nem mondtam többet, elégedett vigyorral szorosabban vontam magamhoz, és ravaszul belemarkoltam a hajába. 
 - Nem gondolod, hogy túlságosan hamar békülünk? - kérdezte feszengve. 
 - Nem is vesztünk össze... Igaz, amikor részeg voltál kicsit összekaptunk, de sose mondtam, hogy nem szeretlek. Nem is lennék rá képes - morogtam és szorosan magamhoz öleltem. 
 - Akkor ígérj meg valamit! - széles vigyorral eltolt magától. - Holnap az enyém vagy - nyögte ki, mire teljesen elvesztettem a fonalat. 
 - Nem igazán értelek, Jorge... Azt hittem, ez egyértelmű - suttogtam vissztartott nevetéssel.     
 - Nem úgy te lüke! - unottan felkacagott és tekintetét a plafonra szegezte. - Egy igazi randira, csak te, és én. Hiszen, ha úgy emlékszem... Sosem voltunk randizni, ez pedig egy picit rosszul esik a férfiúi tökéletességemnek - 
 - Hogy te mekkora egy... - mérgelődtem, mert megint magáról kezdett beszélni. 
 - Tökéletes pasas vagyok? Igen, tudom, igazi mázlista vagy - 
 - Egy egoista majom vagy, Blanco - kacagtam, mire a szemét forgatva az államhoz nyúlt és gyengéden megcsókolt. 

  Olyan furcsa hiányérzetem van, amit egyáltalán nem értek. Életem szerelme a karjaiban tart, a lány akit eddig mindennél jobban utáltam, most a barátságomat kérte, és ami a legfontosabb, újra boldog vagyok. Viszont valami hiányzik... Hosszas gondolkodás után minden eszembe jutott, és villámcsapásként hasított belém az álomkép. Sarah elment...