2016. február 29., hétfő

Sección 22 - Még világ a világ

JorTini





   Korán reggel az teraszról beszűrődő fény ébresztett. A napsugarak lassan felszaladtak a vörös selyemtakarón, életerőt lehelve belém. Fáradtan kinyújtóztattam a tagjaimat, de Jorge már nem volt mellettem. A szemeim azonnal felpattantak, és körülpásztáztam a lakosztályt, meggyőződve arról, hogy nem csak álmodtam ezt az egész utat. A márványpadlóról tisztán visszatükröződött a napfény, a hófehér függönyöket lágyan cibálta a szél. A világosságot magamba szívva  nyújtózkodtam egyet, és elindultam az ajtó felé. A jeges padlótól a hideg futkorászott a hátamon, kómásan elindultam az ajtó felé. A lépcső tetején megcsapott egy kellemes illat... palacsinta! Kettesével szeltem a lépcsőfokokat, mígnem leértem a konyhába. Jorge háttal ácsorgott nekem, már a látványától is összefutott a nyál a számban. Póló nélkül ácsorgott, minden ruha rajta egy szürke melegítőnadrág volt.
 - Jó  reggelt, Királylány - köszöntött rám se pillantva. Széles vigyorra húztam a szám és elégedetten az asztalhoz sétáltam. 
 - Jó reggelt - mosolyogtam és levetettem magam egy piros párnás székre. A rádióból hangosan szólt a zene, méghozzá nem is akármilyen. Kettőnk hangja zengte be az egész házat, akaratlanul is elmosolyodtam. - Látom tökéletes választás volt a részemről - suttogta és elnevette magát. - Jobb nem is lehetett volna, Mr. Tökély - vigyorogtam és mögé sétáltam. Hátulról átöleltem a derekát és óvatosan hozzábújtam. Kuncogva megsimította a karomat, amitől teljesen kirázott a hideg. Másfél fejjel magasabb nálam, együtt úgy festünk, mint egy zsiráf és egy mongúz. Egyszerűen röhejes. Két karjával a háta mögé nyúlt, és kezeit szorosan összekulcsolta a derekam körül. Szorosan fogtuk a másikat, a nagy csöndben csak a rántotta sercegését hallottuk. Huncutul elengedtem a derekát, és lágy csókot nyomtam a hátára, miközben ujjaimmal a karját cirógattam. Megpördült a tengelye körül, és két tenyere közé fogta az arcomat. A szeme szikrázott a vágytól, én pedig hagytam, hogy megcsókoljon. Kezei a derekam körül kalandoztak, ám amikor a reméltnél is lejjebb vándoroltak, akaratlanul is felkacagtam. 
 - Te mocsok - suttogtam mosolyogva. Az arca pár árnyalatnyival vörösebb lett, amitől még gyerekesebbnek tűnt. Szorosan magamhoz öleltem, és a fejem a vállára hajtva a hajába túrtam. - Annyira szeretem a hajad - szaladt ki a számon. Felvont szemöldökkel méregetett, bár tőlem már igazán hozzászokhatott volt az ilyen ostoba kirohanásaimhoz. 
 - A hajam is szeret téged. Igazán élvezi, amikor piszkálod, de a kedvence mégis az amikor álmodban az ujjaid köré tekered, majd elengeded. És ezt egész éjszaka. Ezért nem vagyok göndör, szóval hálával tartozom - mondta nevetve. Kiskoromban mindig is a hajamat piszkáltam, és lehetetlen volt mellettem megférni egy óránál tovább. Régen mindig Francisco haját birizgáltam, olyan puha volt és selymes. Sokszor lett elege belőlem emiatt, de a mai napig nevetve emlékezünk vissza az ilyen pillanatokra. 
 - Ha egyszer - kétszer bevetetted volna ezt a trükköt Ruggero barátunknál, akkor most nem nézne ki úgy, mint egy levert pulikutya - mondta elgondolkodva, válaszul csak felnevettem. 
 - Borzalmas ember vagy, Blanco - 
 - Én? Szerény véleményem szerint én egy igazán fejlett és irigylésre méltó hím vagyok, egy olyan nővel, akit még Cindy Crawford is megirigyelne. Az én fenséges szerény gyönyörűségemhez, te pont megfelelsz, Stoessel - magyarázta vadul mutogatva. Nem tudom, mi volt sértőbb inkább. Az, hogy egy ötven éves szupermodellhez hasonlít, vagy az, hogy szerinte még épphogy megfelelek az ő tökéletességének. Ekkora barmot... Bár ne szeretném ennyire halálosan. 
 - Te minden vagy, csak szerény nem - motyogtam és szorosan magamhoz húztam. Két karjával átfogta a derekam, és egy egyszerű mozdulattal az asztalra ültetett. Tehetetlenségem láttán elnyomott egy mosolyt és erősen megcsókolt. Fél kezével az ingem alá nyúlt és végig simított a hátamon. Mohón csókolt, közben a szabad kezével elkezdte szétfejteni a kék ingét, amit tegnap este aggatott rám. Óvatosan elhúzódtam tőle és mosolyogva a hajába túrtam. A mellkasa gyorsan emelkedett fel, - majd le. Minden izma megfeszült, engem pedig büszkeséggel töltött el, hogy ilyen hatással vagyok rá. 
 - Éhes vagyok - suttogtam mire az égre nézve elnevette magát. 
 - Az jó, mert én is - mondta vigyorogva és ismét hátat fordított, hogy elkészíthesse a rántottát. 
 - Olyan lélegzetelállítóan nézel ki - nyögtem ki kislányos pillarebegtetéssel. A szemembe nézett, majd a mozdulatom láttán elszörnyedve megvonta a vállát és elővett egy paradicsomot, majd sebészi óvatossággal szeletelni kezdte. - Mindig is ezt gondoltam... Mindenki tudja rólad, hogy sosem edzel, nem vagy egy izomagyú seggfej, mégis a kinézeted olyan, hogy mindenki eléd veti magát, csak kacsintanod kell. A szálkásan izmos testalkatod, és a különleges arcod annyira egyedi, hogy ha modellnek állnál, minden ujjadra jutna két nő. Ezt mindig csodáltam benned... - magyaráztam, a tekintetem a felsőtestén legeltetve. 
 - Te még sosem vetetted elém magad, tehát ez téves feltételezés - vágta rá és a szeletelt zöldségeket egy tálba rakosgatta. 
 - Mert én már így is - úgy is hozzád tartozom, tehát lényegtelen, hogy mikor fogok ágyba bújni veled - megmosolyogtatott a gondolat, amikor hangosan is megerősítettem azt, hogy örökre vele maradok, akár akarja, akár nem.   
 - Én is sok mindent csodálok benned - suttogta. - Tizennyolc évesen annyi mindent tudhatsz magadénak, amit a veled egyidősek még csak álmodni sem mernek. Mindig boldog vagy, sose foglalkozol az utálkozókkal és a legrosszabb percekben is képes vagy a legjobb megoldást keresni. Tudom, nagyon sok hülyeséget követtem el, de te mindig megbocsátottál. De remélem tudod, hogy egyáltalán nem érdemlem meg - morogta, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe. - Szeretem, amikor énekelsz. Boldog vagy és felszabadult, ha a színpadon állhatsz. Szeretem, amikor boldog vagy, mert a mosolyod őszinte, és mást is megnyugtat. Szeretem, ha kislányosan elpirulsz, amikor valami félreérthető dolgot mondok. Szeretem, amikor a tekinteted elveszik rajtam, mert ilyenkor tudom, megéri nap, - mint nap keményen gürcölni azért, hogy szeresd azt, amit nyújtok neked. De amit a legjobban szeretek, mégis az, hogy képes vagy teljes szívből szeretni, amiért igazán becsüllek téged. És én vagyok a legszerencsésebb ember a világon, mert Engem szeretsz - Nem bírtam tovább, a monológja úgy a szívemig hatolt, hogy akaratlanul is elsírtam magam. 
   Egy tizennyolc éves lány az asztalon ülve zokog, mellette a felnőtt barátja, aki értetlenül bámulja. Egy luxusvillában, Rió tökéletes városában, valahol Copacabana környékén, egy érett, felnőtt gyerek azért zokog, mert a barátja a tudtára adta, hogy mindennél jobban szereti... Ez lennék Én. Jorge sóhajtva mellém lépett, és letérdelt az asztal mellé pont úgy, hogy felnézhessen rám. Nagyon szégyelltem magam. Kisírt szemekkel ücsörgök az asztal tetején, mint a kisgyerek, akitől elvették a cukrot. Jorge pedig szorosan mellettem, mint egy védelmező nagy testvér. Kimondhatatlanul gyerekesnek érzem magam... 
 - Ne pityeregj, Királylány! Van egy tökéletes napom számodra - suttogta és csókot nyomott az arcomra. 
 - Rááldoznád a napod egy pisis kislányra, aki a szép szavaktól is bömbölni kezd? - morogtam sértetten. 
 - Először is, nem vagy pisis kislány. Másodszor pedig, szeretem ha a szép szavaimon sírsz, mert látszik, hogy mennyire szeretsz. Harmadszor pedig, nem egy kisgyerekkel töltöm a napomat, hanem a leggyönyörűbb nővel az egész világon, akibe teljes mértékben, és őrülten szerelmes vagyok. - Válaszul elmosolyodtam, mire nyögve feltápászkodott, és két bőséges tányérral a kezében kihúzta nekem a széket. - Üljön le Királylány, a reggeli tálalva! - a hatás kedvéért meghajolt előttem, mire egy egyszerű mozdulattal leugrottam az asztalról, és visszaültem a vörös bársonyszékre. 
A szívem kalapált az izgatottságtól és a boldogságtól, ha belegondoltam, hogy miket tartogathat számomra. Alig ettem valamit, a kíváncsiság fúrta az oldalamat, ami fel is tűnt a szerelmemnek. 
 - Ha ennyire izgatott vagy, tényleg ki kell tennem magamért - motyogta, majd beleharapott a palacsintájába. 
 - Számítsak a legrosszabbra? - kérdeztem. 
 - Ez fájt, Stoessel - motyogta felvont szemöldökkel. 
 - Ne haragudj, csak néha lehetetlenség kiigazodni rajtad. Alig van normális ruhám, minden cuccom vagy téli, vagy bundás. Még a végén besül a hátsóm... - 
 - Nem lesz szükség ruhára... - mondta titokzatosan, az arcom pedig vérvörössé vált. A tekintete megakadt rajtam, mire hangosan felröhögött. Nem egy egyszerű kuncogás, sőt, még nem is sima nevetés... Nem... Jorge Blanco úgy bömbölt, mint egy bálna. Méghozzá rajtam szórakozott ilyen jól. - És még hogy én vagyok perverz! - mondta és a kulturált összkép érdekében a kezét a szája elé tette, úgy vihogott tovább. Sértetten keresztbe fontam a karjaimat és füstölögve meredtem magam elé. Amikor végre elhallgatott, mind a ketten némán ültünk. Jorge pár percig még csöndben bírta, majd felpattant a székről, áthajolt az asztalon és nekem esett. Az egyik kezével tartotta magát, nehogy hasra essen és tiszta lekvár legyen, másik kezével pedig az államat fogta és erősen megcsókolt. Kilöktem magam mögül a széket, majd felálltam és szorosan magamhoz vontam. 
 - Akkor haladjunk egy kicsit a tervvel - súgta a fülembe, majd felemelt, mire automatikusan a dereka köré fontam a lábam. A karjaiban cipelt fel a hálószobába, majd amikor beértünk, ingerülten becsapta magunk mögött az ajtót. Óvatosan letett a hideg márványpadlóra, majd sebészi óvatossággal elkezdte kigombolni az ingem. Akaratlanul is felnevettem, és gyengén meglöktem, amitől tehetetlenül az ágyra rogyott. Kiélveztem az előnyömet és széles vigyorral fölé kerekedtem. Két kezével az ing alá nyúlt, és a derekamat átkarolva magához húzott...

  Nem hittem volna, hogy ilyen érzés lesz egyszer szabadnak lenni, mégis, ennél jobb már nem is lehetne. Jorge egész idő alatt leste minden kívánságomat, a folytatásról nem is beszélve. És amikor kezdetét vette ez az egész randevú, nem hittem volna, hogy életem legszebb és legizgalmasabb élményeit is itt szerzem majd. De úgy tűnik, ez örökké a kettőnk kis piszkos titka marad. :)     
        

8 megjegyzés:

  1. Ezt nem hiszem el *-*
    Egyszerűen nem tudtam nem mosolyogni:) Az írásod teljesen lenyűgöz! Mindent annyira szépen fogalmazol, hogy az már mágia!:')
    És ez a rész... Ez valami tökéletes lett! Végre Jortini <3 Annyira, de annyira aranyosak *---* Imádtam, imádtam, imádtam <3 Már 3x elolvastam, de úgy érzem még egyszer elkell olvasnom:") Rettentően siess, mert a blogod maga a tökéletesség <3

    VálaszTörlés
  2. Uuuuuuuu hát ez rohadtjolett...jortini milyen cuki volt már¡!Hú imádom az ilyen részeket,teynleg fantasztikus lett!Nahát még itt sorolhatnám a dicséreteket,de ami fontosabb h rettentoen siess,nagyon tetszettt....és sssieeeeesssss!!!!♥♥♥

    VálaszTörlés
  3. Úristen! Én nem tudom elmondani mennyire imádtaam ahww olyan cukik voltak! Nagyon nagyon siess!♡

    VálaszTörlés
  4. Hát ez egyszerűen lenyűgöző lett! Gratulálok kedves Bétám, csak így tovább! :) -Alex

    VálaszTörlés
  5. Uhh!❤❤
    Tini tökéletesen leírta Jorge-t❤
    Jorge perverz és édes egyszerre :D
    Siess!❤

    VálaszTörlés
  6. :D
    Na most őszintén csodállak! Hogy vagy képes így írni? Annyira fantasztikusan írsz, még azt az örmöt is megadod nekünk, hogy a lelki szemünkkel félmeztelenül láthassuk Jorge Blancot*-*
    Imádtam! Ahw, anniyra nagyon tetszik a történet, ez a rész, hogy... hogy kész!:D Végem van... :'D
    Siess a következővel:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó lett!!!Imádom ahogy írsz!!!Siess a kövivel!:D

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó lett!!!Imádom ahogy írsz!!!Siess a kövivel!:D

    VálaszTörlés